Búcsújárás – jótékonysági előadást tartanak pünkösdkor egy beteg kisfiú számára

0
665

Huszadik éve, hogy pünkösdkor a csíkszeredai Role zenekar jótékonysági előadást tart. Ezúttal egy rendhagyó produkcióval készülnek a Csíki Játékszín színészeivel és meghívott művészekkel közösen: június 7-én 18 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában egy, a pünkösdi időszakhoz, Csíksomlyóhoz kötődő kortárs drámát visznek színre, Tarjányi Krisztina Irma rendezésében. A jótékonysági előadáson befolyó adományokat a kisagyorvadással diagnosztizált Antal Patrik, csíkszeredai első osztályos kisfiú kezelési költségeire ajánlják fel.

Patrikról bővebben ITT találnak információkat.

Péter Beáta író, újságíró, drámaíró a Petőfi Irodalmi Múzeum Örkény István-pályázata keretében 2020-ban írta meg a Búcsújárás című drámáját, amely a kisember szemszögéből mutatja be a csíksomlyói pünkösdi búcsú körüli történéseket.

Milyen szerepet tölt be napjainkban a csíksomlyói pünkösdi búcsú? Miért vonzza a többezres tömeget évről évre ez a kegyhely? Miért érzik azt az emberek – vallásosak és kevésbé vallásosak –, hogy legalább egyszer, vagy éppen évente el kell látogatniuk ide? Milyen hatással vannak a világi történések rá? Milyen legendák, szokások, szellemiség és történetek kapcsolódnak ehhez a helyhez? És mit tudunk mesélni magunkról, mi, akik itt élünk a Szűzanya lábánál? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a szerző a dráma megírásakor.

A darab három felvonása három különböző év pünkösdi időszakán vezet végig. Az első felvonás 2017-ben játszódik, amikor a pünkösdi búcsút a kanyarójárvány árnyékolja be. Itt ismerjük meg a szereplőket, Lajost, a közbirtokosság elnökét, a feleségét, Magdolnát és a hozzájuk betérő zarándokokat. A második felvonás a történelmi jelentőségű pápalátogatásnak állít emléket, a harmadik felvonás pedig a 2020-as év pünkösdjét, a koronavírus-járvány teremtette helyzetet mutatja be.

A dráma egyik erőssége a humor, amely által a szerző jó érzékkel és részletességgel ragadja meg azokat a csíksomlyói búcsújárás körül kialakult jelenségeket, melyeket mindannyian ismerünk, és évről évre megtapasztalunk. A történeten keresztül azonban a valóság mellett mély, releváns kérdésekkel is szembesülünk.

Péter Beáta, a dráma írója így vall: „Gyerekkorom óta, amikor csak tehetem, részt veszek a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Sokan gyakran innen indulunk el és ide térünk vissza egy hosszú – fizikai vagy lelki – út után. Ide hozzuk a gondjainkat, de az örömeinket is. Pünkösdkor pedig összegyűlünk itt hálát adni. Különböző gondolatokkal, csomagokkal érkezünk, és megtapasztalhatjuk, hogy nem vagyunk egyedül. De milyen utakat járunk be, amíg ez az együttrezdülés megtörténik, amíg megérezzük, hogy nem vagyunk egyedül, és amíg hazatalálunk? Egyszerű emberek történetein keresztül szerettem volna mesélni minderről – a dráma szereplői is így bolyonganak a nagyvilág történései között és saját lelki útjaikon. Nagy öröm számomra, hogy a pünkösdszombati előadás közösségi összefogásként valósul meg, és hogy közösségi összefogással tudunk segíteni, közösségként tudunk körbeölelni egy családot, amelynek most nagy szüksége van erre.”

Tarjányi Krisztina Irma, az előadás rendezője így fogalmaz: „Péter Beáta Búcsújárás című drámája magába sűríti mindazt, amit kincsnek, otthonnak, ismerős családi sebzettségeknek, elakadásoknak és hétköznapjainkra ajtót nyitó kegyelemnek és megváltásnak nevezek.  Ez a mű meghívás arra, hogy újból felfedezzük azt, ami már évszázadok óta a miénk: nekünk adott kegyelmi hely és idő. 

Ez a mostani bemutató is innen nyeri erejét ehhez a példás összefogáshoz. Érdemes alaposan megnézni az esemény plakátját: egy helyi író, helyi színészek, helyi együttes, helyi fiatalok, helyi és tágabb értelemben vett helyi adományozók és szervezők, mindez azért, hogy rácsodálkozzunk a búcsúnkra és elmondjuk egy kisfiúnak, hogy érdekel bennünket a küzdelme.”

Márdirosz Ágnes, a Magdolnát alakító színésznő: „Egy nagyon hiteles képet festett le az író, amikor ezt a darabot megírta. Azért szeretem felolvasószínházi változatban megszólaltani ezt a művet, mert így sikerül az emberek fantáziakapuját megnyitni. Ezáltal rájuk van bízva, hogy milyennek is látják a műben megjelent dolgokat. Mi a hangunkkal a hangulatát, a képzeletük beindítását segítjük. És így egyszerűségében nagyszerű ez.”

Kozma Attila, a Lajost alakító színész: „Hétköznapi, mégis emelkedett. A folyamat, ahogyan a mindennapok sodrásában megjelenik a megélt istenkeresés, hogy ha nem is teljesen tudatosan, de megmentjük magunkat a földhözragadottságtól.”

Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke: „2011-től rendszeres besegítői vagyunk a Role zenekar pünkösdi jótékonysági eseményének, kisgyerekes, majd egyre többgyerekes anyukákként segédkeztünk a zenekar lelkessége mentén egy-egy szívszorongató családi történet felkarolásában, a kisebb-nagyobb helyi beteg vagy sérült gyermekek gyógyulására szánt támogatások begyűjtésében. Fontos a közösségi összefogás, hisz eszméletlenül nagy energia az előadás alkotócsapata részéről a pünkösdöt ünneplő zarándokok, barátok, helyi emberek elé tárni mindezt. Mi örömmel teljesítünk »szolgálatot«, hisz minden gondja eltörpül az embernek, amikor tudja, ismeri, megismeri ezeket a történeteket, és hálát adunk az Istennek, hogy segíthetünk, legalább ennyivel hozzájárulhatunk a kedvezményezett család nehézségeinek enyhítésében. A kultúra, a történetek, a zene szárnyain könnyebb segíteni, mindez más dimenzióba emeli a hallgatóságot, és fontos, hogy tudjunk adni jó szívvel, és tudjunk fogadni, elfogadni reménnyel, bizakodással, a személyes barátságon túl – minket ez is motivál együtt lenni.”

Nagy Tivadar, a Role zenekar vezetője: „Szeretem az embereket. Ezen belül jobban a magyar embert, és még jobban a székelyt, amint a mű írója, Péter Beáta is… Számomra a Búcsújárás az igazi csíksomlyói »valóságshow«, benne szinte kézzel tapintható, szemmel látható, orral érezhető szereplők, szerepek, valós helyzetek. Teljes hiteles keresztmetszete tragikomikus jelenünknek, magába hordozva az újjászületés, a feltámadás reményét. Mindenkinek ajánlom, kor- és ízlésbeli határok nélkül, aki szereti, minden negatívuma, visszássága ellenére az életet, Csíksomlyót, Székelyföldet, Erdélyt, Magyarországot, Európát.”

A Role egy 1987-ben alapított csíkszeredai magyar együttes – amely a magyar irodalom, valamint a székely és csángó népi költészet remekeire építkezik, magába foglalva az ősi erdélyi tradíciókat, hagyományos dallamokat és a progresszív rockzene elemeit. A zenekar hosszú évek óta pünkösdkor egy beteg, rászoruló kisgyermek megsegítésére jótékonysági koncertet tart. A huszadik, jótékonysági előadás ezúttal a Búcsújárás.

Péter Beáta író, drámaíró, Média a családért-díjas, Bálint András-díjas újságíró, dramaturg, a Liget kulturális magazin és portál főszerkesztője. Krónikása és része az erdélyi kulturális életnek, de behatóan ismeri az erdélyi hétköznapokat is, a kisemberek életét – és ezt műveiben is megmutatja (Búcsújárás, A csillagszálló lakója – drámák; Ez több lett. Maradhat? – tárcakötet, 2020.)