A mobiltelefonok korában mindenki mindenütt fotókat készít, filmez, rögzíti a családi eseményeket, a számára kedves, érdekes látnivalókat. Sokan fotóznak kirándulásokon is, fát, bokrot, madarat, mások építészeti emlékeket, az utazásaik során meglátogatott szép épületeket. Minden ilyen fotó érték, a legtöbbnek azonban inkább az érzelmi, személyes értéke nagy.
Egy kívülálló az ilyen személyes emlékeket nem tudja ugyanannyira átélni, élvezni, mert nem volt részese az eseménynek. Ott kezdődik a művészet, amikor az utazások, kirándulások során készült képek nem személyesek csupán, hanem valami olyan általánosabb értelmet is megmutatnak, amit bárki élvezni, csodálni tud, aki azt se tudja, hol készült a fotó; egyszerűen el tud merülni a felmutatott, megörökített szépség, természeti csoda, a megörökített pillanat mögött felsejlő, továbbgondolható történet csodájában.
A látványtól megmozdul a nézőben valami, ami túlemeli a hétköznapjain, eszébe juttat egy kedves történetet, egy ismerős arcot, egy valaha érzett illatot. Vagy ismerőssé varázsol sosem látott tájakat, embereket, épületeket. Az élet vicces és visszás részleteiből is felvillant egyet-egyet, a hétköznapi tárgyak életfilizófiát mesélnek, nem kis iróniával, öniróniával.
Ilyen élményt nyújt Farkas György nemrég megnyílt és február végéig látogatható fotókiállítása a kolozsvári katolikus galériában.
Farkas György vegyész, egyetemi tanár, fotográfus és rutinos, eltökélt túrázó, képei elkalauzolnak a természet csodái közé, legyenek azok különleges természeti képződmények, sziklák, hegyek, vagy érzékenyen, finoman, légiesen ábrázolt virágok, madarak, itthon vagy messzi tájakon.
A sátorozó élményei meglepőek és humorosak. Csodás és varázslatos, ahogyan az évszakokat láttatja. Meglát egy egészen kivételes pillanatot, mondhatni meglesi a tájat, vagy inkább olyan kivételes kapcsolatban él a természettel, hogy az feltárul neki, olyan arcát, pillanatát mutatja, amit másnak nem.
