Kolozsváron a Bánffy palota a művészetek csarnoka, ahol most ismét a szakrálisból ihletet merítő alkotók mutatkoznak be. Az Visszhang a szakrálisból című kiállítás harmadik kiadásán 56 művész 94 alkotását csodálhatják meg az érdeklődők. Érdemes ezt megtenni: betérni a palota főtérre néző tágas termeibe, a rohanásból lecsendesülni, levegőhöz jutni: mert a tárlaton látható alkotások egy-egy korty igazi, szakrális levegőhöz juttatnak! A kiállítás megnyitóján, Szent József ünnepén, március 19-én Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke, a múzeumot képviselő Kis-Pállukács Hajnal és a kurátor Sabău-Trifu Cristina szólt a közönséghez. A tárlatot, az alkotásokat, alkotókat Kiss Imola művészettörténész méltatta, az ő bemutatóját olvashatják az alábbiakban.
Az egyház kétezer éves történelme során az egyház és a művészek közötti párbeszéd soha nem szakadt meg. Ezt a párbeszédet nem a történelmi körülmények diktálták és diktálják, hanem a művészi alkotás lényegében gyökerezik. Az egyház a művészettel folytatott párbeszédében reméli, hogy korunkban új szövetség köttetik a művészekkel. Ebből a párbeszédből az egyház a szép megújult ,,megvilágosodását” és a keresztény közösség sajátos igényeinek megfelelő válaszokat reméli. Az 1962-1965 között tartott II. vatikáni zsinat lefektette az egyház és a kultúra közötti megújult kapcsolat alapjait, amelynek azonnali hatása volt a művészetekre. Ennek a világnak, amelyben élünk, szüksége van a szépségre, ha nem akarunk kétségbeesni. A szépség, akárcsak az igazság, örömet ad az emberi szívnek, ellenáll az idő kopásának. Az egyháznak szüksége van a művészetre, és a művészet feladata, hogy a szellem lenyűgöző világát érzékelhetővé tegye Isten látható világában, hogy színekre és formákra fordítsa le, anélkül, hogy megfosztaná a titokzatosság aurájától, a képek végtelen lehetőségeivel és szimbolikus értékével dolgozva.
II. János Pál pápa szerint a szakrális művészet a vallásos művészet csúcspontja, a művészek hozzájárulása nemes tevékenység, műveik képesek Isten végtelen szépségét tükrözni és az emberek gondolatait Isten felé irányítani.
Marc Chagall a Szentírást ikonográfiai atlasznak tekintette, amelyből a keresztény művészet ihletet merít. A Szentírás kimeríthetetlen ihletforrás minden kor művészének. A bibliai szó képpé válik, behatol a valóságba, és igyekszik értelmezni a rejtett misztériumot. János Pál pápa 1999. április 4-én, a feltámadás ünnepén a művészekhez írt levelében hangsúlyozta, hogy amit sikerül kifejezniük abban, amit alkotnak, az csak egy villanása annak a ragyogásnak, amely néhány pillanatra felvillant lelkük szeme előtt. A művész isteni eszköz lehet és kell lennie ahjoz, hogy üzenetei eljussanak hozzánk, általa megőrizhessük lelkünk nyitottságát és tisztaságát. Isten a művészeken keresztül kommunikál. A művészek olyan eszközök, amelyeken keresztül az Isteni kommunikál az emberekkel. De nem szabad elfelejtenünk, hogy a művész is ember, a maga világos és sötét oldalával.
A művészek az Istentől érkező ihletet látható anyaggá alakítják, amely láthatóvá válik. A művészetnek spirituális és esztétikai, valamint isteni értékei vannak. A művészet az Istennel közös nyelv.
Gustave Flaubert szerint az isteni jelenlét a teremtésben láthatatlan és mindenható, mindenütt érezni kell, de sehol sem látni. A művészek Isten ajándékait arra használják, hogy Isten szeretetének és üdvösségének üzenetét megosszák.
Egy olyan világban élünk, amely reményre vágyik, Isten a művészek munkáin keresztül ragyog és van jelen. Műveiknek megvan az ereje ahhoz, hogy fénnyel és szeretettel töltsenek el bennünket. A művészek elsajátítják a színek és a formák titokzatos erejét, érzik a teremtés misztériumát, amelyhez Isten, minden dolgok egyetlen teremtője valahogyan társítani akarta őket. Isten, az isteni művész bölcsességének egy szikráját közvetíti az emberi művésznek, meghíva őt, hogy osztozzon teremtő erejében. Minél inkább tudatában van a művész az isteni ajándékának, annál elszántabb arra, hogy saját küldetésének tudatában önmagára nézzen, és hálát adjon Istennek.
A művész esztétikai formát ad az értelemmel megfogalmazott gondolatoknak. Amikor a művész alkot, bizonyos értelemben saját személyiségét is feltárja. A műalkotások beszélnek szerzőjükről, és tükrözik eredeti hozzájárulásukat a kultúrtörténethez. A művésznek különleges kapcsolata van a széphez. A művészi hivatás isteni szikra. A modern korszakot Isten hiánya és gyakran a vele való szembenállás jellemzi. Ez a művészet világa és a hit világa között egyfajta elkülönüléshez vezetett, legalábbis abban az értelemben, hogy sok művész kevéssé érdeklődik a vallási témák iránt. Az egyház továbbra is nagyra becsülte a művészetet. Abban az időben, amikor a kultúra és az egyház között a legnagyobb volt a szakadás, éppen a művészet volt az, amely továbbra is híd volt a vallás felé.
A művészetben a szépség keresése egyfajta felhívás a misztériumra. Feltehetnénk a kérdést, hogy a művészetnek szüksége van-e az egyházra. Ez egy kihívást jelentő kérdés. A művész mindig a dolgok rejtett értelmét keresi, gyötrődése, hogy sikerüljön kifejezni a kimondhatatlan világát. Az egyház mindig is igénybe vette alkotó képességeiket az evangéliumi üzenet értelmezéséhez. Ez az együttműködés a kölcsönös lelki gazdagodás forrása volt.
A művészet és a keresztény kinyilatkoztatás között különleges kapcsolat van. A kereszténység különösen gazdag inspirációs horizontot kínál a művésznek. A spirituális és vallási dimenzió mélységének újrafelfedezése, amely mindig is jellemezte a művészet legnemesebb kifejezési formáit, a kortárs művészek számára is érvényes, sőt, szükségszerű. Constantin Brâncuşi egyszer azt mondta: ,,A műtermemben várom Istent”. A művészet az emberi lélek tökéletesítésének, az egyensúly elérésének eszköze, és az isteni kegyelemmel felruházott művészek elhivatottságot éreznek arra, hogy megmutassák Isten dicsőségét. Isten tökéletesség, szellem, örökkévaló, időtlen, metafizikai. A művész ember, aki alá van vetve az eltűnésnek, az időbeliségnek, a világiasságnak, a bukásnak, és csak az isteni kegyelem által nyerheti el az üdvösséget, az örök életet. Az alkotás azzal függ össze, hogy az embert közelebb hozza az isteni világhoz. A művészet Isten árnyéka a földön és lépcsőfok Istenhez. Az embernek szüksége van a művészetre, mert szüksége van a vigasztalásra.
A vallásos művészet lényegében az Isten, a tökéletesség kétségbeesett keresése. A modern művészetet nem lehet és nem is szabad elijeszteni a hittől. Egyre nagyobb a vágy az ikon gazdagságának és mélységének újrafelfedezésére és hangsúlyozására, még akkor is, ha ezt gyakran az etnikai finomság különböző hangsúlyaival fejezik ki. Hangsúlyozhatjuk a mai kortárs szakrális művészeti kifejezésmód egységes és ugyanakkor sokszínű jellegét, bár a hit lelki egységét nem lehet egyenlővé tenni az egyház szentségi életének kifejezésében a művészi sokszínűséggel.
A kiállításon festmények, grafikák és szobrok láthatók, amelyek a művészeti világ leghangzatosabb neveinek kézjegyét viselik. Az itt összegyűlt művészek egyszerre válnak a szépség alkotóivá és az éghez szóló imákká.
Ezek a művészek bátorságot mutatnak arra, hogy a modern művészetben vallásosak legyenek, hogy visszatérjenek a keresztény értékekhez, az egyházi szépség megbecsüléséhez, és talán még a legnagyobb Művész előtt is tisztelegnek, aki az embert széppé és a szépségre vágyóvá tette. A művész az alkotásán keresztül Istenhez emelkedik. Ily módon a műalkotás rituálévá, imává válik.
A keresztény értékeknek nem szabad az egyházra korlátozódniuk, hanem a mindennapi életben is érvényesülniük kell. Az itt kiállított művek a művész belső zaklatottságát tükrözik, és különleges varázsa van, hol elgondolkodtató, hol lemondásra késztető. Észrevehetjük a hagyományokhoz való visszatérést, különböző technikákkal és anyagokkal találkozunk: monotípia, bőrmetszet, festmény fára, vászonra, aranyozás, linómetszet, pasztell, fotóművészet, alumínium, bronz, selyemfestés, kerámia, mozaik, tinta, zománc, acél, rézlemez. A témák is széles skálán mozognak, a művészek a legkülönbözőbb témákkal és szokatlan kifejezési eszközökkel foglalkoznak, a virágok nyelvét használják, hagyományos ikonokat festenek, az isteni mindenhatóságot jelzik vagy bibliai jeleneteket ábrázolnak, illetve nagy keresztény személyiségek portréit örökítik meg. Minden alkotásban látjuk és érezzük a műalkotás mögött rejlő történetet. Constantin Brâncuşi azt mondta: Istent soha nem érhetjük el, de fontos, hogy legyen bátorságunk elindulni felé.
Kiss Imola
Fotó: Bodó Márta
