XIV. Leó szentmisét mutat be a bíborosokkal május 9-én, pénteken délelőtt 11 órakor (helyi idő szerint). Összeállításunkban az új pápa egy korábbi interjúját elevenítjük fel, amelyből megismerhetjük őt, gondolkodásmódját, következtethetünk az egyház útjára vonatkozó elképzelésére. Andrea Torniellivel 2023-ban, közvetlenül a Püspöki Dikasztérium élére szóló szolgálata megkezdése után beszélgetett. A püspöki hivatalról így vélekedett Robert Prevost: ,,a püspök arcképének alapvető eleme, hogy lelkipásztor legyen, aki képes közel kerülni a közösség tagjaihoz, kezdve a papokkal, akik számára a püspök atya és testvér. Megélni ezt a közelséget mindenkihez, anélkül, hogy bárkit is kizárna.”
XIV. Leó pápa első tevékenységei
Május 8-án, csütörtök este az új pápa megválasztása és bemutatkozása után Matteo Bruni szentszéki szóvivő tájékoztatta az újságírókat a következő napok eseményeiről. „Hallottuk a pápa első szavait, amelyek Jézus első szavai húsvét után. A fegyvertelen és lefegyverző béke szavai. A pápa a párbeszédről beszélt nekünk. Áldása Ferenc pápa húsvétvasárnapi szavait idézte fel. Isten szeret minket, szeret mindannyiótokat, és a gonosz nem fog diadalmaskodni” – mondta az újságíróknak a Szentszék Sajtótermének igazgatója. Az új pápa névválasztását illetően hangsúlyozta: ,,Egyértelmű utalás a Rerum novarum pápájára, az egyház modern társadalmi tanításának eredetére. Nyilvánvalóan ez nem egy véletlenszerű utalás férfiakra és nőkre, a munkájukra, még a mesterséges intelligencia korában sem”.
A szentszéki szóvivő bejelentette, hogy május 9-én, pénteken délelőtt 11 órakor XIV. Leó pápa szentmisét mutat be a Sixtus-kápolnában a bíborosokkal, amelyet élőben közvetítenek. Május 11-én, vasárnap délben az új pápa elimádkozza a Regina Coeli Mária-imát a hívekkel a Szent Péter-bazilika központi loggiájáról. Május 12-én, hétfőn délelőtt 10 órakor a vatikáni VI. Pál-teremben az új pápa találkozik a média képviselőivel.
Hogyan lehet Ferenc pápa örökségét továbbvinni?
Nehéz válaszolni erre néhány órával a pápa halála után – állapította meg tárgyilagosan Robert Francis Prevost egy interjúban, amit a Vatikáni Rádió olasz nyelvű szerkesztősége készített és a Magyar Kurír munkatársa, Thullner Zsuzsanna fordított magyarra. „Én személy szerint úgy gondolom, hogy a veszteség, a szomorúság ezen időszakát mindenekelőtt csendben, mély elmélkedéssel, hálával kell megélni. Nekem legalábbis sok időre lesz szükségem ahhoz, hogy értékeljem, hogy igazán megértsem, amit a pápa rám, az egyházra és a világra hagyott” – zárta gondolatait. Fontosnak tartotta, hogy „úgy éljük meg ezt a pillanatot, mint a nagyszombatot, még akkor is, ha már megünnepeltük Krisztus feltámadását”; úgy éljük meg ezt a nagy misztériumot, ami az élet, ahogy Ferenc pápa tanítani akarta nekünk.
A püspök tekintélyét az adja, hogy szolgál, hogy lelkipásztor és tanító
A Vatikáni Médiának adott interjújában a Püspöki Dikasztérium akkor új prefektusa, Robert Prevost érsek azt mondta Andrea Tornielli kérdéseire válaszolva 2023-ban: ,,Gyakran aggódunk az egyházi tanítás továbbadása miatt, de azt kockáztatjuk, hogy elfelejtjük, hogy az első kötelességünk az, hogy közvetítsük Jézus megismerésének szépségét és örömét”.
Robert Prevost érsek 67 évesen kezdte a Püspöki Dikasztérium prefektusaként ,,noviciátusát”. Az ágostonos szerzetes Robert Francis Prevost az amerikai Chicagóban született, és előbb misszionáriusként, majd püspökként szolgált a perui Chiclayóban, mielőtt Ferenc pápa Marc Ouellet bíboros utódjául választotta. A Vatikáni Médiának adott interjúban felvázolta annak a püspöktípusnak a portréját, amelyre ma szükség van.
Mit jelentett önnek, hogy latin-amerikai missziós püspökből a pápának a püspökök kiválasztásában segítő dikasztérium élére került?
Prevost érsek: Még mindig misszionáriusnak tartom magam. Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is legyek. Az biztos, hogy az életem sokat változott: lehetőségem van arra, hogy a szentatyát, az egyházat szolgáljam ma, itt, a Római Kúriában. [Ez] egy egészen más küldetés, mint a korábbi, de egyben új lehetőség, hogy megéljem életem egy olyan dimenzióját, amely egyszerűen mindig igennel válaszolt, amikor megkértek, hogy végezzek szolgálatot. Ebben a szellemben fejeztem be perui missziómat, nyolc és fél év püspöki és majdnem húsz év misszionáriusi szolgálat után Rómában új missziót kezdek.
Milyen püspöki identitást/képet ajánlana korunk egyháza számára?
A püspöknek mindenekelőtt ,,katolikusnak” kell lennie: néha a püspök azt kockáztatja, hogy csak a helyi dimenzióra összpontosít. De egy püspöknek sokkal tágabb látásmóddal kell rendelkeznie az egyházról és a valóságról, és meg kell tapasztalnia az egyház egyetemességét. Szüksége van arra is, hogy képes legyen meghallgatni felebarátját és tanácsot kérni, valamint pszichológiai és lelki érettségre. A püspök arcképének alapvető eleme, hogy lelkipásztor legyen, aki képes közel kerülni a közösség tagjaihoz, kezdve a papokkal, akik számára a püspök atya és testvér. Megélni ezt a közelséget mindenkihez, anélkül, hogy bárkit is kizárna. Ferenc pápa négyféle közelségről beszélt: közelség Istenhez, a püspöktestvérekhez, a papokhoz és Isten egész népéhez. Nem szabad engedni a kísértésnek, hogy elszigetelten, egy palotában elkülönülve éljünk, megelégedve egy bizonyos társadalmi, egyházon belüli szinttel. És nem szabad elbújni a tekintély olyan eszméje mögé, amelynek ma már nincs értelme. A tekintélyünk az, hogy szolgáljunk, hogy papokat kísérjünk, hogy lelkipásztorok és tanítók legyünk. Gyakran a tanítással, a hitünk megélésének módjával vagyunk elfoglalva, de fennáll a veszélye annak, hogy elfelejtjük, hogy a mi első feladatunk az, hogy tanítsuk, mit jelent Jézus Krisztus megismerése, és tanúságot tegyünk az Úrhoz való közelségünkről. Ez az első: közvetíteni a hit szépségét, Jézus megismerésének szépségét és örömét. Ez azt jelenti, hogy mi magunk megéljük és osztozunk ebben a tapasztalatban.
Mennyire fontos a püspöki egységszolgálat Péter utóda körül egy olyan időszakban, amikor az egyházi közösségben is erősödik a polarizáció?
A három szó, amelyet a szinódusi munkában használunk — részvétel, közösség és küldetés — adja meg a választ. A püspök erre a karizmára van hivatva, hogy megélje a közösség szellemét, hogy előmozdítsa az egyház egységét, az egységet a pápával. Ez azt is jelenti, hogy katolikusnak kell lennie, mert Péter nélkül hol van az egyház? Jézus ezért imádkozott az utolsó vacsorán: ,,Hogy mindnyájan egy legyenek”, és ezt az egységet szeretnénk látni az egyházban. Ma a társadalom és a kultúra eltávolít minket ettől a jézusi látásmódtól, és ez nagyon sok kárt okoz. Az egység hiánya olyan seb, amelyet az egyház elszenved, és amely nagyon fájdalmas. Az egyházon belüli megosztottság és polémia semmit nem segít. Nekünk, püspököknek különösen fel kell gyorsítanunk ezt a mozgást az egység, az egyházi közösség felé.
Lehet-e javítani az új püspökök kinevezésének folyamatán? A Praedicate Evangelium kimondja, hogy ,,Isten népének tagjait” is be kell vonni. Ez megtörténik?
A Dikasztérium tagjai között volt egy érdekes eszmecsere erről a kérdésről. Egy ideje már nemcsak néhány püspököt vagy néhány papot, hanem Isten népének más tagjait is meghallgatnak. Ez nagyon fontos, mert a püspök arra hivatott, hogy egy adott egyházat szolgáljon. Ezért fontos az Isten népének meghallgatása is. Ha egy jelöltet senki sem ismer a népe körében, akkor nehéz — nem lehetetlen, de nehéz –, hogy valóban egy közösség, egy helyi egyház pásztora legyen. Ezért fontos, hogy a folyamat egy kicsit nyitottabb legyen a közösség különböző tagjainak meghallgatására. Ez nem azt jelenti, hogy a helyi egyháznak kell kiválasztania a lelkipásztorát, mintha a püspöki hivatás egy demokratikus szavazás, egy szinte ,,politikai” folyamat eredménye lenne. Sokkal tágabb látásmódra van szükség, és ebben az apostoli nunciatúrák sokat segítenek. Úgy gondolom, hogy apránként jobban meg kell nyílnunk, kicsit jobban meg kell hallgatnunk a híveket, a laikusokat.
A pápa egyik újítása volt, hogy három nőt nevezett ki a Püspöki Dikasztérium tagjai közé. Mit tud mondani a hozzájárulásukról?
Több alkalommal is láthattuk, hogy a nézőpontjuk gazdagítja az életet. Ketten szerzetesek, egy pedig laikus nő, és gyakran az ő nézőpontjuk tökéletesen egybeesik azzal, amit a dikasztérium többi tagja mond; máskor pedig a véleményük egy másik nézőpontot hoz be, és fontos hozzájárulás a folyamat egészéhez. Úgy gondolom, hogy kinevezésük több, mint egy gesztus a pápa részéről, nem csak azt mondja, hogy most már itt is vannak nők. Valódi és tartalmas részvételt nyújtanak a találkozóinkon, amikor a jelöltek dossziéit vitatjuk meg.
A visszaélések elleni küzdelemre vonatkozó új normák megnövelték a püspökök felelősségét, akiket felszólítottak, hogy azonnal cselekedjenek, és feleljenek a késedelmekért és mulasztásokért. Hogyan éli meg ezt a feladatot a püspök?
Ezzel kapcsolatban is úton vagyunk. Vannak helyek, ahol már évek óta jó munkát végeznek, és a szabályokat a gyakorlatba ültetik. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy van még mit tanulni. Az áldozatok kísérésének sürgősségéről és felelősségéről beszélek. Az egyik nehézség, amely sokszor felmerül, az, hogy a püspöknek közel kell lennie a papjaihoz, ahogy már mondtam, és közel kell lennie az áldozatokhoz. Egyesek azt javasolják, hogy ne közvetlenül a püspök fogadja az áldozatokat; de nem zárhatjuk be a szívünket, az egyház ajtaját azok előtt az emberek előtt, akik visszaélést szenvedtek el. A püspök felelőssége nagy, és úgy gondolom, hogy még mindig nagy erőfeszítéseket kell tennünk, hogy reagáljunk erre a helyzetre, amely annyi fájdalmat okoz az egyházban. Ehhez időre van szükség. Megpróbálunk együttműködni a többi dikasztériummal. Úgy gondolom, hogy dikasztériumunk küldetésének része, hogy elkísérjük azokat a püspököket, akik nem kapták meg a szükséges felkészítést, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. Sürgős és szükséges, hogy felelősségteljesebbek és érzékenyebbek legyünk ezzel kapcsolatban.
A törvények már megvannak. Nehezebb megváltoztatni a mentalitást…
Bizonyára sok különbség van az egyes kultúrák között abban, hogy hogyan reagálnak ezekben a helyzetekben. Egyes országokban már némileg megtört a tabu, hogy beszélni kell erről a témáról, míg máshol az áldozatok vagy az áldozatok családjai soha nem akarnak beszélni az elszenvedett bántalmazásról. Mindenesetre a hallgatás nem válasz. A hallgatás nem megoldás. Átláthatónak és őszintének kell lennünk, el kell kísérnünk és segítenünk kell az áldozatokat, mert különben a sebeik soha nem gyógyulnak be. Ebben nagy felelősség rejlik mindannyiunk számára.
Az egyház elindult azon az úton, amely a szinodalitáshoz vezet. Mi a püspök szerepe?
Nagy lehetőség rejlik az egyház folyamatos megújulásában, amelynek előmozdítására Ferenc pápa meghív minket. Egyrészt vannak püspökök, akik nyíltan kifejezik félelmüket, mert nem értik, merre tart az egyház. Talán jobban szeretik a múltban már megtapasztalt válaszok biztonságát. Őszintén hiszem, hogy a Szentlélek nagyon is jelen van az egyházban ebben az időben, és a megújulás felé lök bennünket, ezért arra a nagy felelősségünk, amire meghívást kaptunk, hogy megéljük azt, amit én új hozzáállásnak nevezek. Ez nem csak egy folyamat, nem csak arról van szó, hogy megváltoztatunk néhány dolgot, esetleg több megbeszélést tartunk, mielőtt döntést hozunk. Sokkal többről van szó.
De ez az is, ami talán bizonyos nehézségeket okoz, mert a nap végén képesnek kell lennünk arra, hogy mindenekelőtt a Szentlélekre hallgassunk, arra, amit ő kér az egyháztól.
Hogyan érhetjük ezt el?
Képesnek kell lennünk meghallgatni egymást, felismerni, hogy nem arról van szó, hogy politikai napirendet vitatunk meg, vagy egyszerűen csak megpróbáljuk előmozdítani az engem vagy másokat érdeklő kérdéseket. Néha úgy tűnik, hogy mindent arra akarunk redukálni, hogy szavazzunk, és aztán azt tesszük, amire szavaztunk. Ehelyett valami sokkal mélyebbről és egészen másról van szó: meg kell tanulnunk valóban hallgatni a Szentlélekre és az igazságkeresés szellemére, amely az egyházban él. El kell mozdulnunk egy olyan tapasztalatból, ahol a tekintély beszél és ezzel vége, egy olyan egyházi tapasztalat felé, amely értékeli a karizmákat, ajándékokat és szolgálatokat, amelyek az egyházban vannak. A püspöki hivatal fontos szolgálatot teljesít, de aztán mindezt az egyház szolgálatába kell állítanunk ebben a szinódusi szellemben, ami egyszerűen azt jelenti, hogy együtt járunk, mindannyian, és együtt keressük, mit kér tőlünk az Úr most, a mi időnkben.
Mennyire befolyásolják a gazdasági problémák a püspökök életét? A püspöktől azt is kérik, hogy jó adminisztrátor legyen, vagy legalábbis [legyen] képes arra, hogy találjon egy jó adminisztrátort, aki segít neki.
A pápa azt mondta nekünk, hogy olyan egyházat akar, amely szegény és a szegényekért van. Vannak olyan esetek, amikor a múlt struktúráira és infrastruktúrájára már nincs szükség, és nehéz fenntartani. Ugyanakkor még azokon a helyeken is, ahol dolgoztam, az egyház felelős az oktatási és egészségügyi intézményekért, amelyek alapvető szolgáltatásokat nyújtanak az embereknek, mert az állam sokszor nem képes ezeket biztosítani. Személy szerint nem vagyok azon a véleményen, hogy az egyháznak mindent el kellene adnia, és ,,csak” az utcán kellene hirdetnie az evangéliumot. Ez azonban nagyon nagy felelősség, nincsenek egy az egyben alkalmazható válaszok. Szükség van arra, hogy a helyi egyházak közötti testvéri segítséget jobban előmozdítsuk. Szembesülve azzal, hogy a szolgálati struktúrákat olyan jövedelmekkel kell fenntartani, amelyek már nem olyanok, mint régen; a püspöknek nagyon gyakorlatiasnak kell lennie. Kolostorban élő apácák mindig azt mondják: ,,Bízzatok és bízzatok mindent az isteni gondviselésre, mert a válasznak meglesz a módja. Az is fontos, hogy soha ne feledkezzünk meg hivatásunk lelki dimenziójáról. Különben fennáll a veszélye annak, hogy menedzserekké válunk, és úgy gondolkodunk, mint a menedzserek. Néha ez történik.
Hogyan látja a püspök és a közösségi média kapcsolatát?
A közösségi média fontos eszköze lehet az evangéliumi üzenet közvetítésének, amely emberek millióit éri el. Fel kell készülnünk arra, hogy jól használjuk a közösségi médiát. Attól tartok, hogy néha ez a felkészülés hiányzik. Ugyanakkor a mai világ, amely folyamatosan változik, olyan helyzeteket teremt, amikor valóban többször át kell gondolnunk, mielőtt megszólalunk, vagy mielőtt üzenetet írunk a Twitteren, hogy nyilvános formában, mindenki szeme láttára válaszoljunk vagy akár csak kérdéseket tegyünk fel. Néha fennáll a megosztottság és a viták szításának veszélye. Nagy a felelősségünk a közösségi hálózatok, a kommunikáció helyes használatában, mert ez lehetőség, de egyben kockázat is. És kárt okozhat az egyház közösségében. Ezért kell nagyon körültekintően bánni ezekkel az eszközökkel.
Forrás: Vatican News
Fordította Bodó Márta
