Noha a szerdai általános pápai audiencia elmaradt február 26-án, mivel a szentatyát kórházban kezelik tüdőgyulladással, közzétették katekézisét, amelyet erre az alkalomra készített. A tanítás Jézus gyermekkoráról szól, folytatva a szentévi sorozatot, ezúttal Simeon és Anna, a két idős ember példájáról, akik a templomban bemutatott Jézusban meglátták Isten Fiát, aki a mi reményünk.
„A Lélek indítására (Simeon) elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet.” (Lk 2,27–30)
Jeruzsálem, a szent város
A Jézus gyermekségtörténetét elbeszélő hetedik katekézisében a pápa a templomi bemutatás misztériumáról elmélkedik. Lukács evangélista leírja, hogy Mária és József engedelmeskedtek az Úr törvényének és az előírásoknak. Bár Izraelben nem volt kötelező bemutatni az újszülöttet a templomban, mégis aki hallgatott az Úr szavára, az fontosnak tartotta ezt a gyakorlatot. Így tett Anna, Sámuel próféta édesanyja is, aki meddő volt: Isten meghallgatta imáját és neki fia született, akit elvitt a templomba és örökre az Úrnak ajánlott fel. Jeruzsálemben, a szent városban vagyunk tehát, ahol később Jézus egész nyilvános szolgálatát végzi, ahol beteljesíti küldetését. Mária és József nemcsak egy család, egy nép, az Istennel való szövetség történetébe ágyazzák be Jézust, hanem gondoskodnak róla, fölnevelik, bevezetik a hit és a vallásgyakorlás légkörébe. Ők maguk is apránként rájönnek, hogy ez a hivatásuk jóval túlnő rajtuk.
Vigaszra és örömre lelünk a gyermek Jézussal
A templomban, az imádság házában a Szentlélek megszólítja egy idős férfi szívét: ő Simeon, Isten szent népének tagja, aki felkészült a várakozásra és a reménységre, várja, hogy beteljesedjék Isten ígérete, amelyet Izraelnek tett a próféták által. Simeon megérzi a templomban az Úr felkentjének jelenlétét, meglátja a fényt és odamegy a gyermekhez, aki értünk született, a béke Fejedelméhez. Átöleli a kicsi és védtelen gyermeket, aki a karjában nyugszik; de valójában Simeon lel vigaszra és teljességre azáltal, hogy magához szorítja őt. Hálás szívvel énekli meg örömét, és szavai ma az egyház esti imádságában köszönnek vissza: „Bocsásd el most szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, hiszen már látták szemeim az üdvösséget, amit minden nép számára rendeltél: világosságul a pogányok megvilágítására és dicsőségére népednek, Izraelnek.” (Lk 2,29–32)
Simeon öröme azé az emberé, aki megismerte az Urat, és át tudja adni az embereknek az Izrael Megváltójával történt találkozás élményét. Ő a hit tanúja, amit ajándékba kapott és most elmondja a többieknek. A remény tanúja, mely nem csal meg; Isten szeretetének tanúja, mely örömmel és békével tölti meg az ember szívét. Ezzel a lelki vigasszal eltelve az idős Simeon nem úgy tekint a halálra, mint a végre, hanem mint beteljesedésre, teljességre. Nővéreként várja a halált, ami nem semmisít meg, hanem bevezet az igazi életbe, amit ő már megízlelt és amiben hisz.
Anna ünnepli Izrael Istenét
Azon a napon nem Simeon az egyetlen, aki meglátja a megtestesült üdvösséget a gyermek Jézusban. Ugyanez történik az idős özvegyasszonnyal, Annával is, aki a templom körüli szolgálatnak és imának szenteli életét. Amikor meglátja a gyermeket, Anna Izrael Istenét ünnepli, aki a kisdedben megváltotta népét; és ezt elmondja másoknak, bőkezűen terjesztve a prófétai igét. A megváltás énekével a két idős ember a jubileumot hirdeti az egész népnek és az egész világnak. A jeruzsálemi templomban újra fellobban a szívekben a remény, mert itt lépett be Krisztus, a mi reményünk.
Kedves testvérek! Kövessük mi is Simeon és Anna, a remény zarándokainak példáját, akik tiszta tekintetükkel képesek túl látni a látszaton, akik megszimatolják Isten jelenlétét a kicsinységben, akik örömmel fogadják Isten látogatását, és újra fellobbantják a reményt testvéreik szívében! – zárul Ferenc pápa szerdai katekézise.
Gedő Ágnes, Vatican News
