Borzasztóan hangzik a cím, nemde? „Kihalófélben levő”. Azon jubileumi évben fogalmazva így, amikor a kulcsszó a remény… Mindenkit megnyugtatok: nem egy temetkezési vállalatról van szó. Igaz, hogy Majláthfalva élt már jobb, zajosabb, „tömegesebb” napokat is, de azért a remény jelen van azáltal is, hogy találhatók még önfeláldozó egyházközségtagok, akik önzetlenül vállalják, hogy vállukra emelik és hordozzák a plébániai közösséget. Ők egyháztanácsosaink, akikre büszke vagyok és akikre, tudom, hogy bármikor számíthatok.
Mielőtt azonban róluk szólnék bővebben, kissé próbálom betájolni az ismeretlenek részére, hogy hol is található kis falunk. Majláthfalva annyira el van szigetelve, hogy egyaránt közel található Aradhoz is, Temesvárhoz is. Vinga talán ismertebb elsősorban csodálatos temploma által, de a Vinga községhez tartozó kis falunk, Majláthfalva sem kell, hogy névtelenségben szürkélkedjen szomszéd „anyaközségünk” mellett. Egy12 kilométeres aszfaltozott út vezet be hozzánk, de talán pontosan ez az elszigeteltség segített bennünket abban, hogy a falu a fogyás ellenére még mindig megőrizheti magyar jellegét. Itt ugyanis a teljes pasztoráció őseink nyelvén folyik. A katolikusok száma valahol az 500-550 körül forog, nagyobb részt idősebb emberekből áll a közösség.
Az egyháztanácsnak vannak aktív, illetve kiérdemesült tagjai. Az aktív tagok képezik az ún. operatív tanácsot, a kiérdemesült tagok pedig azok, akik betöltötték 75. életévüket, de akik tanácsára mindig számítunk, vagy akik vasárnaponként a perselyszámolásnál besegítenek. Mivel aránylag kisebb plébánia a mienk, ezért nyolc tanácsosa van egyházközségünknek, férfiak és asszonyok egyaránt: Csépai Ferenc, Molnár Ferenc, Ábrahám László, Jámbor János, Kardos István, Kordován Etelka, Fülöp Teréz és Bárdi Melitta. Csupán Csépai Feri bácsinak, valamint Bárdi Melittának van úgymond meghatározott szerepe, ugyanis az első felel a temetőért, Melitta pedig az ifjúsági tevékenységért, ami nem könnyű feladat, hiszen sok fiatal a nyolcadik osztály elvégzése után Temesváron, Aradon vagy akár Nagyváradon folytatja tanulmányait, s csak hétvégén lehet alkalom arra, hogy olykor találkozhassunk velük. Gyűléseket alkalomadtán szoktunk összehívni, de állandóan tartjuk a kapcsolatot, ami nem is nehéz, hiszen a falu nem metropoliszméretű.
Nem hagyhatom figyelmen kívül Majláthfalva filiáját, Monostort sem, ahol valóságos megújulás tanúi lehetünk. Etnikailag vegyes a katolikus közösség, s ez jellemez vallásilag több családot is. A hívek legnagyobb része szlovák anyanyelvű, és többen – elsősorban az idősek – ismerik is őseik nyelvét, amit Biharból vagy a Szilágyságból hoztak magukkal imádságaikkal, énekeikkel együtt. Rajtuk kívül igaz, sajnos már kisebb számban, de még vannak magyarok, németek is. Az egyháztanács nemrég, január végén lett választva, s elsősorban lelkes fiatalokból áll. Bár nem hivatalos tanács – hiszen még nem tették le az esküt – de szívvel-lélekkel támogatják a kis templom, valamint a katolikus közösség működését.
Nemrég, pontosabban hétfőn, március 10-én találkozót hívott össze a püspök úr a vingai és majláthfalvi csoportvezetőkkel, felelősökkel. Félelmetesnek hangzott, hogy „csoportvezetők”, azonban mikor leülepedett a szervezettség ezen megfogalmazása, kezdtünk elemezni: vannak-e, akik az embereket vagy azok kis csoportját összehívják, összetartják. Sokszor úgy gondoljuk, hogy erre az egyháztanács a hivatott, pedig vannak olyanok is, akik az imacsoportokat vezetik, s nem egyháztanácstagok. A találkozóra azonban három egyháztanácsos is elkísért Majláthfalváról, valamint három Monostorról is. Elgondolkoztam azon, hogy mekkora áldozatot vállal egy tanácsos: bérmentesen, önkéntesen a templom iránti szeretetből, a katolikus közösséget szolgálva teszi a dolgát.
Azonban a sok filozófia helyett próbáltam szóra bírni két tanácsost is: Csépai Ferenc bácsit Majláthfalváról, valamint Carolina Rafait Monostorról.
Csépai Feri bácsit, aki a majláthfalvi egyháztanácsnak egyik oszlopos tagja, arról kérdeztem, hogy mióta egyháztanácsos, mi az ő szerepe, illetve arról is, hogy tudjuk, az egyháztanácsosság nem egy bérezett megbízatás, hanem az ember önkéntesen teszi, mi az, ami őt arra készteti, hogy ilyen módon szolgálja a templomot és az egyházközséget.
Csépai Ferencnek hívnak, majláthi születésű vagyok, itt is nevelkedtem, már a hetvenedik évet betöltöttem. Egyháztanácstag öt éve vagyok. Nagyon szeretem a rendet, a tisztaságot. Én a temetőért vagyok felelős, hogy ott minden rendben legyen, ne hagyják el a szemetet, a sírásók, sírkövesek rendet tegyenek maguk után.
Szívemen hordom a temetőt, szívügyem az egyház, a plébános úrral, aki itt van nálunk olyan 16-17 éve, és nagyon jól megértjük egymást. Énnekem hála a jó Istennek még nem volt semmi nézeteltérésem, mindent megtárgyalunk, nem csak, hogy megcsináljuk, és kész. Templomba járunk rendszeresen, mese nélkül. Ha nem vagy templomba járó, akkor milyen egyháztanácsos vagy? Akkor azt jelenti, hogy otthon ülök, és azt nézem, hogy teszem azt, elállt-e az eső. Mink itt megvagyunk, hála a jó Istennek. Most voltunk a szentmisén. Csak annyi a baj, hogy mint mindenfele, nem nagyon járnak az emberek szentmisére, a templomban nagyon kevesen vagyunk. Római katolikusok itt a faluban 460 körül vagyunk, de hát 22-en vagyunk a templomban. Na akkor ki lehet számítani, ez még tíz százaléka se… öt.
És máskülönben reméljük, hogy úgy értékelik, mindig jót akarunk, végezzük a dolgunk. Itten az a kis közösségünk, ez a pár ember összetart, nincs gond. Akármit el akarunk érni, hogy teszem azt, valami legyen megcsinálva, kijavítva, azt sikerül. Hozzájárulást amúgy adnak az emberek, mondhatjuk, a pénzzel nincs gond. Csak nem nagyon teszik tiszteletüket azzal, hogy eljöjjenek a templomba.
Carolina Rafait, aki az egyháztanács és a monostori közösség nevében gondoskodik a templomról, arra kértem, hogy beszéljen arról, mi késztette arra, hogy egyháztanácsos legyen, és mi készteti arra, hogy ilyen nagy odaadással gondoskodjon a templomról.
Azért lettem egyháztanácsos, mert rengeteg a munka, és nem volt, aki elvégezze. Úgy gondoltam, hogy a mi templomunk se legyen elhagyatottabb, mint más templomok. És ez volt az az indok, ami miatt így döntöttem. És jóleső érzés, hogy mindezt megtehetem.
Összeállította: Miklós Csaba majláthfalvi plébános
Az írás megjelenik a Vasárnap hetilap március 22-ei lapszámában.
