Engedjük be a szívünkbe Isten szeretetét

0
445

Margittán február 15-én, szombaton a 10 órai szentmise keretében 57-en részesültek a betegek kenetében.

A margittai közösség betegei három napos felkészítőn vettek részt. Tóth Attila plébános magyarázatokkal, biztatással segítette a szentség felvételére való felkészülést. A betegek szentségében részesült 57 margittai egyike, a 33 éves Király Imola arra a kérdésre, mit jelentett neki a betegek szentsége és az arra való készülődés, így fogalmazott: „El nem tudtam képzelni, hogy a betegek szentségére való felkészülés hogyan is fog zajlani, mert eddig még nem vettem részt hasonlón. Fura, mert amikor az ember egészséges, fiatal és jól érzi magát, meg sem fordul a fejében, hogy vele bármi is megtörténhet… Aztán mégis jön a nagy pofon. Ilyenkor gyakran kétségbe esünk, hogy mi lesz velünk, mi lesz a családunkkal, hogyan tovább.

Amikor beléptem a templomajtón és megláttam, mennyi megpróbáltatott ember van jelen, úgy éreztem, nem vagyok egyedül, másnak is megvan a maga baja. Nagyon sokat tanított nekem ez a három nap, a plébánosunk prédikációja mintha egyenként hozzánk szólt volna, segített megérteni, hogyan fogadjuk el akár a sorsunkat, akár a betegségünket, ne aggodalmaskodjuk, hanem inkább engedjük be a szívünkbe Isten szeretetét és kérjük őt, hogy ott gyógyítson meg bennünket, ahol a legnagyobb szükségünk van rá. Ez a mondat mélyen rögzült bennem: kérjük Istent, hogy ott gyógyítson meg, ahol a legnagyobb szükségünk van rá, vagyis tegyük le a kontrollt az életünk felett és hagyjuk őt munkálkodni. A hitem mindenképp erősödött ezáltal! A betegek szentségének felvételénél újabb meglepetés ért, libabőrös voltam, amikor láttam az emberek hogy meghatódtak, ahogyan a plébánosunk megkente őket olajjal, szem nem maradt szárazon. Érezni lehetett a megkönnyebülést mindenki szívében, én legalábbis így éltem meg. Hiszem, hogy Istennel bármire képesek vagyunk!”

Forrás: a margittai plébánia Facebook-oldala

MEGOSZTÁS