A szolgálatok feladása a gyulafehérvári papi szeminárium egyik kiemelkedő ünnepe. A papnevelő intézet hagyományaihoz híven idén is feketevasárnap (nagyböjt ötödik vasárnapján), azaz április 6-án a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban a délelőtt 10,30-kor kezdődő ünnepi szentmise keretében Kovács Gergely érsek három harmadéves kispapot lektorrá, míg hat negyedéves szeminaristát akolitussá avatott.
Az ünnepen jelen volt Jakubinyi György nyugalmazott érsek, a szeminárium elöljárói és tanárai, a központi papság, illetve a jelöltek szülei, testvérei, barátai.
Az ünnepi szentmise méltóságát a gyimesfelsőloki egyházi kórus szolgálata emelte, akik énekükkel járultak hozzá a jubileumi-avatási szentmise lelki emelkedettségéhez.
Lektoravatásban részesült Bege Lóránd (Gyergyócsomafalva), Karácsony Ervin Barnabás (Gyimesbükk) és Kovács Nándor Hunor (Csíkbánkfalva) harmadéves kispap, míg akolitussá avatták Bakos Szabolcs (Gyergyóremete), Egyed Arnold István (Sepsiszentgyörgy), Fazakas Tibor (Pusztakalán), Fekete László Csaba (Nagybánya), Kováts Álmos Botond (Szatmárnémeti) és Motolan Ioan Marian (Temesszlatina) negyedéves kispapokat.
A szentmise evangéliuma után András István szemináriumi rektor szólította ki a jelölteket, akik a lektori és akolitusi szolgálatok felvételét kérték. Ezt követően Kovács Gergely érsek szólt az ünneplőkhöz, a vasárnapi evangéliumban szereplő házasságtörő asszony történetére hivatkozva rávilágított, hogy Jézus nem jóváhagyja, hanem elveszi az emberek bűneit. Hangsúlyozta: ha megvalljuk hitünk, és Jézusban bízunk, a mi bűneink is bocsánatot nyernek, de mindezért felelősséggel tartozunk. A főpásztor szentbeszédében a lektorjelöltekhez szólva kiemelte: „Vegyétek komolyan a lektori szolgálatot. Nem pusztán egy szövegrész felolvasásáról van szó, hanem a hit ápolásáról. Az összegyűlt híveknek az Isten igéjét, az ő szavát olvassátok fel, amelyet nem mindegy, hogyan teszitek. Ti magatok is fogadjátok be a Szentlélek tanító szavát, elmélkedjétek át, és napról-napra egyre jobban sajátítsátok el Mesterünk tanítását.”
Az akolitusjelöltekhez is atyai szeretettel szólt: „Ezután Krisztus testét érintitek, Istent veszitek a kezetekbe. Mindig szent komolysággal tegyétek. Szeressétek mindazokat, főleg az elesetteket és betegeket, akik általatok vehetik magukhoz Krisztus testét.”
A szentbeszédet követően a lektorjelöltek átvették a Szentírást a főpásztortól, aki felhívást intézett hozzájuk: „Vedd a könyvek könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten igéjét, hogy egyre jobban életté váljék az emberi szívekben”. A lektor megbízatása a szent szövegek – olvasmány, szentlecke – felolvasására irányul, amelyek az igeliturgia részében hangzanak el. Diakónus és kántor távollétében előimádkozhatja a hívek könyörgésének szándékait, vezeti az éneket és a hívő nép részvételét a liturgiában.
Az akolitusjelöltek is az érsek elé járultak, a főpásztor átadta nekik a szentmise ünneplésére előkészített adományokat, mondván: „Vedd ezt az Eucharisztia ünneplésére előkészített kenyeret, és úgy élj, hogy méltóképpen szolgálhass az Úr és az egyház asztalánál”. Az akolitus a diakónus és a pap mellett teljesít aktív szolgálatot a liturgikus cselekmények végzése alatt, valamint feladata – mint rendkívüli áldoztatónak – a szentmiséken való áldoztatás és a szent edények megtisztítása, de elvihetik az Oltáriszentséget az idősek, betegek otthonába, szentségimádást és különböző liturgikus cselekményeket végezhetnek, többek között igeliturgiát is.
A lektorok és akolitusok esetében nem ordinatióról (magyarul: szentelés) van szó, hanem institutióról (avatás) beszélünk, vagyis ilyen értelemben a lektor- és az akolitusavatás hivatalosan elismert, átmeneti vagy állandó világi szolgálatoknak (ministerium laicale) minősülnek (vö. XVI. Benedek pápa Verbum Domini kezdetű apostoli buzdítása, 58. pont; Ferenc pápa Spiritus Domini kezdetű motu propriója, 5. bekezdés). E megfontolásból külön is hangsúlyozandó, hogy a magyar nyelv számos esetben nem tesz egyértelmű különbséget a latin ordinatio (felszentelés, azaz diakónus-, pap- és püspökszentelés), consecratio (Isten számára való elkülönítés, megszentelés, pl. szüzek megszentelése, de a kenyér és bor átlényegítése Krisztus testévé és vérévé a szentmisében is), benedictio (áldás, megáldás, pl. a „házszentelés”, amely valójában a ház megáldását jelenti), institutio (avatás, vö. lektor- és akolitusavatás) és dedicatio (felszentelés, amely templomok, oltárok stb. esetében alkalmazandó) kifejezések jelentéstartalmai között. E különbségtétel hiánya nem ritkán félreértésekhez és félreértelmezésekhez vezethet.
A lektori és akolitusi szolgálat szerepe az egyházban – rövid áttekintés
A II. vatikáni zsinatot megelőzően a lektorok és akolitusok az úgynevezett kisebb rendek közé tartoztak, és szentségi fokozattal rendelkeztek. Szent VI. Pál pápa a zsinati döntések szellemében, valamint a „mai idők követelményeihez igazodva” 1972-ben kiadta Ministeria quædam kezdetű motu proprióját, amelyben megújította a kisebb rendeket. A dokumentum értelmében e rendeket immár szolgálatoknak nevezzük. Ennek következtében megszűnt az ajtónállói (ostiarius) és a szubdiakónusi szentségi fokozat, míg a felolvasói (lektorátus), az akolitusi és az exorcista szolgálatok megújultak. A Ministeria quædam rendelkezései szerint két szolgálat maradt fenn: a lektori és az akolitusi. Mivel egyik sem szentség, ezek nem azonosak a klerikusi állapottal. Ennek megfelelően e szolgálatokat nemcsak a papságra készülő szeminaristák, hanem a megfelelő felkészültséggel rendelkező világi hívők – férfiak és nők egyaránt – is elnyerhetik. Az Egyházi Törvénykönyv (CIC), valamint a papképzésről szóló egyházi dokumentumok előírásai szerint a papságra készülő szeminaristák számára a lektori és az akolitusi szolgálat elnyerése elengedhetetlen lépcsőfok a diakónussá és pappá szentelés felé vezető úton. E szolgálatok meghatározott ideig történő gyakorlása nem csupán gyakorlati tapasztalatot biztosít, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a jelöltek fokozatosan elmélyüljenek a szolgálatok lelkiségében, és egyre inkább elsajátítsák a papi szolgálat sajátos feladatait. Az Egyházi Törvénykönyv 1035. kánon 2. paragrafusa értelmében a diakónusszentelést legalább fél évig tartó akolitusi szolgálat kell megelőzze.
Fotók: Molnár Balázs
Forrás: SIS
