Gyulafehérvári kispapok Ópusztaszeren és Szegeden

0
321

Ópusztaszeri kiránduláson vettek részt a gyulafehérvári papi szeminárium ötöd- és hatodéves kispapjai András István rektor javaslatára és vezetésével. Lázár Hunor ötödéves kispap személyes hangú beszámolóját olvashatják.

Még bizony föl sem kelt a nap, amikor a közös szentmise után elindultunk Ópusztaszer felé. A korán kelésnek hála idejében meg is érkeztünk, így volt időnk megnézni az ópusztaszeri római katolikus templomot, majd a Nemzeti Történeti Emlékparkot, ahol megismerkedhettünk a helytörténeti és természeti értékekkel.

Mindezek után a méltán híres Feszty-körképet tekintettük meg. Megdöbbentett és egyben lenyűgözött az alkotás részletessége, a műalkotás pontossága. Az ámulattól eltelve körbejártuk a teljes múzeumi tárlatot.

Ópusztaszernek búcsút intve egy kiadós ebéd – haltepertő és halászlé – elfogyasztását követően Szeged felé vettük az irányt, ahol a belvárosi plébánia, vagyis a szegedi dóm plébánosával, Kondé Lajossal találkoztunk. Ő – mint mindig – most is szívesen fogadott bennünket, Erdélyből érkezetteket. Vezetésével megtekinthettük a dómot, megismerve annak építési történetét, építészeti egyediségét és értékeit.

Ezután a szegedi Szent Gellért Szemináriumot tekintettük meg Márton Gellérd másodéves kispap vezetésével, illetve találkoztunk a helyi rektorral és spirituálissal, valamint a többi itt tanuló kispappal is. A rövid beszélgetéssel egybefűzött vendéglátás után búcsút vettünk tőlük, és ezzel egyidejűleg Szegedtől is.

Lázár Hunor

Fotók: Balázs Barnabás

Forrás: Seminarium Incarnatae Sapientiae