A Szépszeretet zarándokcsoport tagjai február 22-én egy újabb élményekben gazdag napot tölthettünk együtt. Az idei év első közös programján először is felkeresték a Lisieux-i Szent Teréz tiszteletére felszentelt arad-ségai templomot Király Árpád helyi plébános, marosi főesperes meghívására, majd meglátogatták az arad-gáji Boldog Gizella-templomot. Az évindító zarándoklat utolsó állomása a kisiratosi római katolikus templom volt. A zarándokcsoport programjáról Szanda Anna és Tóth Hajnalka számol be.
Király Árpád plébános szívélyesen üdvözölte a csoport tagjait, akik ezt követően bevonultak a templomba. Egy rövid ismertető következett a templom történetéről, amelyet 1936-ban szentelt fel kápolnaként Pacha Ágoston akkori temesvári püspök Kis Szent Teréz tiszteletére. A plébániát 1967-ben alapították. Ezt követően Király Árpád plébános szentmisét mutatott be Miklós Csaba majláthfalvi plébánossal közösen. A csoporttagok nagyon örültek Miklós Csaba jelenlétének, aki nemrég megromlott egészségügyi állapota miatt kórházba került, és aki az eddigi zarándoklatok során többször volt a csoport lelkivezetője. Homíliájában Csaba plébános felhívta a hívek figyelmét arra, hogy mindennek meg van a maga ideje: az imádságnak, a böjtnek, de éppen úgy a vidámságnak is. Beszédében jelen volt a megfontoltság, a bölcsesség, ugyanakkor az őt jellemző humor is. Az közös ima és éneklés lelki békével, örömmel, hálával töltötte el a résztvevők lelkét.
A kedves házigazda, Király Árpád a szentmise után szeretetvendégségre hívta meg a zarándokcsoportot, akik hálásan köszönik azúton is a meleg, szívélyes fogadtatást!


A zarándokút az arad-gáji Boldog Gizella-templomban folytatódott, ahol György Zoltán helyi plébános fogadta a csoport tagjait. A plébános röviden bemutatta a templomot, amelyet 1858. május 9-én szenteltek fel Boldog Gizella tiszteletére. A szentelés 150. évfordulójára 2008-ban kívül-belül felújították a templomot, ekkor készültek el a nagykárolyi Lukácsovits Magdolna festette szekkók, amelyek hat részletet ábrázolnak Gizella életéből. Ugyancsak 2008-ban Márfi Gyula veszprémi érsek Boldog Gizella-ereklyét, a szeged-csanádi egyházmegye és a Civil Kurázsi Társaság pedig 2021-ben egy ládikót adományozott a gáji közösségnek, amelyet Gizella és István bronzból készült plakettje díszít.
A szombati zarándokút következő állomása a kisiratosi római katolikus templom volt. Az 1880-ban a Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére felszentelt templom előtt Máthé Lóránd helyi plébános várta a csoportot. A templom külső és belső felújítását 2020-ban fejezték be, és ugyanazon év szeptember 13-án Pál József Csaba püspök megáldotta a felújított templomot. 2023-ban a 100 éves nagyharang megrepedt, új harangot öntöttek Innsbruckban, amelyet 2023 őszén megáldottak, és 2023. december 20-a óta szólítja imára a híveket naponta reggel, délben és este. Mivel sajnos az idő múlásával minden javításra szorul, a templom orgonájának is sürgősen felújításra lenne szüksége. Egy helyi vállalkozó, Gulyás Judith megoldást keresett és talált is: jótékonysági bált szervezett, melynek teljes bevételét az orgona felújítására ajánlotta fel.

A zarándokcsoport 47 tagja szombaton este a templomlátogatások után hangulatos estét töltött a jótékonysági bálon, és ily módon részesei lettek a segítségnyújtásnak. Mindannyian reménykednek abban, hogy mihamarabb összegyűlik a pénz az orgona felújítására. A zarándokok éjfél után cseppet sem fáradtan, lelkiekben feltöltődve, vidáman indultak hazafelé. Ezúton is köszönik Király Árpád arad-ségai plébánosnak a meghívást és Babinak a gondos szervezést. Isten áldjon mindenkit jóságáért, aki valamilyen formában is hozzájárult a zarándoknap zökkenőmentes, élményekben gazdag lebonyolításához.
Szanda Anna, Tóth Hajnalka
Forrás: gerhardus.ro










