Székfoglaló ülésre került sor a Szent István Tudományos Akadémián Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében április 7-én. Ekkor tartotta meg székfoglaló előadását Gábor Csilla szociális testvér, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Böcsészettudományi Kara Magyar Irodalomtudományi Intézetének egyetemi tanára.
Az alábbiakban Gábor Csilla „Ó, kolozsváriak, kolozsváriak, miért nem nyitjátok fel egyszer szemeteket?” Történelemteológia és szentírásmagyarázat Káldi Márton prédikációiban (1623, 1626) című székfoglaló előadásának rövid összefoglalóját adjuk közre.
Az utóbbi évek egyház- és irodalomtörténeti kutatásai a jezsuiták kora újkori magyarországi működésével kapcsolatban is számos új információval, összefüggéssel gazdagították tudásunkat, de még jócskán vannak további feltáratlan területek, ismeretlen szövegek. Káldi Márton (1568–1632) a bibliafordító Káldi György testvérbátyja, Pázmány Péter kortársa, maga is jezsuita szerzetes. Életpályájáról, tevékenységének helyszíneiről a rendtörténeti forrásokból számos információ kinyerhető: különféle beosztásokban működött többek között Gyulafehérváron, Kolozsvárott, Kassán, Brünnben, Bécsben, a Szepességben. Prédikációszerzői tevékenységéről az irodalomtörténeti kutatásnak korábban nem volt tudomása. Néhány évvel ezelőtt a gyulafehérvári Batthyaneumban rátaláltam az 1623-ban összeállított, az évközi idő vasár- és ünnepnapjaira írt kéziratos prédikációira, majd a budapesti Egyetemi Könyvtárban őrzött, a szentek ünnepeire írt beszédeket tartalmazó, 1626-ban lezárt gyűjteményt is alkalmam volt behatóan tanulmányozni. A szövegek gondos felépítése, nyelvi ereje okán fontos, hogy e prédikációknak helyet találjunk a kora újkori irodalomtörténeti kánonban. A tiszta, rendezett kéziratok kiadásra történő előkészítést sejtetnek, a beszédek azonban tudomásunk szerint nem jelentek meg nyomtatásban. Az előadás a két kéziratot mutatja be és helyezi el a 17. század első felének irodalom- és lelkiségtörténeti folyamataiban, figyelve a szövegek jellegzetes és következetesen jelzett kéttagú szerkesztésmódjára: a tudós bibliamagyarázattal megalapozott, többnyire árnyalt dogmatikai tanításra, amelyet mindenkor valamely erkölcstani kérdés körüljárása követ. A beszédek jellegzetes, a szerkesztésmódra utaló mondata: „De lássunk az evangéliomhoz, melynek először bötűjét magyarázom meg, és oszton egynehány tanúságot adok mind erkölcsünknek megjobbítására hasznost, s mind hitünknek megerősítésére.” A teológiai tanítás esetenként a protestáns nézetek cáfolatát is jelenti, így e prédikációkban vissza-visszatér a polémia: amikor a vitázó részeket vizsgáljuk, az érvelés eszközeire valamint a különböző felekezetek közötti megértés felületeire és akadályaira érdemes figyelnünk. Az elemzés külön kitér a beszédeknek az aktuális történelmi-politikai helyzetekre adott reflexióira: Káldi Márton több prédikációban is foglalkozik a magyarság katasztrofálisként bemutatott jelenével, amelyet szembeállít a dicsőséges múlttal, a romlást pedig a nemzet bűneivel és Isten iránti hűtlenségével magyarázza. Helyzetleírásaiban Káldi Márton gyakran a Szentírás történeti illetve prófétai könyveinek a nemzeti bűn és nemzeti büntetés logikájára épülő elbeszéléseit imitálja, a romlás okait kereső eszmefuttatásoknak tehát van egy hangsúlyos biblikus és teológiai beágyazottsága – ebben bizonyos értelemben a protestáns gyökerű, ún. wittenbergi történelemszemlélet hagyományához kapcsolódik.
Az előadás visszanézhető az akadémia YouTube-csatornáján.
