A már hatvanhárom éve ünnepelt színházi világnap idei üzenetét Theodórosz Terzopulosz görög színházigazgató, tanár, író, az Attis Színházi Társulat alapítója és művészeti vezetője, a Színházi Olimpia ihletője, valamint a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke fogalmazta meg.
A színházi világnap üzenete minden évben reflektál az elmúlt év történéseire, és reményt ad a következő évre. Az idei üzenet rendkívül aktuálisra sikerült, melynek kapcsán magam is elgondolkodtam azon, hogy valóban mi célja van a színháznak napjainkban, amikor már minden színesebb, szagosabb, zajosabb, mint a színház, különösen igaz ez a kőszínházra.
Miért fontos napjainkban a színház?
A rövid válaszom a kérdésre, hogy miért fontos napjainkban a színház, vagy egyáltalán mi a szerepe a színháznak, az, hogy: közösségformáló erő. A hosszabb válaszom pedig az, hogy a színház létezése az elgondolkodtató kérdéseknek köszönhető, amelyek folyamatosan újragondolják az emberi létezést, a társadalmi viszonyokat és a világ működését.
A színház nem csupán válaszokat kínál, hanem kérdéseket fogalmaz meg, amelyek arra ösztönzik a közönséget, hogy újraértékeljék a világot és saját szerepüket benne. A színház szerepe abban is rejlik, hogy képes feldolgozni és újraértelmezni az emberi traumákat és a történeti múltat, segítve a közönséget a múlt sebeinek és azok hatásainak megértésében.
A trauma és a mítosz kapcsolatának feltérképezésével a színház lehetőséget ad a gyógyulásra, a gyógyító közösségi élményre. A színház célja, hogy újraértelmez-ze a mítoszokat és a kulturális narratívákat, amelyek meghatározzák az emberi történetet.
Terzopulosz világnapi üzenete Heiner Müller gondolataira építve azt sugallja, hogy a színház egy ,,aggregátor”, amely a társadalom energiapályáit irányítja, és amely segít rekonstruálni a kulturális mítoszokat a változó társadalmi és politikai környezetben. A világnapi üzenet rendkívül erőteljes, filozófiai mélységekkel rendelkező, és rendkívül aktuális problémákat érint. A szövegben rejlő kérdések valóban a színház jövőbeli kihívásait feszegetik, és egyúttal lehetőségeket kínálnak arra, hogy a művészetek a társadalom aktív alakítóivá váljanak.
A szöveg végén megfogalmazott kérdés – hogy a színház képes-e „kilépni a mai középkor sokféle formát öltő diktatúrájából” – egy aktuális és erőteljes felvetés, különösen a demokratikus visszacsúszások és populista tendenciák fényében. Azonban konkrét megoldást egyetlen színház sem kaphat arra, hogy hogyan kell reagálnia a színház és a világpolitika közötti helyzetre, és hogyan segíthet a társadalmi ellenállásban vagy a politikai tudatosság formálásában.
A színház nem csupán szórakoztatás, hanem aktív társadalmi és politikai szereplő, amely formálja az emberek gondolkodását, érzéseit és társadalmi felelősségvállalását.
Vízi Abigél
Az írás a Vasárnap 2025/13. Fókusz rovatának része.
