A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség gondozásában tartották a Teljes szívvel vezetőképzések harmadik hétvégéjét március 21. és 23. között. Az alkalom különlegessége, hogy az önismeret mélyebb bugyraiba kalauzolta el a kedves bátor résztvevőket.


Véget ért a Tsz harmadik hétvégje is. Ez a hétvége az önismeretről szólt és a belső gyógyulásról. Péntek délután ismét hangos kacajokkal és boldog ölelésekkel kezdődött a hétvége. A köszöntés és a jégtörő játékok után a fiatalok megismerhették az öt fejlődési területet a Kerekes István által tartott képzés alatt. A nap végén egy új imamóddal is találkozhattak a résztvevők, ez pedig az examen, a szemlélődő ima volt, melyet András Csaba ismertetett meg velünk.

A szombati nap a fiataloknak lehetőségük volt mélyebben és őszintén magukba nézni, komolyabban foglalkozni az önismerettel. Különböző műhelyek voltak más-más területtel és szakemberekkel. Isten és a szerelem, énem a lényem, változás, hivatás témakörökből választhattak a faiatlok, emellett személyes és mély beszélgetésekre is sor kerülhetett.


Este gyönyörű szentségimádásra került sor, ami méltó lezárása volt a szombati napnak. Vasárnap a szentmise után a fiatalok párokat alkottak mentorcsoporton belül. A kapott társukkal végig fogják követni a következő hétvégéig, hogyan haladnak a kitűzött céljaikban, hogyan fejlődnek az öt fejlődési területen, mely magába foglalja a testi, lelki, értelmi, társas, érzelmi területeket.

Ez a hétvége nagyon tartalmas volt, amiben a fiatalok megtapasztalhatták a jó Isten végtelen szeretetét, támogatását és azt, hogy mennyire jó, hogy vannak egymásnak, hogy mennyire vagány dolog, ha teret adnak a fejlődésnek, és hagyják, hogy a Szentlélek munkálkodjon bennük.
Bartis Anna
Fotó: Tóth Jácinta, Antal Áron