Felborulni látszik a korábbi világrend. Akár ha a szűkebb környezetünkben nézünk körül és Románia, netán Magyarország politikai eseményeit figyeljük, akár a nagyvilág történéseit követjük nyomon, mintha valami megtört volna a korábbi társadalmi berendezkedésben. A társadalmi egyenlőtlenségek, az elnyomó politikai rendszer, a gazdasági elmaradottság, a modernizáció iránti vágy, illetve az európai forradalmi hullám együttesen hozzájárult, hogy a márciusi ifjak megfogalmazták 12 pontos követelésüket. Ma pedig mintha ismét forradalmi hangulat jellemezné országunkat, világunkat.
Az 1848-as forradalom követelései a szabadságot és az egyenlőséget helyezték a középpontba, amelyek az elmúlt több mint másfél évszázad során többé-kevésbé a mindennapi élet részévé váltak hazánkban és a világ nagyobb részében. Még bőven volna hova fejlődni, számos kritikát lehet megfogalmazni az elmúlt évek társadalmi valóságával kapcsolatban, de most mintha ez a kritika mégis eltorzulna. Az imént említett eszmék mintha elkoptak volna, és a jelenlegi forradalmi hangulat nem előre-, hanem valamiféle visszalépést hozna.
Az ország és a világ politikai fejleményei egyre többször azt sugalmazzák, mintha az emberek nem volnának egyenlőek, mintha az egyenlőség vágya már nem lenne kívánatos. Mintha egyes nemzetek vagy csoportok alanyi jogon többet érdemelnének, míg más nemzetek és kisebbségi csoportok számára az elnyomás, a kitoloncolás, a megaláztatás lenne a „természetes” létállapot. A kirekesztést, az ellenségeskedést pedig olykor még egy bárgyún kenetteljes, a krisztusi tanítástól távol álló vallásossággal is bemázolják.
A szabadság eszméje is csak mintha addig állna meg a lábán, amíg a mi szabadságunkról van szó, arról, hogy mi azt tegyünk, amit mi akarunk, de ha mások szabadságáról van szó, akkor sokkal elnézőbbek vagyunk, ha az némiképp csorbul. Egyik és másik oldalon is (ha ennek a felosztásnak még egyáltalán van bármi jelentősége) félreértik a szabadságot: nem jelenti – és soha nem is jelentette – azt, hogy mi bármit megtehetünk. A közös normák, az együttélés írott és íratlan szabályai mindig is keretet szabtak az egyén szabadságának. Mondhatjuk azt, hogy az én szabadságom addig terjed, amíg nem gázol egy másik ember méltóságába. Nem gyalogolhatok belé csak azért, mert én „szabad” vagyok, de ugyanígy ő sem teheti meg ezt velem.
Az 1848-as forradalom örökségéből bár a szabadság és egyenlőség eszméjét jó volna életben tartani és keresztényként különösen is meglátni a másikban a felebarátot.
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/11-es számában.
