A gazdag ifjú jól ismert történetét értelmezte Ferenc pápa az április 9-én, szerdán közzétett katekézisében. Ez folytatása a Jézus Krisztusról, a mi reménységünkről szóló jubileumi katekézissorozatnak. Ezekben a hetekben a katekézisek Jézus találkozásait veszik sorra.
A névtelen gazdag ember
A Márk evangélium tizedik fejezetében felbukkanó gazdag embernek nincs neve, egyszerűen csak úgy szerepel, mint egy „valaki”. Ez a valaki fiatal kora óta megtartotta a parancsolatokat, de mégsem talált rá élete értelmére. Talán még nem hozott végső döntést, bár elkötelezett embernek tűnik. Ám az áldozatokon vagy a sikereken túl az igazi boldogsághoz az számít, amit a szívünkben hordozunk. Ez az ember egy luxushajót épített magának, de mivel nem húzta fel a horgonyt, így a kikötőben maradt!
Amikor meglátja Jézust arra haladni, odaszalad hozzá, letérdel előtte, és megkérdezi: „Jó Mester, mit kell tennem, hogy örökségbe kapjam az örök életet?” (Mk 10,17) Tenni akar valamit az örök életért. De mivel a törvény megtartása nem adta meg neki a várt boldogságot, a Mesterhez fordul. A pápa a gazdag ember szókincsére figyelmeztet: ez az ember nem ismeri az ingyenességet, mert neki minden kijár. Minden kötelesség. Az örök élet is örökség, amit joggal, a kötelezettségek aprólékos betartásával meg lehet szerezni. Jézus azonban túllép a látszaton és rátekint. Márk evangélista a „bele-tekintett” igét használja: Jézus mindnyájunkba belenéz, s úgy szeret minket, amilyenek vagyunk. Jézus belénk tekint és szeret minket zavarodottságaink és bűneink ellenére. Látja a gyarlóságunkat, de azt is, hogy vágyunk arra, hogy úgy szeressenek minket, ahogy vagyunk.
Az hiányzott neki, hogy szeressék önzetlenül
Jézus megszereti ezt az embert, mielőtt még arra hívná, hogy kövesse őt. Úgy szereti őt, ahogyan van, ingyen, ami éppen ellentéte az érdem logikájának, ami ezt az embert sújtotta. Mi ugyanis akkor vagyunk igazán boldogok, amikor felismerjük, hogy ingyenesen, kegyelem által szeretnek minket. Jézus azt javasolja neki, hogy változtassa meg életmódját és Istenhez fűződő viszonyát, mert valami még hiányzik neki. Annak a hiánya, hogy szeretve legyünk. Ez a hiány egy hozzánk tartozó seb, amin csak a szeretet tud áthatolni. E hiány pótlására nem vehetünk elismerést, szeretetet, figyelmet, ellenkezőleg: el kell adnunk mindent, ami terhel minket és oda kell adni a rászorulóknak. Végül pedig Jézus meghívja ezt az embert, hogy ne maradjon egyedül, hogy vele éljen – tanítja a pápa katekézise.
Ha ugyanis egyedül maradunk, soha nem halljuk meg, hogy a nevünkön szólítanak és továbbra is csak „valakik” maradunk. Ez az ember nem fogadja el Jézus meghívását, így egyedül marad, mert lehorgonyzott a kikötőjében. Szomorúsága annak a jele, hogy nem tudott elindulni. A mi reményünk éppen abban áll, hogy ez az ember előbb-utóbb megváltozik, és úgy dönt, hogy végre kihajózik. Testvérek, bízzuk Jézus Szívére mindazokat, akik szomorúak és bizonytalanok, hogy érezzék az Úr szerető tekintetét, aki meghatódva, gyengéden néz ránk – zárta katekézisét Ferenc pápa.
Forrás: P. Vértesaljai László SJ, Vatican News
