A Szentszéki Sajtóközpont ma reggel, február 20-án friss tájékoztatást adott a pápa állapotáról. „Az éjszaka nyugodtan telt el. A pápa felkelt, és egy karosszékben reggelizett. Folytatja munkáját.” Ferenc pápa rendszeresen magához veszi az oltáriszentséget, napjait pihenéssel, imával, olvasással és munkával tölti, hálás a felé áradó szeretetért, és azt kéri, hogy továbbra is imádkozzunk érte.
A Szentszéki Sajtóközpont tegnap, február 19-én este kiadott közleménye szerint a szentatya egészségi állapota stabil. Az orvoscsoport által kiértékelt vérvizsgálatok enyhe javulást mutatnak, különösen a gyulladást jelző mutatókban. A pápa legközelebbi munkatársaival együtt dolgozott. Ebéd előtt részesült az eucharisztiában. Délután meglátogatta őt Giorgia Meloni miniszterelnök, akivel húsz percet töltött négyszemközt. A kormány és az egész nemzet nevében mielőbbi gyógyulást kívánt Ferenc pápának. „Nagyon örülök, hogy ébernek és kommunikatívnak láttam – nyilatkozta a miniszterelnök: – Viccelődtünk, mint mindig. Nem vesztette el közismert humorérzékét.”
A Szentszék Sajtóközpontja február 19-én este tette közzé az orvosi jelentést, mely szerint a pápa egészségi állapota stabil, a vérvizsgálat eredménye alapján különösen a gyulladást jelző mutatók enyhe javulást jeleznek. Mint ismeretes, a szentatyát hörghuruttal szállították kórházba egy héttel ezelőtt, február 14-e óta ápolják a római Gemelli-klinikán. A diagnosztikai vizsgálatok összetett kórképet mutattak, ezért orvosai megállapították, hogy a polimikrobiális fertőzés, amely a hörgőtágulat (bronchiectasis) és asztmás hörghurut (bronchitis) hátterében alakult ki, és ami kortizol (szteroid) antibiotikum-terápiát igényelt, bonyolultabbá teszi a terápiás kezelést. A mellkasi-CT-kontrollvizsgálat, amelyet a vatikáni egészségügyi team és a Gemelli-klinika Alapítvány orvosai írtak elő, kétoldali tüdőgyulladás kialakulását mutatta ki, amely további gyógyszeres kezelést igényel.
Forrás: Vatican News











