A választó bíborosok megérkeztek a konklávéra

0
540
Fotó: Vatican News (angol)

Hétfőn megtartották a 10. és 11. kongregációs ülést. Délelőtt huszonhatan, a délutáni találkozón húszan szólaltak föl az új pápát, az egyházat és a társadalmat érintő kérdésekről: a megosztottság, a hit átadása, a teremtett világ védelme, háborúk, migráció, etnikai konfliktusok, a szekták kihívása egy olyan világban, ahol az embereknek szükségük van a hozzájuk közel álló lelkipásztorra. A Szent Márta-házban kisorsolták a bíborosok szobáit.

A világ minden tájáról érkező, összesen 133 pápaválasztó bíboros mind Rómában van. A hétfői, 11. kongregációs ülésen 26 hozzászólás hangzott el, olyan témákat érintve, amelyek központi szerepet töltenek be a mai egyház életében és küldetésében. Kitértek a kánonjog és a Vatikánvárosi Állam szerepére, és hangsúlyozták az egyház missziós természetét: egy olyan egyház, amelynek nem szabad magába zárkóznia, hanem minden embert Isten misztériumának élő megtapasztalásához kell vezetnie. Rávilágítottak a Karitász alapvető küldetésére is, amely nemcsak a szegények megsegítésére, hanem megvédésére is hivatott, így téve tanúságot az evangélium igazságosságáról.

Az egyik bíborosi hozzászólásban megemlítették a nagyszámú újságíró jelenlétét ezekben a napokban, ami azt jelzi, hogy az evangélium a mai világban is megőrzi teljes jelentőségét: ez a jelenlét egyben felelősséget is jelent. Néhányan felidézték Ferenc pápa megindító imádságát 2020-ban a covidjárvány alatt, a Statio Orbist a kihalt Szent Péter-téren, mely a félelem idején ajtót nyitott a reményre.

Milyen pápát szeretnének a bíborosok?

Beszéltek a következő pápa személyiségére vonatkozó elvárásokról is. Fontos a jelenlét, a közelség, az, hogy képes legyen hidakat építeni, illetve vezetni, elősegíteni a közösséghez való hozzáférést egy irányt vesztett, a világrend válságától sújtott emberiség számára – pásztor, aki közel áll az emberek valós életéhez.

Számos kihívás is előtérbe került: a hit átadása, a teremtett világ védelme, a háború és a világ széttöredezettsége. Komoly aggodalmukat fejezték ki az egyházon belüli megosztottság miatt. Szóba kerültek a hivatások, illetve a család és a gyermekek oktatásáért való felelősség is. A zsinati szövegek közül a Dei verbum dogmatikus konstitúciót idézték mint táplálékot Isten népe számára. Végül kiemelték, hogy az Eucharisztiában jelen lévő Krisztus ünneplése mellett soha nem szabad megfeledkezni a szegényekben jelen lévő Krisztus szentségéről.

Ázsia és Afrika helyzete

Azért, hogy lehetővé tegyék valamennyi bíborosnak, hogy elmondja gondolatait, hétfőn délután újabb kongregációs ülést tartottak. Ezen húszan szólaltak föl, jobbára az ázsiai és afrikai régiót képviselő bíborosok. Lelkipásztori és egyházi témákat elemeztek, kiemelten az egyházon és a társadalmon belüli etnikai nacionalizmus kérdését. A migrációról szólva kiemelték, hogy a migránsok ajándékot jelentenek az egyház számára, ugyanakkor hangsúlyozták azt, mennyire sürgető a lelkipásztori kísérésük és hitük támogatása a mobilitás és a változás közepette. Több felszólalásban szóltak a folyamatban lévő háborúkról, és a konfliktusos területekről származó bíborosok személyes tanúságot is tettek az ottani helyzetről. A szinodalitás témája is több ízben elhangzott, mely konkrétan kifejezi a közösség ekkleziológiáját. A közösségben ugyanis mindenki arra hivatott, hogy együtt vegyen részt a szinodális folyamatban, egymást meghallgatva, a megkülönböztetést gyakorolva.

A megválasztandó új pápát valamennyi bíborosnak kötelessége és felelőssége támogatni. Péter utóda legyen igazi pásztor, olyan vezető, aki tudja, hogyan lépjen túl a katolikus egyház határain, előmozdítva a párbeszédet és a kapcsolatépítést a más vallású és kultúrájú országokkal, népekkel. Végezetül figyelmeztettek arra a kihívásra is, amelyet a szekták terjedése jelent a világ egyes részein.

A bíborosok útvonala a konklávéra

Matteo Bruni, a Szentszéki Sajtóközpont igazgatója az újságírókat arról tájékoztatta, hogy május 3-án, szombaton délután a camerlengo kisorsolta a szobákat: a pápaválasztó bíborosokat a Szent Márta-házban, illetve az ezzel szomszédos régi Szent Márta-házban szállásolják el. Hamarosan befejezik e két épület, illetve a Sixtus-kápolna előkészítését. Kedd reggeltől a szavazó bíborosok beköltözhetnek a számukra kijelölt szálláshelyre. A Sixtus-kápolna biztosítását a vatikáni csendőrség végzi.

Hétfőn délután az Apostoli Palota első loggiájának Pál-kápolnájában letették hivatali esküjüket a konklávé hivatalnokai és tisztségviselői, egyháziak és világiak egyaránt. Megerősítették a biztonsági intézkedéseket azon az útvonalon, amelyet a bíborosok a szálláshelyükről, a Szent Márta-házból a Sixtus-kápolna felé megtesznek. Szabadon mozoghatnak, mehetnek gyalog vagy kisbusszal. Az út, ami nagyjából egy kilométer – a belső folyosókat is hozzászámítva – le lesz zárva, de a többi vatikáni hivatalba be lehet jutni. A bíborosok számára nem tiltott, hogy beszéljenek útközben. Maga Ferenc pápa mesélte már pápasága kezdete óta azt, hogy Ravasi bíborossal beszélgetett, és ezért késve ért a Sixtus-káponába.

A füstjelzések

Az újságírók sok kérdést föltettek a kápolna kéményéből fölszálló füstre vonatkozóan, mely fekete a sikertelen, fehér a sikeres pápaválasztás esetén. Minden nap kétszer száll föl a füst – magyarázta Matteo Bruni. Az első dél körül, a második estefelé. Az időpont nincs meghatározva, nagyjából 12-12.30 illetve 19-19.30 körül várható. Ezúttal figyelembe kell venni azt is, hogy többen vannak a választó bíborosok. Bármikor is száll föl a fehér füst, azt jelzi, hogy a konklávé megválasztotta az új pápát.

Gedő Ágnes / Vatikáni Rádió