A Kolozsvári Állami Magyar Színház a színházi világnap alkalmából háromnapos programsorozattal készült, amelyben helyet kaptak klasszikus és kortárs szerzők előadásai, illetve változatos, interaktív események, rendhagyó közösségi kezdeményezések, kulisszalátogatás, különböző, a színészek által kezdeményezett és vezetett foglalkozások. A színházi világnap alkalmából a drámapedagógiai módszerről is gondolkodtunk. Ez már a jezsuita nevelésben megjelent mint az elméleti tudást kiegészítő gyakorlatati, gyakorlatias módszer. Kocsis Tünde rendező, színházpedagógus a mai gyermekek túlterhelt tanrendjének ellenében ajánlja a módszert mint ami hatékony a mai gyermekek életre nevelésében.
A színházi világnap köré szerveződő változatos programokra gyermek és fiatal, felnőtt és idős besétálhat a színházba, és beleshet a színpadi ,,varázslat” mögé. Kérdezheti a színészeket, és láthatja őket közelről is. A nyílt napok során ugyanis a látogatók betekintést nyerhetnek a színfalak mögé, részt vehetnek improvizációs játékokban, kommunikációs tréningeken, alkotóműhelyeken és interaktív foglalkozásokon.
A kolozsvári színház kínálata
A rendezvény legizgalmasabb programjain az érdeklődők személyesen is találkozhatnak a színház művészeivel a Szólíts le egy színészt! program keretében, akiket megszólíthatnak: Albert Csilla, Bodolai Balázs, Daradics Hannah, Demeter András, Dimény Áron, Kántor Melinda, Kicsid Gizella, Laczkó Vass Róbert, Pánczél Lilla, Román Eszter, Vindis Andrea; összemérhetik tudásukat az Art kvízen, amelynek házigazdái Kali Andrea, Kicsid Gizella, Pethő Anikó, András Gedeon, vagy az asztalitenisz-bajnokságon Bodolai Balázzsal, Demeter Andrással, Farkas Loránddal.
Közösen zenélhet az Akusztikus jam session keretében Balla Szabolcssal. Sakkozhat Fogarasi Alpárral és Pánczél Lillával. További foglalkozások, amit az idei színházi világnapi programon Kolozsváron kínálnak: Plakátbörze: Színház a faladon! Gyűjts be egyedi, aláírt plakátokat a kedvenc előadásaidról. Légy te is plakáttervező! – Kollázs-workshop Ozsváth Zsuzsával és Tőtszegi Zsuzsával, amelynek keretében színházplakátot lehet tervezni a már meglévő plakátok vizuális elemeiből.
Díszletmakett-kiállítás, Üzenet a függöny mögé! Játék- központ aktiválva! Improvizációs játékok Gedő Zsolttal és Györgyjakab Enikővel. Mondjam vagy ne mondjam? Kommunikációs tréning Kántor Melindával. Színészgardrób. Jótékonysági ruhabörze, a ruhákról Vindis Andrea, Albert Csilla, Laczkó Vass Róbert mesél. Üzenődoboz, ennek lényege, hogy bárki üzenetet, véleményt vagy emléket hagyhat a színészeknek, rendezőknek a dobozban! Színpadi hősök a mindennapokban: improvizáció Imre Évával és Pánczél Lillával.
Természetesen ebben az évben is körbevezetik az érdeklődőket a színházban, a színpadon, a kulisszák mögött, a magyar érdeklődők mellett román ajkúakat is várnak, a két sétavezető szintén színész: Buzási András, illetve Kántor Melinda. Daradics Hannah és Román Eszter, a színház fiatal művészei ezúttal gyermekfoglalkozást ígérnek, Vajna Noémi irodalmi titkár jógakalandot hirdet gyerekeknek.
Játék, önismeret, személyiségfejlődés
Kocsis Tünde, a Kolozsvári Állami Magyar Színház dokumentumtárának ,,őre” egyben színházi foglalkozások szervezője, kitalálója és vezetője. A színházi világnapi programkavalkádon belül ezúttal önismereti drámasarkot hirdetett.
A színház által játszott előadásokat előkészítő és feldolgozó programjai városszerte, sőt, Erdély más helységeiben is ismertek, Eszik vagy isszák? címen felnőttek és iskolai osztályok, csoportok voltak már részesei. A felnőttek közül kevesen ,,mernek” ezekre a kalandokra benevezni, a gyermekek általában nyitottabbak. Az iskolai foglalkozásokra osztályfőnökök, tanárok hívják a szakembert, aki saját módszertannal dolgozik, ötvözve rendezői ismereteit a bibliodrámás eszközökkel. Az adott, kiválasztott előadás előtt a csoport felkészül a színházi élményre, minden előadás esetében egy témakört neveznek meg, volt már szó a hatalomról, a kirekesztettségről és persze pozitív élményekről is. A lényege minden ilyen foglalkozásnak, mint a színháznak, a művészetnek általában: hogy az élmény megérintsen, elgondolkoztasson, szembesítsen és változásra sarkalljon.
Tudjuk, hogy a változást csupán külső szemlélőként nem lehet elérni, a személyes életünkben sem, de családi, csoportos, társadalmi szinten sem. Bele kell állni, azaz tenni kell: egy védett közegben pedig lehet kísérletezni: meddig tudok elmenni, mi az, ami már sok, amivel másnak fájdalmat okozok, amit szeretnék ugyan, de nem bírok el… Kocsis Tünde színházi foglalkozásain többször vettem részt, láttam általa rendezett versvideókat, bekapcsolódtam olyan programba, aminek keretében kortárs versekkel tanította játszani az érdeklődőket, és többször is kérdeztem az Eszik vagy isszák? program egyes eseményeiről. Elkötelezettje a színházi és színházzal nevelésnek, véleménye szerint a gyermekeknek gyümölcsözőbb és hasznosabb lenne sok ,,túlóránál”, azaz a zsúfolt tananyag helyett játékosan tanulni célravezetőbb. A mai tanrendben kevés helye van a művészeti oktatásnak, ami pedig sokkal több, mint elméleti tudás: önismeretet, magabiztosságot tud adni, ami a felnőtt életben segít eligazodni.
A kiválóság elérése: aktív tanulással
Beszélgetésünk nyomán ismét felidéztem, amit egykor a jezsuiták a tanrendbe beiktattak: ma ezt drámapedagógiának neveznénk, sokan a reformpedagógia újításának tulajdonítják, bár inkább egy rég meglevő, sikerrel alkalmazott régi módszer. A jezsuita nevelés eszménye a kiválóság elérése tanulás útján: ezt a passzív tudáshalmozással nem lehet elérni, a diák akkor leghatékonyabb a tanulásban, ha aktívan részt vesz. Minthogy a dicséret vágya és a bukástól való félelem erős ösztönző erők, a jezsuita iskolák módszertana előírta ezek okos alkalmazását a nevelésben: nyilvános megmérettetések és nyilvános értékelések formájában, illetve az egészséges keretek közti versenyt is bátorították a nyilvános viták rendezésével. Ezzel egyrészt ösztönözték a diákokat a tudásuk szintetizálására és annak összeszedett bemutatására, másrészt a kritikai érzéket fejlesztve a hallgatóságnak értékelnie kellett a beszélőket. A diákok az iskolában megtanulták egymást ösztönözni és kulturáltan bírálni, ugyanakkor a fő cél nemcsak az volt, hogy a tanórán, az iskola falai közt viselkedjenek jól, hanem hogy a köz legkülönfélébb terein civilizáltan, felelősségteljesen, erényesen nyilvánuljanak meg.
Drámapedagógia
A drámapedagógiát ma úgy határozzák meg, mint a színház eszközeit használó reformmódszert, amely játékokkal formálja a személyiséget. Célja a kapcsolatteremtés, a kapcsolattartás és a közlés megkönnyítése. Különösen a mai túlzsúfolt iskolai program mellett, a jelenlegi, teljesítményközpontúságon, a lexikális tudás halmozásán alapuló oktatási rendszerben sok a pozitív hatása a gyermek lelkére, fejlődésére, tanulására, személyiségfejlődésére. A drámapedagógiai módszer segítségével a gyermekek önkifejezése, gondolkodáskészsége, kooperatív készsége fejlődik, és ennek hatására az iskolai életben könnyebben megállják helyüket.
A drámapedagógia eszköze a dráma, azaz a cselekedtetés. Különböző részképességeket fejlesztő gyakorlatokkal, játékokkal, szerepvállalást igénylő társas rögtönzésekkel dolgozik. Fejlesztő hatása abban rejlik, hogy cselekvést, aktív közreműködést követel minden résztvevőtől, akik valóságos érzelmeket tudnak a játék közben átélni, megélni, mindezt nem ,,élesben”, hanem egy ,,védett” környezetben, ahol lehet és szabad kísérletezni, álmodni, repülni. A drámajáték a játékra alapoz, a gyermeki cselekvésre koncentrál, ezzel feltárja és fejleszti a gyermek kreatív képességeit. A dramatizáló módszerekkel szerepeket osztanak, szerepeket játszanak el. Játszani pedig minden gyermek, sőt felnőtt is szeret. Sok gyermek szereti, szeretné megmutatni magát, még a legfélénkebbek is titkon vágynak erre, főképpen a feléjük irányuló pozitív figyelem, elismerés miatt.
A drámafoglalkozás során a hangosabb gyermekek fegyelmet tanulhatnak, a félénkebbek biztatást kapnak, erősöd- nek, önbizalmat nyernek. Azok a gyerekek, akik drámával foglalkoznak, megtanulnak befelé figyelni. A drámapedagógiát lehet használni a színházról, a színházi műnem, művészeti forma, műfaj és szerzők egészéről való tanulásban. A tanárok arra használják a drámai szövegeket, hogy nyelvi és szövegértelmezésbeli kérdésekben merüljenek el, melynek során beszédre és mozgásra épülő feladatokra támaszkodnak. Ugyanakkor a drámapedagógia arra is alkalmas, hogy dramatikus formákat használva a tanulókat bevonja a tanulási folyamatba, az aktív tanulás sokkal hatékonyabb ugyanis.
A dráma ugyanakkor lehet egy megélés folyamata, amelynek során egy csoport drámát hoz létre közösen, de nem a közönség szórakoztatására, hanem pusztán a résztvevők számára. Itt az átélés folyamata a fontos, a részvétel, az alkotás és a megélés. Korántsem csak gyermekeknek való a drámapedagógia, a drámajáték! Hiszen a jó játék oldott állapotot teremt, amit egy ilyen foglalkozáson a felnőtt résztvevő is megtapasztal. Kikapcsolódás, ami a bekapcsolódáshoz vezet: az önmagához való mélyebb kapcsolódáshoz. A drámapedagógiai módszerek és a színházi gyakorlatok segítik a figyelem, a fantázia, a kreativitás, a kommunikációs és kapcsolatteremtő képességek fejlődését, emellett fejlődik a ritmusérzék, a mozgáskoordináció is. A szociális képességek területén az én- és társismeret által az együttműködő, problémamegoldó készségre hat jótékonyan. A személyiségfejlesztés területén erősödik az önbizalom, az önál- ló gondolkodás, az én- és társismeret. Nem véletlenül alakult ki a pszichodráma módszere akár önismereti, akár terápiás célzattal.
Az írás a Vasárnap 2025/13. Fókusz rovatának részeként jelent meg.
