A gyulafehérvári Caritas az árvíz utáni újjáépítésben elkötelezett

0
510

A gyulafehérvári Caritas háromszéki munkatársai az árvíz sújtotta helyszíneken jártak, látták a víz okozta pusztítást és beszéltek a helybéliekkel. Az ár nagyjából levonult, a romániai állami szervek, a katasztrófavédelem, a vízügyi igazgatóság jelen volt és van, szivattyúztak nagy erővel, volt olyan település, ahol több mint ötven tűzoltóautóval voltak kinn a helyszínen.

A májusi hosszantartó esőzések nagy károkat okoztak az ország több megyéjében. Háromszéken otthonokat, háztartásokat, termőföldeket, vállalkozásokat és útszakaszokat öntött el a víz. Különösen súlyos volt a helyzet a Tatrang és a Kovászna folyóba ömlő Zágoni-patak alsó szakaszain, azok mellett található településeken: Kökösbácsteleken, Márkosréten és Nagyborosnyón. Itt nagy volt baj, hiszen többszáz embert kellett kimenekíteni. Mindenki próbál tenni az áradások ellen, menteni ami még menthető, előbb a hatóságok léptek közbe és nagy erőket vetettek be az árvíz elleni védekezéshez.

Lassan kiszivattyúzzák a vizet, levonul az ár, most szükség van civil összefogásra is. A Caritas munkatársai a helyszíneken jártak, látták a víz okozta pusztítást és beszéltek a helybéliekkel. Sokuknak mindenük odaveszett és még hosszú idő telik el, amíg sikerül valamennyire rendbe tenni az udvarokat, lakhatóvá tenni a házakat, újáépíteni az istállókat.

Lehetőségeihez mérten a Caritas éppen ezért az újjáépítésben elkötelezett. Leghamarabb próbálnak minél nagyobb körben mozgósítani, pénzbeli támogatást gyűjteni. Tartják a kapcsolatot a magyarországi Katolikus Karitásszal, gyűjtést kezdeményeznek a gyulafehérvári főegyházmegyében és a többi katolikus egyházmegyék templomaiban. Egyeztetnek a helyi önkormányzatokkal és polgármesterekkel, a segítésben résztvevő civilekkel és a többi egyházi szervezetekkel.

Hogy ki milyen mértékben károsult és hogy mire lesz szükségük az embereknek, azt megbízható módon felmérések és az igények begyűjtése után tudják megállapítani. Az eddigi visszajelzések és korábbi tapasztalataik alapján leghamarabb a víz nyomainak eltüntetésére, az iszap kitakarításához szükséges eszközökre, fertőtlenítő- és tisztítószerekre, a kisebb és nagyobb állatok ellátáshoz szükséges, tönkrement takarmány pótlására, majd az esetlegesen újravethető földeken vetőmagokra és végül mindenféle építőanyagra lesz szükség.

,,Mi elsősorban a hétköznapok segítői vagyunk, folyamatosan szolgáltatunk, otthoni ápolás, fogyatékosgondozás, délutáni iskola a szegény gyerekeknek – ez a mi profilunk, hosszú lélegzetű, amire rá tudunk szerveződni. Létrejött egy projektcsapatunk, akik tegnap végigjárták még egyszer a településeket, mert előbb le kell fusson a víz”, mondta Márton András, a gyulafehérvári Caritas igazgatója a Magyar Kurír megkeresésére.

A háromszéki árvíz mellett nagy a gond Parajdon, ám az olyan jellegű probléma, ami egy egyházi civil szervezet kereteit messze meghaladja, szakértők csapata van a helyszínen, figyeli a fejleményeket. Parajdon jelenleg a fő félelem: nehogy beszakadjon a tárna… Időközben só került a Küküllőbe is. Az egész falu, az egész közösség érintett, de még nem tudni, mi lesz ott hosszabb távon. A Caritas munkatársai, szociális dolgozók, ápolók, segítők jelen vannak a vidék településein, ha és amikor szükséges, az egyes emberek segítségére készen állnak.

A hosszú távú újraszervezéshez az Önök támogatása is szükséges. Aki teheti, támogassa az idei árvíz károsultjait ITT.

Forrás: Gyulafehérvári Caritas

Fotó: Tibodi Ferenc/Gyulafehérvári Caritas