Szent Kamill szíve Erdélyben – vándorló ereklye, élő tanúságtétel

0
711
Szent Kamill-ereklye. Fotók: Baricz Lajos plébános Facebook-oldala

Marosszentgyörgyön különleges lelkiségi eseménynek lehetnek tanúi a hívek: megtekinthetik Szent Kamill ereklyéjét, amely a kamilliánusok karizmáját és szeretetszolgálatát hozza közelebb a közösséghez. Az ereklye útja és jelenléte nemcsak a múlt hitéletét idézi fel, hanem a betegekért való imádság és a közösségi szolgálat fontosságára is emlékeztet.

A marosszentgyörgyi templomban tartott szentmiséken a hívek az elmúlt napokban megtekinthették Szent Kamill csont- és szívereklyéit. A hitoktatásban részesülő gyermekek is részt vettek közös imádságban az ereklye előtt. Ez a találkozás különleges lehetőséget kínált arra, hogy a fiatalabb nemzedék is megtapasztalja a szentek közelségét, és újra felfedezze a szenvedők melletti tanúságtétel erejét.

Szív: a szeretetszolgálat központi forrása

György Alfréd kamilliánus szerzetes megkeresésünkre elmondta, az ereklye egyfajta „vándorereklye”, amelyet rendszeresen magával visz lelkigyakorlatokra, missziókba, így szolgálva a betegek és szenvedők lelki megerősítését. „Ez nemcsak emlék, hanem erőforrás is számunkra” – fogalmazott Frédi atya, felidézve, hogy Lellisi Szent Kamill a betegek és szenvedők szolgálatában alapított szerzetesrendet, amire a szívereklye is emlékeztet. Szent Kamill szívét – amelynek egy darabkája van a Marosszentgyörgyön található ereklyében – Rómában a kamilliánus rend központjában, a Szent Mária Magdolna-templomban őrzik, és kérik a közbenjárást a szolgálatokban. Tapasztalják a jótékony hatását, György Alfréd elmondása szerint gyógyulások is történtek már az ereklye „vándorútja” során, így az a gyógyulás forrása lehet.

Az egészségügyben dolgozók jubileumára hozta magával a szerzetes az ereklyét. Ezt követően lelkigyakorlat volt a kamilliánus közösség számára a marosszentgyörgyi kármelita nővéreknél. Egy időre náluk hagyta György Alfréd az ereklyét, onnan került a marosszentgyörgyi templomba.

Az ereklye számos helyszínt megjárt már, tudtuk meg a kamilliánus szerzetestől: a Fülöp-szigetektől és Indonéziától Kárpátaljáig. Sokszor olyan kalandos az útja, mint a kamilliánusoké. Így például amikor Kárpátaljára a szegényeknek vittek ételt, és az ereklye is náluk volt, az ukrán határőrök alaposan átvizsgálták, mielőtt visszaadták volna. Tartottak tőle, hogy vissza sem adják.

A kamilliánus lelkiség középpontjában a szív motívuma áll mint a szeretet és együttérzés forrása. Anyai szívvel kell gondozni a betegeket, idézte Szent Kamill szavait György Alfréd. Szent Kamill azt mondta szerzeteseinek, hogy a tenyerükön hordják a szívüket, a szeretetüket vigyék a betegekhez. „Ezért a szív mint motívum, mint szimbólum a kamilliánusok szeretetszolgálatának a központi forrása” – egyben Jézus Szívére is gondolva fogalmazott György Alfréd szerzetes. A szív a szeretet központja, ezért használják ők ezt, így Szent Kamill velük van minden küldetésben, minden misszióban.

A szenvedés nem eltávolít, hanem közelebb vezethet Istenhez

A marosszentgyörgyi plébániára a nővérek közvetítésével került az ereklye, miután Frédi atya a környéken járt. Baricz Lajos plébános örömmel fogadta a relikviát, hiszen – mint megkeresésünkre elmondta – a településen hosszú ideig működött egy kamilliánus család, egy olyan közösség, amely kifejezetten a betegekért való imádságra és szolgálatra összpontosított.

1994-ben jött létre a közösség, amelynek 18 női tagja volt – idézte fel Baricz Lajos plébános. Anton Gots kamilliánus szerzetes, akinek jelentős szerepe volt Magyarországon a kamilliánus szerzetesrend elterjedésében, Erdélyben is több alkalommal járt, háromnapos szemináriumot is tartott Marosszentgyörgyön, amelyre az egyházmegye több részéből érkeztek. A kamilliánus család tagjai meglátogatták az egyházközség betegeit, haláleset után pedig imádságos jelenlétükkel segítették a gyászoló családokat. Az évek során a közösség tagjai megöregedtek, és bár hivatalosan nem szűnt meg a csoport, ma már csak néhányan élnek a tagok közül.

A plébános szerint a szenvedés nem eltávolít, hanem közelebb vezethet Istenhez, ahogyan ez Szent Kamill életében is történt. Jézus Krisztus is szenvedése és kereszthalála által váltott meg minket, emlékeztet a plébános. A kamilliánus családban igyekeztek saját szenvedéseiket felvállalni, illetve Cirenei Simonként, Veronikaként mások szenvedését magukévá tenni, segíteni a maguk lehetősége szerint, lelki támogatás, betegkísérés formájában.