A remény szentévére készülőben Kovács Gergely érsek a 2024/VIII-as számú körlevelében közölte a szentév programjainak tervezetét. A főegyházmegye területén élők lelki fejlődése érdekében a nagyböjtben missziók tartására kérte fel a gyulafehérvári érsekség papjait. Ehhez testvérplébániákra osztotta fel a főegyházmegyét, hogy megerősödjön a plébániák közötti együttműködés. Ennek értelmében a futásfalvi és a kolozsvári Szentpéteri plébánia hívei a misszió révén a testvérplébániájuk plébánosai által tartott missziós lelkigyakorlatos napokkal gazdagodtak.
Futásfalva Kovászna megyében található, 311 kilométerre Kolozsvártól. Hivatalos búcsújáró hely. Itt található a Szent András tiszteletére felszentelt templomban a Háromszéki Szűzanya szobor, amely egy 1750-ben készült másolat a csíksomlyói Mária-kegyszoborról. A fogadalmi búcsút Sarlós Boldogasszony napján, július 2-án tartják. A Szentpéteri a Kolozsvárt átszelő forgalmas sugárutat kettéválasztó templom. Búcsúja június 29-én van. 1961-től a templom szentélye felőli részénél 2022. szeptemberéig az eredeti, 1744-ben készült fogadalmi Mária-oszlop állt. A templom előtt most is kapuként szolgál az a fogadalmi díszes kapu, amelyet a főtérről 1889-ben szállítottak. Nem véletlen tehát a két plébánia testvérplébániává nyilvánítása.
A Szentpéteriben a misszió pénteki nap kezdődött. Nagyböjt lévén, a szentmise előtt így keresztutat jártunk, plébánosunk, Ferencz Antal vezetésével. Ez alatt a gyóntatószékben Tifán Lajos futásfalvi plébános várta a tisztulni vágyókat. Sokan igénybe is vették a gyónási lehetőséget, s megtapasztalhatták Isten szeretetét és irgalmas jóságát.
Isten minket is hív
A szentmisén a szentbeszédben Tifán Lajos plébános üdvösségre vezető napoknak nevezte e három napot. Hangsúlyozta, hogy Isten minden embert hív és üdvözíteni szeretne. Ezt a hívást jó meghallani. Feladatként fogadjuk és vállaljuk fel a vele járó áldozatokat mindennapi életünkben. Ajánlotta, hogy vegyünk példát az apostolokról, mert ők annyira komolyan vették Isten hívását, hogy életüket gyökeresen megváltoztatták és követték Jézust. A Biblia több meghívástörténetet is tár elénk, legismertebbek talán az Ábrahámé, az apostoloké, Saulé. Ezeken keresztül is, de szentjeink meghívástörténetein keresztül is Isten a ma emberéhez szól. Assisi Szent Ferenc is mindenét elhagyta és követte Isten hívását. Isten bennünket, bűnös embereket is hív, különösen e jubileumi nagyböjtben: a vele való kiengesztelődésre, a vele való kibékülésre, mert „Isten meg akar bocsátani neked, nekem, nekünk.” Istennel való megbékélésünk csak akkor hiteles, ha az ellenünk vétő embertársainknak is megbocsátunk. A szentmiseáldozatra mindnyájan meghívást kapunk, de ez az áldozat csak akkor lesz részünkről hiteles, ha kibékülünk embertársainkkal és sok jót cselekszünk velük is, még akkor is, ha nehéz.
„Nehéz azzal kibékülni, akivel már évek óta nem beszélek? Vagy azzal, aki belegázolt életembe, becsületembe? Annak, aki feldúlta lelkemet? Én megbocsátottam neki. Ő haragszik.” – sorolta a missziót végző plébános az embert mélyen és rejtetten bűnbe sodró buktató gondolatokat. „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.” (Lk 6,27b–28) Ideillően idézte a 39 év papi tapasztalattal rendelkező igehirdető a Szentírás szavait. Isten csak akkor ismer el övéinek, ha megtanulunk szeretni, irgalmasnak lenni, ha viszonzást nem várva jót teszünk másoknak. Isten előtt csak úgy állhatunk meg nyugodt lélekkel, ha mindezeket megcselekedtük személyválogatás nélkül, lehetőségeinkhez mérten. A szeretetben össze kell fognunk. Ajánlotta, hogy törekedjünk szeretettel és megértéssel egymáshoz viszonyulni, elfogadva önmagunkról és másokról is, hogy csak gyarló emberek vagyunk. A kiélezett helyzeteket orvosoljuk szeretettel, Isten segítségét kérve ebben.
Az emberi élet „nem sikertörténet”, de ha egészen rábízzuk magunkat a Fennvalóra, akkor ő vezetni tud bennünket az élet útján. A mondottakat Albert testvér életével, eredeti nevén Adam Chmielowski lengyel származású szerzetes élettörténetével támasztotta alá. Ő előbb erdész, majd később hadirokkant, híres festő és végül koldus lett, a szegények közt élő, velük sorsközösséget vállaló szerzetesként. Testvérként köztük élt, hogy a Mestert kövesse és a szegények szolgája legyen. Egész lényével Istenre hagyatkozott, mert hitt benne, az ő jóságában és gondviselésében. Tudnunk kell: nekünk is helyünk van az örök hazában. Oda vár haza bennünket is a Mennyei Atya. Ezért engesztelődjünk ki az Istennel. Halljuk meg hívását.
Missziós szentségimádás
Másnap egész napos missziós szentségimádást tartott plébániai egyházközösségünk. A reggeli órában, 9 órától a rózsafüzértársulat tagjai a plébánossal, Ferencz Antallal és Tifán Lajos futásfalvi plébánossal a díszes monstranciában levő Oltáriszentség előtt közösen Jézushoz szóltunk a szentségimádási órában. Többek között hálát adtunk azért, mert Isten Fia értünk vállalta az emberi, földi életet. Példát mutatott az Atyának való engedelmességre. Állhatatos maradt az értünk vállalt szenvedésekben, hogy ezzel nekünk örök lakást szerezzen és megváltásunk ne csak reménybeli legyen, hanem beteljesedett valóság. Kértük segítségképpen életünkhöz az ő kegyelmét. Megköszöntük szeretetét és viszontszeretetet ígértünk neki, a legfőbb jónak. Megfogadtuk, hogy a szeretetet gyakorlatba fogjuk ültetni a mindennapi életben szent helyen vagy munkahelyen vagy bárhol, ahová az élet szólít.
Tifán Lajos plébános vezetésével elénekeltük e nagyböjti napon, húsvétra való készületünkben az Aranymiatyánkot. Szűz Mária és Szent Fia párbeszédén keresztül átelmélkedtük Jézus földi életének utolsó napjait, feltámadását, azt, amikor vigasztaló segítségéről a Szentlélekről és édesanyjának tett ígéretéről, annak mennyei boldogságáról szól.
Tíz órától már a hittanosok érkeztek. Plébánosunk rövid bevezető történettel vonta be a szentségimádásra érkező ifjakat, gyermekeket, elsőáldozásra, bérmálkozásra készülőket. Ezzel élővé, közvetlenné tette közeledésüket az Oltáriszentségben rejtőző Jézushoz. Az elsőáldozásra készülőket közvetlenül a monstrancia mellé hívta az oltárasztalhoz, hogy megérintsék annak díszes motívumait. Egészen közelről szemlélhették a kenyér színében levő Jézust. A hittanosok között az előimádkozók váltakozva, s a többiek erre felelgetve közösen imádkoztak Isten Fiához.
Plébánosunk minden csoportot szentségi áldással bocsátott el. A jövő nemzedék csoportja után a szerényebb külsejű szentségtartóban Jézus egész nap az oltárasztalon várta az egyéni szentségimádásra betérőket. A nap minden órájára, percére akadtak vállalkozók, akik örömeiket, bánataikat, kéréseiket, imáikat Jézus elé tárták. Az előesti szentmisére jövők szentségi áldásban részesültek. Ének kíséretében az Oltáriszentséget visszahelyezték az oltáriszekrénybe.
Elveszett bárányok
Az esti szentmise szentbeszédében Tifán Lajos a vámos és a farizeus példázatán keresztül továbbra is bűnbánatra ösztönözte a jelenlevőket. Elárulta, hogy Isten a bűnbánatban alázatos szívű embert békével és örömmel tölti el. Ezután Zakeusra irányította figyelmünket, akitől eltanulhatjuk, hogy a jó cél érdekében sokszor leleményesnek kell lennünk, nem törődve mások visszahúzó véleményével sem. Bemutatta ezt a következő bibliai képpel, amikor Jézus lábait illatos olajjal ápoló bűnös nő a vétkeit jóváteszi, irgalmasságot cselekedve. Ezzel indítványozta számunkra is, hogy érdemes jót tenni. A házasságtörésen ért asszony történetén keresztül Isten irgalmas jóságát emelte ki, mert ő minden tettünk ellenére szeret. Megtérésünkért bocsánatát nyújtja. Cserébe szeretné, ha a jó utat választanánk. Értünk a keresztet is vállalta, hogy nekünk életünk legyen. A kereszten is, szenvedései közepette értünk imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23, 34a) – idézte Jézus szavait. A tékozló fiú történetén keresztül Jézus az Atyát mutatja be, aki a mai korban gyermekeiért aggódva lesi azok érkezését, hazatérését, azokét a serdülőkét, a fiatalokét, a középkorúakét, az öregekét, akik elmentek a nagyvilágba jobb megélhetést, földi boldogulást keresni, ki szeretett családjára, ki önmagára fordítva keresetét.
„Jézus aggódva keresi elveszett bárányait. Minket. Ha megtalálta, akkor féltve viszi az akolba.” Jézus az őszinte bűnbánatban talál rá az elveszett bárányra. Tudja, hogy gyarló emberek vagyunk, akik ugyanazokkal a bűnökkel küzdünk. „Isten téged vár. Téged hív, hogy tisztítsd meg lelkedet a bűn minden foltjától.” Az igehirdető tanácsolta, hogy ne csak ígérjük a gyónás befejeztével, hogy „többé nem vétkezek, hanem gondold komolyan a jóra törekvést.” „Kerüld el a bűnt” – ajánlotta. „Válaszd a szép utat, a bűntelen utat.” Kérte: „Jöjj, borulj le előtte és a gyónásban add át bűneidet Istennek.” Ott az Atya, a Fiú és a Szentlélek az, „aki vár, aki felel, aki elfelejti a gonosztettet és megbocsát”. Tanácsolta, hogy szívleljük meg a Miatyánknak azt a részét, amikor kérjük: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek.” Mielőtt gyónni mennénk, rendezzük emberi kapcsolatainkat. Ha irgalmasságra számítunk, akkor mi is legyünk irgalmasok. Vigasztalásképpen elmondta, hogy ha gyónásunknak akadálya lenne, akkor sem az a megoldás, hogy elhagyjuk vallásunkat, hanem gyakorolhatjuk az alamizsnáskodást, mert ennek bűnt törlő ereje van. Megment a haláltól, az örök kárhozattól. Az alamizsnát Isten úgy tekinti, mint „értékes áldozati adományt”, amely az ő színe elé száll. Az irgalmasság testi cselekedetei között a vigasztalás lehetősége is adott, mert sok az elkeseredett, szomorú ember mindnyájunk környezetében. A keresztény ember irgalmassága számos jótettben szolgálhatja, megalapozhatja mások és saját maga földi, s majd mennyei boldogságát.
A szentmise végén Ferencz Antal plébános még inkább rávilágított a szentbeszéd lényegére: „Bízzatok a jó Istenben”. Paul Claudel francia drámaíró megtérését tárta elénk, aki a Notre Dame előtt haladva arra kapott indíttatást, hogy betérjen és életgyónást végezzen. Így tapasztalta meg, hogy Isten mindig előbb szeret, mint az ember, aki téves utakon jár. Megindultságában könnyekre fakadva meghozta élete legszebb döntését, mert Istenre talált.
A megnyesett fa kizöldül
A misszió harmadik napjának korai órájában a szamosfalvi Szent Erzsébet katolikus templomban a Magyarok Nagyasszonya Szent Korona Lovagrend két tagja keresztutat járva fogadta az érkezőket.
Tifán Lajos futásfalvi plébános a szentmisét a Vigadozzál Jeruzsálem, gyűljetek egybe, kik szeretitek őt ének szavaival kezdte. Vigasztalásával biztatóan hatott a jelenlevőkre: „Akár tele van a templom, akár kevesen vannak benne, attól az Isten dicsőségét szolgálja.” Rendkívüli időben, az amúgy is kevés hívőt számláló templomban voltak, akik életük ez órájában Krisztus szeretetéről tanúskodtak jelenlétükkel. „A föld sójaként tanúságot kell tegyünk a világ világosságáról”. „Az embernek van lelke és van szíve. Bízzunk a magyar szentek segítségében. Bíznunk kell! Nem szabad elkeseredni, mert Krisztus már legyőzte a világot.” A templomnak, ha a mienk, megbecsülésben lesz része. Lékai László premontrei apát jelmondatát idézte, miszerint „a megnyesett fa kizöldül”. Ha Krisztustól kapott feladatainkat komolyan vesszük, akkor Isten megáldja törekvéseinket. A jó Istenben nagyon kell bízni. Ez ad erőt a boldog élethez. Jézus Krisztusról, az Istenről tanúságot kell tennünk a családban is: a házastársak egymás előtt; mint szülők; a testvérek egymás előtt, mert egymásért felelősek vagyunk. A keresztény ember reménybeli valóságok hirdetője. „A földi élet csak bevezető az örök élethez.” A tatárjárás idejéből származó templomban a szentbeszédet tiszteletreméltó Márton Áron püspök szavaival fejezte be: „A hitet hagytam örökségül rátok”, hogy életünk legyen, s az Istenben gyökerezzen.
A harmadik missziós nap a plébániatemplomban folytatódott. A hívekkel megtelt templomban tanúságtételre, hiteles keresztény életre hallhattunk bátorítást. Egy kínai mondás szerint a gyereknek játszani, a felnőttnek dolgozni és az öregnek imádkozni kell. A gyakorlatban a mondás jelentése kissé módosul, mert nem elegendő csak öreg korban imádkozni. Krisztus mellett egy életen át tanúskodnunk szükséges, mert csak így lehetünk hiteles keresztények. Jézus a mi életünkön keresztül szeretne megmutatkozni. Isten minden megkeresztelt embert részesít az általános papságban. A keresztény ember az élő és szerető Istenről kell tanúskodjon, aki Fia által megváltott minket. Istennek kell szolgálnunk, nem a gonosznak. Keresztségünktől kezdve Krisztus velünk járja életünket. Hiteles keresztény életre kell törekednünk, mert „aki háza népének gondját nem viseli, az megtagadja hitét”.
A misszió befejeződött. Tifán Lajos plébános útra kelt, haza az övéi felé, mert vasárnap volt. Az Istenéhez, híveihez hűséges pap nem hagyja el nyáját, mert tudja, hogy őrá ott feladatok várnak, Istentől rábízott feladatok: az elveszett bárányokat visszavezetni az akolhoz és a meglévőket megtartani, gondozni a lelkiek terén.
Az ezt követő héten a mi plébánosunkból lett missziós atya. Őrá vártak szeretettel a futásfalvi hívek, épp úgy, mint mi, a szentpéteriek a misszióra készülve. A remény zarándokaiként e nagyböjtben Krisztus papjai gyulafehérvári főegyházmegyénkben különös zarándokútra indultak. Hiszem, hogy zarándoklatukat Isten zamatos lelki gyümölcsökkel áldotta meg a megannyi gyónásban, megtérésben, Istenhez visszatérésben. Az igehirdetések eljutottak a lélekhez, az értelemhez. A tavaly megújult egyház az idén új reménnyel Isten felé lépdel vagy lépdelt a testvéri plébániákon keresztül is. A Krisztus követségében járó papok emberi igyekezetén keresztül Isten segítségét nyújtotta az őt keresők felé. Tiszteletreméltó Márton Áron szavai, melyet 1944-ben a kolozsvári papszentelésen mondott, most a missziós zarándoklatokban valóra váltak, mert Isten és ember között a közvetítések hada jött létre főegyházmegyénkben. Az ünnepi missziós szentmiseáldozatok által, a szentségek erejével megnyitották az eget a papok és közvetítettek bőségesen. És nemc sak Kolozsváron és Futásfalván. Hogy mit közvetítettek? „Isten gyógyító kegyelmét és megváltó irgalmát”, amelyről „hiszem, hogy a hívek imádsága, a fölemelt emberek és az Istennel kibékített lelkek hálája fogja kísérni” a papok munkáját, az elvégzett és jól megélt missziókat. „Úgy legyen!”
Szöveg és fotó: Bíró Jolán-Ilona
