Ferenc pápa köszöni a hívek közelségét, vigasztaló imáikat

0
653

A Szentszék Sajtóterme vasárnap délben közzétette Ferenc pápa beszédét, amelyben megemlékezett a három éve tartó Ukrajna elleni háborúról és kérte a hívek imáit a béke ajándékáért minden háborútól sújtott ország számára. Ugyanakkor köszöntötte a diakónusokat szentévi jubileumuk alkalmából. Ferenc pápa megköszönte a Gemelli kórház orvosainak, egészségügyi dolgozóinak áldozatos munkáját, a hívek közelségét, vigasztaló imáikat, különösen a gyermekektől kapott leveleket és rajzokat. A kritikus szombati napot követően nyugodt éjszakája volt Ferenc pápának a Gemelli-klinikán, a szentatya egészségi állapota továbbra is kritikus.

A diakónusok vigyék el minden embernek Isten szeretetét és irgalmát

Ferenc pápa üdvözletét küldte a vasárnap délelőtt a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén felszentelt diakónusoknak és mindazoknak, akik ezekben a napokban részt vettek a Vatikánban a diakónusok jubileumi ünnepségén. Köszönetet mondott a Papi Dikasztériumnak és az Evangelizáció Dikasztériumnak az esemény előkészítéséért. A diakónusokat, akik az Ige hirdetésének és a szeretetszolgálatnak szentelik magukat arra bátorította, hogy szavakkal és tettekkel végezzék szolgálatukat az egyházban. Vigyék el mindenkinek Isten szeretetét és irgalmát. Arra buzdította a diakónusokat, hogy örömmel folytassák apostolkodásukat. Utalással a vasárnapi evangéliumi szakasz szavaira a pápa arra kérte őket, hogy legyenek jelei annak a szeretetnek, amely mindenkit átölel, amely a rosszat jóra változtatja és testvéri világot teremt. ,,Ne féljetek kockára tenni a szeretetet!”

Ferenc pápa bizakodva folytatja szükséges kezelését

A pápa egészségügyi helyzetéről szólva arról biztosította a híveket, hogy a Gemelli kórházban bizakodva folytatja a szükséges kezelést, hozzátéve, hogy a pihenés is része a terápiának! Őszinte köszönetét fejezte ki a kórház orvosainak és egészségügyi dolgozóinak a rá fordított figyelemért, odaadásukért, amellyel a betegek között végzik szolgálatukat. A pápa megköszönte a hívek közelségét, a sok szeretetteljes üzenetet, amelyeket ezekben a napokban olyan nagy számban kapott. Különösen meghatották a gyermekektől érkezett levelek és rajzok. Megköszönte a közelséget, a vigasztaló imákat, amelyek a világ minden tájáról érkeznek, majd mindenkit Szűz Mária közbenjárására bízott, arra kérve a híveket, hogy továbbra is imádkozzanak érte.

Az Ukrajna elleni háború fájdalmas és szégyenletes évfordulója

Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy hétfőn lesz az Ukrajna elleni nagy kiterjedésű háború harmadik évfordulója, amely fájdalmas és szégyenletes évforduló az egész emberiség számára! A pápa ismételten kifejezte együttérzését a meggyötört ukrán nép iránt, arra kérve a híveket, hogy emlékezzenek meg minden fegyveres konfliktus áldozatairól, és imádkozzanak a béke ajándékáért Palesztinában, Izraelben, az egész Közel-Keleten, Mianmarban, a kongói Kivu tartományban és Szudánban.

A vasárnapi orvosi jelentés Ferenc pápa egészségi állapotáról

A szentatya állapota továbbra is kritikus, de szombat este óta nem tapasztaltak nála újabb légzőszervi válságot. Két egység koncentrált vörösvértestet kapott, és a hemoglobinszintje emelkedett. A vérlemezkeszám továbbra is stabil; néhány vérvizsgálat azonban korai, enyhe veseelégtelenséget mutat, amely jelenleg ellenőrzés alatt áll. A magas áramlású oxigénterápia orrkanülökön keresztül folytatódik. A szentatya továbbra is éber és jól tájékozódik. A klinikai helyzet összetett, a gyógyszeres kezelés eredményességét az idő mutatja meg. Mindezek fényében a prognózis továbbra is bizonytalan. Ma reggel a tizedik emeleti szobájában szentmisén vett részt azokkal együtt, akik a kórházi tartózkodás ezen napjaiban gondoskodtak róla.

Forrás: Vatican News