Félszázan dolgoznak a Gyulafehérvári Caritasnál, akik szociális munka szakon végeztek, illetve szociális munkás feladatkört látnak el. Közülük egyik Lukács Henriette. Amikor 2006-ban úgy döntött, hogy szociális munkás lesz, nem volt kérdés, hogy mi motiválja ebben a hivatásban. Már régebben is érezte, hogy valami fontosat kell tennie. Valamit, ami túlmutat a hétköznapokon, valamit, ami képes valódi változást hozni az emberek életébe.
Az, hogy szociális munkás lett, mély családi gyökerekből táplálkozik: „Édesanyám élő példája volt annak, hogyan lehet egy kis segítséggel, odafigyeléssel hatalmas változásokat elérni az emberek életében. Bár soha nem szerzett ilyen téren diplomát, minden egyes nap szinte észrevétlenül segített azoknak, akik rászorultak. Az időseket, a szomszédokat, a családunk körül élőket mindig támogatta, biztatta. Sokat tanultam tőle, de leginkább azt, hogy segíteni, ott lenni a másik számára egy természetes elhivatottság.” Henriette a szakma által szerette volna tovább vinni azt az örökséget, amelyet szülei átadtak: hogy a segítségnyújtás nem valami különleges dolog, hanem az életünk részévé kell váljon. „A szociális munkás szakma pedig lehetőséget adott arra, hogy ezt a hivatást egy még szélesebb körben, tudatosabban és formális keretek között folytassam” – vallja Heni, aki Csíkszeredában szociális munkásként koordinálja a Gyulafehérvári Caritas Meleg ebéd programját. „Az idősek mindig különösen közel álltak a szívemhez, talán azért, mert láttam, hogy sokan közülük magányosak, elfeledettek, és egyre inkább a háttérbe szorulnak. Tudtam, hogy nekem valahogy jobbá kell tenni az életüket, segíteni nekik, hogy érezzék: nem felejtették el.”
A szociális munka kihívásai: hivatás, ami próbára tesz
Heni számára a szociális munka rengeteg kihívást tartogat. Nemcsak szakmailag, hanem érzelmileg és társadalmilag is megterhelő. Úgy érzi, mintha folyamatosan egyensúlyozna: egyszerre próbál segíteni a rászorulóknak, eligazodni a bürokrácia útvesztőjében, és közben megőrizni a saját lelki erejét is. Nap mint nap olyan emberekkel találkozik, akik súlyos életeseményeken mentek keresztül, és az ő fájdalmuk sokszor rá is hatással van. A munkáját gyakran nehezítik az adminisztrációs akadályok és az erőforrások szűkössége. Olykor úgy érzi, mintha több időt töltene papírmunkával, mint a valódi segítségnyújtással, és ez frusztráló számára. Sokszor annyi a formaság, hogy úgy érzi, elvész benne a lényeg: az ember. Pedig ők nem egy-egy ügyirat, hanem valós problémákkal küzdő emberek, akiknek sürgősen szükségük van támogatásra. A társadalmi előítéletek is megnehezítik a helyzetet – sokan nem értik, miért fontos ez a munka, mások pedig magukat a rászorulókat ítélik el.
Mindezek ellenére vannak pillanatok, amelyekért érdemes kitartania. „Még ha az eredmények aprónak is tűnnek, minden pozitív változás megerősít abban, hogy érdemes folytatni. A kicsi, de fontos lépések, mint amikor egy kliens képes megnyílni, vagy egy család elkezd jobban együttműködni, ez igazi motivációt jelenthetnek. Az is erőt ad, amikor érzem, hogy a munkám nemcsak egyéni, hanem társadalmi szinten is hatással van, például amikor segítek romboló társadalmi előítéletek lebontásában, vagy elérhetem, hogy a társadalom jobban odafigyeljen kirekesztettek helyzetére. A legnagyobb erőt talán az adja, hogy a segítő munka valódi hatással van mások életére. Ez a hivatás igazi elhivatottságot kíván, és az igazi erő abban rejlik, hogy mindennap megtapasztalhatjuk: a segítség nemcsak a kliens számára fontos, hanem számunkra is.”
Egy rongydarab és a túlélés csendes küzdelme
Gyerekkorában egy romatelep mellett élt, és ez mély nyomot hagyott benne. Számtalan olyan élményt szerzett, amelyek később meghatározták a szociális munkás pályáját. Egy emlék különösen élénken él benne, és mindmáig emlékezteti arra, miért választotta ezt a hivatást.
Egy hideg téli napon meglátogatott egy fiatal roma családot, akik egy kis, romos faházban éltek. A házban nem volt fűtés, a falak alig tartottak össze, és a padlón tócsa állt. Három kisgyerek próbált boldogulni ebben a környezetben. A legidősebb, egy hat-hét éves kisfiú ronggyal törölgette a vizet, hogy ne legyen mindenhol sár és nedvesség. A szülők a lehetőségeikhez mérten mindent megtettek, de a szegénység, az izoláció és a társadalmi kirekesztettség akkora teher volt rajtuk, hogy gyakran úgy tűnt, nincs kiút számukra.
„Ezen a napon különösen mély hatással volt rám, hogy a szülők a körülmények ellenére, minden erejükkel igyekeztek azon, hogy a gyerekek ne szenvedjenek. Ez az emlék arra emlékeztet, hogy a szegénység és a kirekesztettség nem csupán anyagi problémát jelent, hanem egy teljesen más életminőséget, amely a legszemélyesebb szinteken érinti az embereket. A család tagjai nemcsak küzdöttek a megélhetésért, hanem küzdöttek azzal is, hogy ne veszítsék el emberi méltóságukat. Ez az élmény segít abban, hogy szociális munkásként mindig empátiával és tisztelettel forduljak azok felé, akik a legnehezebb körülmények között élnek, és hogy megértsem, milyen fontos, hogy ne csak az anyagi szükségleteiket, hanem a méltóságukat is támogassuk.”
Egy hivatás, amely nyomot hagy
Ha egy fiatal most fontolgatja, hogy szociális munkás szeretne lenni, Heni úgy véli, hogy csodálatos választás előtt áll. „Ha valóban érdekel az emberek segítése, a társadalmi problémák megértése és a változás elindítása, a szociális munka egy olyan pálya, amely mély személyes és szakmai elégedettséget adhat.” Hozzátette azt is, hogy a szociális munka nem csak örömökről és sikerélményekről szól: „Fontos, hogy tisztában legyél a kihívásokkal, és készen állj arra, hogy valóban segíteni tudj – nemcsak a problémák kezelésében, hanem az emberek megerősítésében is, hogy jobb életet élhessenek.”
A szociális munkásnak nemcsak szakmai felkészültségre, hanem empátiára és türelemre is szüksége van, és minden nap egy kicsit jobbá kell tennie a világot. „Ha csupán egyetlen ember életében is nyomot hagytál, ha segítettél neki kilépni a sötétségből, megőrizted emberi méltóságát, akkor már minden egyes pillanat, minden egyes lépés, amit tettél, értelmet nyert.”
Heni számára a legnagyobb ajándék, amit ez a munka ad, az a lehetőség, hogy segítsen azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. „Az élet igazi ajándéka abban rejlik, hogy képesek vagyunk segíteni, ott, ahol a szükség közelről látszik. Ha egyetlen szívet megérintettél, egyetlen életét jobbá tettél, akkor már örökre nyomot hagytál ezen a világon.”
György Mária-Angéla
Forrás: Gyulafehérvári Caritas
