Ma a te házadban kel megszállnom címmel tették közzé Ferenc pápa szerdai katekézisét. A szentatya folytatja Jézus és néhány evangéliumi szereplő találkozásának szemlélését. Ezúttal Zakeus alakjára figyel, mert az a történet különösen közel áll a szívéhez, és mert különleges helyet foglal el lelki útján. Lukács evangéliuma úgy mutatja be Zakeust, mint aki jóvátehetetlenül elveszettnek látszik. Néha talán mi is így érezzük magunkat: reménytelennek. Zakeus viszont felfedezi, hogy az Úr már kereste őt.
A történet szerint Jézus Jerikóba ment le, mely város a tengerszint alatt fekszik és éppen ezért az alvilág képének tartották. Jézus azért ment oda, hogy megkeresse azokat, akik elveszettnek érezték magukat. Valójában a Feltámadott Úr most is leereszkedik napjaink alvilágaiba, a háborúk színhelyeire, az ártatlanok fájdalmába, a gyermekeik halálát meglátó anyák szívébe, a szegények éhségébe. A bizonyos értelemben elveszett Zakeus talán rossz döntéseket hozott, vagy talán az élet olyan helyzeteibe sodródott, melyekből nehezen tudott kikerülni. Lukács evangélista gondosan megrajzolja őt: Zakeus nemcsak vámos, aki honfitársai adóját szedi be a megszálló rómaiak számára, hanem a vámosok feje, amitől bűnei megsokszorozódnak.
A kicsi Zakeus nagyra vágyik: látni akarja Jézust
Lukács hozzáteszi, hogy Zakeus gazdag, azt sejtetve, hogy mások kárára gazdagodott meg, visszaélve saját helyzetével. Ám mindennek következményei vannak: Zakeus valószínűleg kirekesztettnek érzi magát, akit a többiek megvetnek. Amikor megtudja, hogy Jézus a városba érkezik, Zakeusban vágy ébred, hogy találkozzon vele. Nem is merészel személyes találkozásra gondolni, elég lenne neki, ha messziről meglátná őt. Ám a mi vágyaink is akadályokba ütköznek és nem teljesülnek automatikusan. Zakeus alacsony termetű! Ez a mi valóságunk, vannak korlátaink, amelyeket számba kell vennünk. És hozzá ott még vannak a többiek, akik nem is mindig segítenek nekünk: a tömeg akadályozza meg Zakeust abban, hogy meglássa Jézust, meglehet, egy kicsit ez az ő bosszújuk. De ha erős a vágyad, nem veszíted el a bátorságodat! Megtalálod a megoldást! Ehhez persze bátorság kell, nem pedig szégyenkezés, és kell hozzá egy kis gyermeki egyszerűség is, de nem kell túlságosan aggódni saját magunk miatt. Zakeus, mint egy gyermek, felmászik egy fára. Jó helyzete lehetett főként ahhoz, hogy észrevétlenül, ágak mögé bújva kiláthasson.
Isten nem haladhat el csak úgy, hogy meg ne keresse az elveszettet!
Az Úr körül azonban mindig valami váratlan dolog történik. Amikor Jézus a fa közelébe ér, feltekint rá és ekkor Zakeus úgy érzi, rajtacsípték valamin és nyilvános szemrehányást vár, amire számítottak is az emberek, de csalódniuk kellett, mert Jézus megkéri Zakeust, hogy azonnal jöjjön le a fáról, és azt mondja neki: „Ma a te házadban kell megszállnom!” (Lk 19,6). Isten nem haladhat el csak úgy, hogy meg ne keresse az elveszettet! – jegyzi meg Ferenc pápa katekézise.
Lukács kiemeli Zakeus szívének örömét. Annak az örömét, aki úgy érzi, hogy rátekintenek, megismerik és mindenekelőtt megbocsátanak neki. Jézus tekintete nem szemrehányás, hanem az irgalom tekintete. Ez az az irgalom, amit néha nehezen tudunk elfogadni, különösen akkor, amikor Isten megbocsát azoknak, akik szerintünk azt nem érdemlik meg. Zúgolódunk, mert korlátokat szeretnénk szabni Isten szeretetének – állapítja meg a szentatya katekézise.
Otthon Zakeus, hallva Jézusnak a megbocsátásról szóló szavait, feláll, mintha feltámadna halottaiból. Azért áll fel, hogy kötelezettséget vállaljon: négyszeresen visszaadja, amit ellopott. Nem egy kifizetendő árról van szó, hiszen Isten megbocsátása ingyenes, hanem arról a vágyról, mely követni akarja azt, aki szereti őt. Zakeus olyan kötelezettséget vállal, amely nem kötelező a számára, de mégis megteszi, mert felismeri, hogy most neki így kell szeretnie. Ezt pedig úgy teszi meg, hogy a lopást illető római törvényhozást és a bűnbánatra vonatkozó rabbinikus törvényhozást egyaránt összekapcsolja. Zakeus tehát nemcsak a vágyakozás embere, hanem olyan, aki tud konkrét lépéseket tenni. Célja nem általános vagy elvont, hanem a saját történetéből indul ki: áttekintette az életét, és megragadta azt a pontot, amitől kezdve meg kell változnia.
Tanuljuk meg Zakeustól, hogy ne veszítsük el a reményt, még akkor sem, ha úgy érezzük, félretesznek minket, vagy amikor képtelenek vagyunk a változásra! Ápoljuk a vágyat, hogy meglássuk Jézust, és mindenekelőtt engedjük, hogy Isten irgalmassága megtaláljon bennünket, aki mindig keres minket, bármilyen helyzetben vesztünk is el! – zárul a buzdítással Ferenc pápa szerdai katekézise.
P. Vértesaljai László SJ, Vatican News
