Kovács F. Zsolt várad-újvárosi plébános és Vánkos Alex egyetemi lelkész vezetésével 2025. március 25-én, kedden a Nagyváradi Katolikus Egyetemi Lelkészség fiataljai látogattak el a püspöki palotába, ahol Böcskei László megyés püspök fogadta őket. Az ország különböző régióiból érkezett, de Nagyváradon tanuló vendégeket a második emeleten berendezett hittanteremben fogadta a főpásztor, ahol egy kötetlen beszélgetés keretében osztották meg egymással gondolataikat, kérdéseiket, és betekintést nyerhettek az egyházmegye életébe, vallási és kulturális örökségébe.

A találkozó jó alkalom volt arra, hogy a nagyböjti készületben tovább mélyüljön a fiatalok istenkapcsolata, ugyanakkor megerősödött a főpásztorral való kapcsolatuk is, aki a hitben, a reményben és a szeretetszolgálatban való elköteleződésre bátorította őket.
Forrás és fotó: nagyváradi egyházmegye