Mint a legtöbb kisgyermekes családot, minket sem kerültek el idén az óvodai, bölcsődei fertőzések. Két idősebb fiam ilyenkor felváltva tölti betegszabadságát otthon, kedvenc mesekönyveik társaságában. Miután a gyermekirodalmat megunták, előkerülnek a szülők képes albumai, melyeket véletlenszerűen választanak ki. A napokban Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának emlékkönyvét emelte le a polcról középső gyermekem, Nándi. Elöntöttek az emlékek… és az érzelmek.
2019. január 7-én megtudtuk, hogy hat és fél éve várt kisbabánk elment. Ezt követően nem sok mindenre emlékszem, robot üzemmódban teltek a napjaim. Üvegkalitkámból még az az örömhír sem tudott kibillenteni, hogy Ferenc pápa május végén Romániába látogat, és Csíksomlyón is fog szentmisét bemutatni. Jó nekik, gondoltam, majd újra munkámba temetkeztem.
Egyik éjszaka azonban különös álmom volt: a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban álltam főszerkesztőnkkel, kollégáimmal, valamint erdélyi testvéroldalunk munkatársaival. Ferenc pápát vártuk. Nemsokára megérkezett a szentatya, aki egyenként köszöntött mindannyiunkat. Engem át akart ölelni, de tiltakoztam. ,,Hagyd csak, tudom, mekkora a fájdalmad” — vigasztalt.
Ez volt az a pont, amikor férjemmel úgy döntöttünk, elindulunk Erdélybe. Házastársam majd’ kiugrott a bőréből, hiszen régi álma vált valóra: végre élőben is megtekinthette kedvenc középkori templomait és benne a legendás Szent László-freskókat. Én azonban alig tudtam többet látni, mint az üres hátsó ülést az autónkban. Hatévesen jártam először Erdélyben, felejthetetlen élmény volt. Házasságkötésünk időpontja szerint én is már egy óvodás édesanyja lehetnék…
Mintha csak képernyőn szemléltem volna Erdély egyedülálló épített örökségét és természeti kincseit; a vadregényes erdőket, a tavaszi virágokkal borított hegyoldalt… Így érkeztünk meg Csíksomlyóra a pápalátogatás előtti estén. A kegytemplom előtt ünnepélyes csend honolt, hosszú sorok kígyóztak szentgyónásra várva. Egy ferences atyához kerültem, aki ugyanazzal az együttérző szeretettel fogta meg a kezem, mint Ferenc pápa az álmomban. Biztatott, hogy örüljek annak, ami van, lássam a csodát is, ne csak az üres hátsó ülést az autóban.
A csoda másnap reggel nagyon nem akart csodának látszani. Szakadt az eső, a nyerget sűrű felhő borította. Sárban csúszkálva jutottunk fel a pápai szentmise helyszínére. Rövid tombolázás (piros négyes, piros négyes!) után kiderült, hogy a szektorunk betelt, így az ifjúsági közösségek számára fenntartott helyre irányítottak minket, karnyújtásnyira az oltártól.
Amikor megérkezett Ferenc pápa, elállt az eső, felszállt a köd, és elmúlt az a kínzó testi fájdalmam, ami a vetélés óta gyötört… Máig a fülemben visszhangzanak Ferenc pápa szavai, amelyet régi ismerősöm, Bodor Attila tolmácsolásában hallhattunk magyarul. ,,Zarándoklatunk során ne azt kutassuk, hogy mi lehetett volna (és nem lett), hanem inkább azt, ami ránk vár és nem odázhatjuk el.” Zarándokolni (…) ,,…jelenti a küzdelemre való elköteleződést is, hogy azok, akik tegnap lemaradtak, a holnap főszereplői lehessenek…” ,,Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást.”
A szentmise végére a nap is kisütött. ,,A csend beszél tovább, helyettem ő énekel” — szólt autónkban a Republic legendás dala a hazafelé vezető úton. Csendben potyogtak a könnyeim. Valami véget ért, és valami új kezdődött.
Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást. Rossz emlékeimet magam mögé utasítva új orvost kerestem, akivel két héttel hazaérkezésünk után találkoztam először. Újabb vizsgálatokra küldött, majd ezek tükrében végre pontos diagnózist adott. Azóta három kisfiú édesanyja vagyok.
Első gyermekünk a László nevet kapta. A névválasztással nemcsak Batthyány-Strattmann László és a hozzá hasonló orvosok előtt akartunk tisztelegni, hanem erdélyi utazásunkról is megemlékezni — hiszen testi gyógyulásom itt kezdődött, a Szent László-freskók előtt, majd a csíksomlyói nyeregben.
Benke Zsuzsa
