Azon kevesek közé tartozik Micaci Cristian, aki újságíróként személyesen találkozhatott Ferenc pápával és kérdést tehetett fel a számára. A romániai és csíksomlyói látogatása alkalmával együtt utazhatott a szentatyával a pápai repülőgépen. Őt kértük, hogy idézze fel a találkozást, a pápa személyét.
Rómából indulva végigkísérhetted a pápát romániai apostoli útján. Hogy él ma ez a történés benned? Van-e olyan mozzanata az útnak magának, a „kulisszák mögöttnek”, ami megmaradt számodra?
Nagy kegyelem volt számomra a 2019-es esemény, tavaly, öt év távlatából, rendkívüli módon emlékeztem meg a pápalátogatásról. A repülőút során két alkalommal is találkozhattam és beszélgethettem Ferenc pápával, először az újságírók köszöntésekor, egy teljesen emberközeli párbeszédben, majd a visszaúton Nagyszebenből Rómába, a hivatalos sajtótájékoztatón, amikor kérdést is intézhettem az egyházfőnek. Megmaradt emlékezetemben az ő személyhez szóló válasza, őszinte tekintete abban a néhány percnyi – bár formális, mégis személyes – párbeszédben. A válasz nekem, a kérdezőnek szólt, nem a sajtónak. Il comportamento della mano tesa, sempre – a mindig kinyújtott testvéri kar magatartása, ez kell hogy jellemezze a romániai, erdélyi híveket – tanácsolta. Majd spontánul, kérdés nélkül Erdély szépségét dicsérte a pápa, aki Szent Péter székében való szolgálatának első pillanataitól a teremtett valóság megóvására intett minket.
Idézd fel, kérlek, számodra milyen volt a pápát kísérni apostoli útján?
Rendkívüli élmény volt már maga a tény, hogy egy apostoli látogatás során a pápát évtizedek óta kísérő, világszintű médiumok újságírói között lehetek, betekintést nyerhetek egy olyan szakmai eseménybe, amelyen csak keveseknek van alkalmuk részt venni, megfigyelhetem munkájukat, tanulhatok tőlük. Az izgalom mellett ott élt bennem a kötelességtudat, hiszen tudatosult az a tény, hogy nemcsak megfigyelőként, hanem tudósítóként vagyok jelen, másokkal is meg kell osztanom a szerzett információkat, tapasztalatokat, érzéseket. A szentatyával való találkozás csak fokozta ezt az érzést.
Utólag milyennek hangzanak számodra az akkor Romániában megfogalmazott üzenetei? Mit emelnél ki / szerinted mi lehet ma különösen is aktuális?
A kinyújtott testvéri kar magatartása – ez az alapvető gondolat, amit hangsúlyoznék, és ami végigkísérte Ferenc pápaságát. Amennyiben hitelesek a híradások, az utolsó hivatalos diplomáciai találkozása alkalmával sem szűnt meg az immár haldokló pápa az amerikai alelnöknek, J. D. Vence-nek hangsúlyozni, hogy a kudarcok és visszaélések ellenére kinyújtott testvéri jobb nem a gyengeségnek, hanem az erősségnek a jele. Aktuális ez a felhívás a mai gyorsan és nem mindig észszerű elvek szerint változó, megosztott világunkban, aktuális Romániában, a sokszínű Erdélyben. Ne falakat, hanem hidakat építsünk, segítő jobbot nyújtsunk bárhol, bármikor, a sikertelenségek ellenére is. A háborúnak soha nincsen győztese, a háborúban mindig csak vesztesek vannak – hangsúlyozta Ferenc pápa, a béke embere.
Sajtósként és hívőként hogyan értékeled a pápa romániai útját?
Ferenc pápa Isten- és emberközelibbé szerette volna tenni az egyházat. A múltbeli arisztokrata egyházképet, büntető istenképet egy szerethető egyházképre, egy végtelenül szerető, irgalmas és megbocsátó istenképre akarta váltani. Sok vád is érte emiatt, olyan címen, hogy felhígítja a bűnbánati fegyelmet. Ferenc azonban mindig az adott kor és hely emberét, a maga adottságaival, panaszával, örömeivel, bánataival, élethelyzetével szólította meg. Ezt tette Romániában és Csíksomlyón is, amikor arra intett, hogy ne a meg nem valósult vágyainkat sirassuk, elszalasztva így az itt és most rengeteg lehetőségét, amellyel Isten meg szeretne ajándékozni minket.
Ezeket a tanításait Ferenc pápának végigkísérhettem és épülhettem rajtuk, a szerdánkénti általános kihallgatások katekéziseinek élő közvetítésben történő fordítása által az Erdélyi Mária Rádióban.
A remény zarándoka célba ért, az atyai házba, ahová számunkra is mutatja az utat.
