A kolozsvári szentpéteri templom előtti téren február 12-én ünnepelni vágyók gyülekeztek. Tiszteletreméltó Márton Áron püspökké szentelése 86. évfordulójának ünnepi szentmiséjére készültek, a szentelés helyére, a főtéri jubileumi templomba, a Szent Mihály tiszteletére szentelt, sok-sok történelmi eseménynek otthont adó Isten különleges és egyedi házába.
Plébánosunk, Ferencz Antal szervezésében a gyalogos zarándoklatra indulók a dicsőséges rózsafüzért imádkozva haladtak céljuk felé. A kincses város délutáni zaja a forgalmas úton menőknek kissé nehézkessé tette az együttimádkozás lehetőségét. Lassan összerázódott a csapat és a váltakozó imavezetés meghozta az összehangolt egymásrafigyelést. Most már a zarándokok nemcsak látták egymást, örvendtek az együttmenetelésnek, hanem annak is, hogy közös fohászkodásuk egybehangzóan az ég felé szállt. Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében, ott Isten is jelen van. Úgyhogy láthatóan vagy láthatatlanul, érezhetően vagy csak rejtetten, de a központ felé vezető úton Jézus is e plébánia bárkájában a zarándokok között haladt, hogy összekössön égiekkel, városlakókkal, egymással, hogy küzdjön a békességért, a helyes úton maradásért, hitünkért, megmaradásunkért, helyes szeretetünkért, hogy híd legyen jelen és múlt, egymástól távollevők és közellevők között. Akiknek a járás nehézkesebb volt, azok a közszállítási eszközöket vették igénybe, de céljuk ugyanoda vezette őket. Lélekben ők is a gyaloglókkal imádkoztak. Az együtt megkezdett imát gondolatban folytathatták. Ahogy haladt a rózsafüzér ima és nőtt a tizedek száma, egyre közelebb kerültek a zarándokok az ünneplés helyéhez. A rózsafüzérkoszorú kiteljesedett az utolsó jelzőlámpánál. Szűz Mária közbenjárását és segítségét kérve vonultak be a Szent Mihály-templomba a minizarándoklatra vállalkozók. A remény szentéve kapcsán jubileumi templommá nyilvánított búcsúnyerő szent helyen három gyóntató is gondoskodott a zarándokokról, foglalkozott az érkezők lelki gondjaival, bajaival, letenni való terheivel, hogy azok megszabadulva mindattól, ami nehezítette Istennel való kapcsolatukat, a megtisztulás által visszanyerhessék lelkük kegyelmi állapotát.
A csengő megszólalt. A legszentebb áldozatra a helybéli segédlelkészek után hosszú sorban a tömegből kimagasló feszület után vonult be az asszisztencia és a papság. A sort Kerekes László segédpüspök zárta. Eközben, a szép számban begyűlt hívek örömére a kórusból Halmos László szerzeménye, az Ecce sacerdos magma, Íme a főpap című zeneműve töltötte be a szent teret és kísérte az oltár felé vonulókat. A szentély megtelt a sok pappal, ministránsokkal.
Ave episcope
A bevezetőben Kerekes László segédpüspök az ünneplőket történelmi időutazással 1939-be vitte vissza, éppen oda, ahhoz a folyóirathoz, az Erdélyi Iskola hasábjaihoz, amely létrejöttéhez Márton Áron is jócskán hozzájárult írásaival. A folyóirat 6. évfolyamának 5-6. számából Veres Ernő egyházi író, kolozsvári belvárosi helyettes plébános Ave episcope című írásából idézett, amely tükrözi az akkori örömteli helyzetet. A folyóirat szerkesztője isteni gondviselésnek tartja társa püspökké szentelését, mert örvend annak, hogy olyan került e helyre „aki lelkipásztori, közéleti és írói pályáján ugyancsak eredeti utakon járt, s a meglévő langyságokat nem igen kímélte”. Segédpüspökünk a Hírek rovatában az irodalomtörténész főszerkesztő György Lajosnak, az Erdélyi Római Katolikus Státus világi elnökének és az Erdélyi Katolikus Akadémia tagjának közlésére is rátalált, amelyből felolvasott néhány jelentősebb mondatot, többek között a következőt is: „Meggyőződésesen érezzük, hogy tévelygésünkből és szétszóratásunkból egyedül csak a jó pásztor eszménye terelhet a helyes irányba.” Ezzel bíztatja az írásban munkatársát, Márton Áront, a frissen felszentelt püspököt felvállalt feladatában, a népnevelés „bizonytalan pusztaságában”.
Az Elébe adta az Úr a béke szövetségét és elöljáróvá tette őt egyházi énekünkkel és a tömjén füstjével szállt imádságunk Istenünk felé, mert Kerekes László segédpüspök a Krisztust jelképező oltár előtt tiszteletet adva főt hajtott és megtömjénezte azt, ugyanígy a szentélyben levő feszületet is. A jelenlevők liturgiába való mélyebb bekapcsolódását fokozta zenei szolgálatával a Szent Cecília kórus és zenekar Potyó István karnagy irányításával és Geréd István kántor áldozatos munkájával. Elhangzott Hubert Zaindl Missa festiva alkotásából a Kyrie et Gloria. Az alkalomhoz illő sajátos olvasmányt (Zsid 4,14–16; 5,7–9) Ambrus-Pál Arnold akolitus ismertette, amelyben Isten a hitben való állhatatosságra szólít fel. Jézus segítségével bíztat, mert ő az, aki halálával megnyitotta az örök üdvösség felé vezető utat.
Az evangéliumot az Egri Főegyházmegye Miskolc-Mindszent Szentpéter és Pál-templomának plébánosa, Juhász Ferenc pasztorális helynök olvasta fel. A Lk 4,14–21 Názáretbe kalauzol bennünket, abba a helységbe, ahol Jézus egykor nevelkedett. Most a zsinagógában olvasásra jelentkező, Lélekkel eltelt Jézuson beteljesedik az ószövetségi jövendölés és megkezdi az örömhír továbbadását.
Márton Áron: a krisztusi életeszmény emberi arca
A szentbeszédben a csíkszentdomokosi születésű György Alfréd kamilliánus szerzetes Márton Áron püspököt „a fenyők szélviharának ellenálló” jelleműnek nevezte, mert az isteni meghívásra vállalta a lelkével Isten felé áhítozó nép főpásztori vezetését, a vele járó feladatokat és munkát. Ilyen egy tisztességes lelki ember helytállása, hozzáállása a rábízottak láttán. A püspökön, főpásztori szolgálatában a „krisztusi életeszmény emberi arca” rajzolódik ki. Márton Áront a „Krisztusért krisztusivá válás” jellemzi. Európában élő népünket olyannak nevezte, mint aki a történelem viharos évei alatt is Istene felé áhítozott. Ha ez törésnek is indult, Isten mégis gondoskodott arról, hogy példaképként, mint egykor Áront, aki az ígéret földjére vezette a rábízottakat, 1939. február 12-én népünk elé állította Márton Áron püspököt. Áldás ő népünk számára. „Benedictio”. Ha az ő életpéldáját tekintjük, akkor kötelességünk a következő nemzedéknek megtanítanunk a munka szeretetét, s azt a tartást, amely által a vele járó szenvedések, áldozatok, küzdelmek láttán sem futamodik meg a feladattól. A „Non recuso laborem” püspöki jelmondatát a testvéri szeretet szentjétől, Tours-i Szent Mártontól tanulta el. Így válik a püspök azzá, ami: „testvéri szeretetével Márton, főpásztorságával Áron”. „Krisztus képmásaként főpappá vált” és „saját életének áldozatát mutatta be”.
A beszélő párhuzamot vont az oltáron megtört Krisztus teste és Márton Áron egyházmegyéjéért megtört teste között. A püspök megismerte a börtön sivárságát, ami „a testvéri szeretet iskolája” lett számára. Az ott megtapasztalt magányban, „emberi méltóságának megaláztatásában” is vallotta, hogy „nem lehet nemzetet nemzet ellen állítani”. Ő a „nemzetek egységét” szorgalmazta. „Nem volt románellenes. Nem volt zsidóellenes és nem volt magyarkodó”. Isten gyermekeként, fiaként, papjaként és prófétájaként „prófétai jel volt”, aki „vállalta Krisztusért a szenvedést”. Otthont teremtett Erdélyben és a Kárpát-medencében áldozatvállalásával. Szilárd hitével, küzdő reményével és nap mint nap áldozattá vált életével uralta és a közjó szolgálatába tudta állítani testi és lelki feszültségeit, így elnyerte Ilyés Gyula költőnk által az embernek adható elismerés legmagasabb fokát, az emberkatedrális elnevezést.
„Isten és ember szeretetkapcsolatának feszültségéből jöhet létre a remény”. A kamilliánus szerzetes tanácsolta, hogy az ilyen reményt váltsuk életté, mert híd ez Isten és ember között, de ember és ember között is. „Küzdő reménnyel és szenvedő szeretettel”, Istenbe vetett mély hittel, emberek iránti nagy szeretetével vált Márton Áron Krisztus prófétájává, de a mi főpapunkká és áldozatunkká is. Lelki magánya értékessé vált, mert benne Istenre talált. Tanuljuk el ezt tőle, mert így mi is Istenre lelhetünk. Kialakulhat a lelki magányban az Isten és ember közötti bizalom, amelynek alapja a szeretet. Isten közelségében megtisztulunk. Az imádságban a keresztre tekintve reménnyel itatódunk át. Felfedezzük és megismerjük Isten arcát, mert „Isten emberi arca maga Krisztus”. Ha Márton Áron képére nézünk, akkor tekintetéből a reményt adó Krisztusra lelhetünk. György Alfréd szerzetespap feltette a kérdést, hogy „vajon tudunk-e hívő emberként kérni kereszteket?”, olyant, ami révén „emberi arcunkon kirajzolódjon az isteni arc, a győzelmes Krisztus, a reményt adó krisztusi tekintet. Vajon mit lát az, aki ránk tekint? Felismeri-e bennünk, hogy mi krisztusiak vagyunk? Hogy mi Márton Áron püspökünk életpéldáját éljük?” Ne csak az arc fizikailag látható voltát lássuk, hanem a mögötte rejlő lelket is. Márton Áron tekintetéből a sziklaszilárd hit, a küzdő remény, a szenvedő szeretet, az alázat, a kitartás és a küzdeni akarás sugárzik ránk. Mindezek Isten szeretetének iskolájában átértékelődnek. Az egykori püspök síkra szállt a szegénységben élőkért. Erkölcsösségre nevelt. A püspök életpéldáján keresztül a szerzetes közösségi imára, a szentgyónás elvégzésére, gyakori szentáldozásra buzdított. Kérte, hogy juttassuk érvényre világunkban Krisztus szeretetét. Váljunk hívő, szerető, hitükben kitartó keresztény emberré. Azonosuljunk „a szenvedő ember könnyével, bánatával”. „Áron püspökünk szent életű példája legyen otthonunkká, legyen hazánkká hívő, reménykedő és emberszerető mindannyiunk áldozata.”
Az egyetemes könyörgések párbeszédes formája ugyan megmaradt, de mégis eltért a megszokottól. Antal Endre gyakorlati éves kispap előimádkozásával kértük Tiszteletreméltó Márton Áron püspök közbenjárását, hogy esdje ki számunkra Isten kegyelmi ajándékait egyházunkra, a szétszóratásban élő népekre, népünk elöljáróira, a megosztott családok egységéért, a kisgyermeket váró édesanyákért, az ínséget szenvedő családokért, a szülőkért, az idegenbe szétszóródott fiataljainkért, plébániai közösségeinkért, a betegekért, az üldözöttekért. A könyörgésekben a megszokott módon fohászkodtunk a pápáért, püspökökért, a szerzetesekért, hogy a krisztusi szeretetet megéljék, áldást kértünk azokra, akik a közösségek fejlődését munkájukkal segítik. Közösen elimádkoztuk a Márton Áron imát.
Az eucharisztia liturgiájában a felajánlás, Sanctus, Úrfelmutatás s az áldást kérő ima után a legszentebb imát mondtuk el. Az áldoztatás a templomban több helyen történt.
A befejező részben László Attila főesperes háláját fejezte ki Istennek e szép ünnepért. Köszönetet mondott az egri főegyházmegye, a belső-szolnoki és a kolozs-dobokai főesperesség papságának, a világi elöljáróknak, a zarándokoknak, a Báthory István Elméleti Líceum vezetőségének, tanárainak és diákjainak, egyetemistáknak és minden hívőnek a szentmisébe való bekapcsolódásukért. A búcsúnyerési feltételekre emlékeztette a jelenlevőket. A szentmise értékére hívta fel a figyelmet, mert az Istenhez vezet bennünket és így kiteljesíti életünket a hitünk melletti elköteleződésben, a szenvedések helyes felvállalásában, a szeretet megélésében, a jól elvégzet munkánban.
A záró áldást Kerekes László segédpüspök közvetítette. Felcsendült a Márton Áron-himnusz: „Isten, Erdélyből feléd szól az ének,/ dicsfényt esengvén Áron püspökének…”, majd az Isten hazánkért című liturgikus ének alatt a szentélyből hosszú rendezett sorban vonultak ki a felszentelt egyházi személyek és az asszisztencia.
Az ének elhalkult. A templom lassan kiürült, de a szívek, lelkek Isten kegyelméből megtelve szeretettel továbbhaladtak, hogy elvigyék a kapott örömhírt azoknak, akik nem részesültek az ünnepből.
Hála Istennek Márton Áron püspökért! Hála erős hitéért, minden küzdelméért, kitartó reményéért, jó meglátásaiért, békességre törekvéséért, amellyel nemzeteket, embereket békített ki, de ő maga is környezetében békességre törekedett még a más nézeteket vallókkal is! Hála azért is, mert amit szívében, lelkében viselt és vallott, hitelesen meg is élte! Törődött népe fiaival: egyszerű emberekkel, kimagasló helyen tevékenykedőkkel, fiatalokkal, öregekkel, gyermekekkel, tanultakkal és tanulatlanokkal egyaránt. Ő mindenkiben a lélek nagyságát igyekezett felfedezni. Megragadta a jót és az életet karolta fel minden egyes ember esetén, hogy az növekedhessen és révbe is juthasson. Sokat köszönhetünk mi, az utódok, hogy elődeinknek ő püspöke, barátja, megmentője, lelkigondozója volt. Az emberben rejlő lélekre összpontosított. Márton Áron püspökünk járj közben értünk és segíts feltárni előttünk Istenhez vezető utunkat! Mennyei Atyánk, add, hogy az ő sziklaszilárd hitét ne csak csodáljuk, hanem életté is váltsuk örömben, bánatban egyaránt. Segíts Istenünk, hogy a megpróbáltatások idején, a lélek magányában mi is rád találjunk, melletted mindvégig kitartsunk. Add, hogy Tiszteletreméltó Márton Áron püspökünk boldoggáavatási eljárása révbe jusson!
Kép és szöveg: Bíró Jolán-Ilona
