A zetelaki Szent Kereszt Megtalálása Római Katolikus Plébánia közösségi oldalán örömét kifejezve adott hírt arról, hogy a templom és a kápolna kicsinyített mása méltó otthonra lelt a Székelyudvarhely melletti Mini Erdély Parkban. „Büszkék vagyunk arra, hogy Erdélyország legszebb építészeti emlékei között csodálhatják meg őket a Szejkére látogatók. Reméljük, hogy szépségük sokakat arra ösztönöz majd, hogy ellátogassanak Zetelaka községbe is” – fogalmaztak oldalukon.



Mint ismeretes, a Székelyföldi Legendárium csapata által megálmodott Mini Erdély Park számtalan maketten mutatja be a többkultúrájú Erdély építészeti sokszínűségét. Az ott bemutatott épületek közt ismertek és kevésbé látogatottak egyaránt vannak, és olyan perspektívából is rájuk tekinthetnek az érdeklődők, amelyek a helyszínen elsikkadnak, vagy egyáltalán nem is láthatóak. A makettek közt több UNESCO-világörökség részeként számon tartott épület is fellehető.
Kép és szöveg forrása: Szent Kereszt Megtalálása plébánia / Facebook











