A székelykeresztúri Szent Kereszt-plébánia egyháztanácsa havonta találkozik formális keretek között, de a tagok számos más alkalmat is kerítenek, amikor kötetlenebb formában igyekeznek megismerni egymást. Az egyháztanács nevében Szilágyi István egyháztanácsos mutatja be a székelykeresztúri közösségi életet.
2023. szeptember 24-én, a vasárnapi 10 órai szentmisén Bálint István plébános megköszönte az előző egyháztanács tagjainak munkáját és díszokleveleket adott át nekik. A tanácsosok többsége újabb mandátumot kapott, ám vannak új tagok is. Miután a plébános bemutatta őket, az újonnan alakult egyháztanács 13 tagja (nyolc férfi és öt nő) együtt olvasta fel az eskü szövegét. Attól fogva öt éven át képviseljük a közel ezer székelykeresztúri és környékbeli római katolikust, és segítjük a plébános munkáját.
A „friss” egyháztanács pezsgő életet igyekszik vinni az egyházközség mindennapjaiba. Nem sokkal a megalakulás után részt vettünk egy szervezetfejlesztő-víziós tréningen, amelyet a magyarországi Goda Ilona tréner tartott számunkra. Ezt követően kezdeményezésünkre létrejött a Lendület-csoport, amelyben nemcsak egyháztanácsosok, hanem lelkes, tenni akaró egyházközségi tagok is részt vesznek. A csoport ötletbörzét is tartott, válaszokat keresve a kérdésre, hogy a közösség különböző (kor)csoportjait milyen foglalkozásokkal lehetne a leghatékonyabban megszólítani. A Lendület-csoporttal együttműködve számos programot kezdeményeztünk és valósítottunk meg, amelyekből sikerül lassan hagyományt is teremteni, pl. plébániai majális, családos piknik, disznóvágás, kosaras farsangi bál stb.


Adventben együtt készítjük el a templom előtti nagy méretű koszorút, amelyen a négy szombaton a hívekkel közösen gyújtjuk meg a gyertyákat, majd azt követően a plébánia udvarán hangulatos együttlétre kerül sor, ahol forralt bor, forró tea, zsíros kenyér mellett beszélgetnek a hívek, együtt hangolódva az ünnepre. Karácsony előtt segédkezünk a támogatók anyagi felajánlásával összeállított élelmiszercsomagok kiosztásában, évente közel kétszáz rászoruló családhoz, személyhez juttatjuk el az adományt. Külön élmény minden januárban a vegyes vallású kivárosunkban nagyon népszerű ökumenikus imahét, amikor minden este egy másik templomban veszünk részt istentiszteleteken, majd az azt követő szeretetvendégségen és baráti beszélgetéseken a más felekezetű felebarátainkkal. Legkisebb felekezetként nem könnyű feladat a jóval nagyobb lélekszámú református és unitárius egyházközségek tagjait vendégül látni, de az esemény megszervezésében évről évre örömmel veszünk részt.
A közösségi rendezvények megszervezése mellett a liturgiában is aktívan részt veszünk (szentmiséken való olvasás, a templom előkészítése ünnepekre, néhányan zenei szolgálatot vállalnak a családos szentmiséken stb.). Az egyháztanács több tagja is aktívan részt vesz a kórusunk működésében, amely nemcsak az ünnepi alkalmakat teszi szebbé felemelő énekével, hanem kántor hiányában a vasárnapi szentmiséken is zenei szolgálatot teljesít.




A plébánossal való kapcsolatunk kiegyensúlyozott és gyümölcsöző. Ki-ki a maga tudása és lehetőségei szerint igyekszik neki segíteni akár hivatali ügyek intézésében vagy éppen az online felületeken, közösségi médiában való jelenlét napirenden tartásában. Több sikeres pályázat keretében jelenleg éppen folyamatban van a közel hatszáz éves (A kategóriás műemlék) templomunk felújításának, valamint a közösségi házunk bővítésének tervezése és a szükséges technikai dokumentációk elkészítése.
Az egyháztanácsunk havonta tart találkozókat, ahol a közösséget érintő problémákat tárgyaljuk meg és megoldási lehetőségeket keresünk rájuk. Emellett szervezünk csapatépítő tevékenységeket is, amelyek célja az egymás jobb megismerése és a csapatkohézió erősítése. A jubileumi évben, március 22-én zarándoklatot szervezünk Gyulafehérvárra, az egyháztanácsosok jubileuma rendezvények alkalmából.
Hála van bennem, hogy egy elkötelezett, tenni akaró, lelkes csapat tagja lehetek, amely a kicsi, de egyre aktívabb plébániai közösségünk érdekében tevékenykedik.
Szilágyi István
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/12. lapszámában.