A közösségi média felületei számtalan célra használhatók, mindannyian tapasztaltuk már a jótékonykodási lehetőségeit, a hírterjesztést, az információkérést, rokonkeresést, vagy egyszerűen csak az élménymegosztásokat. Nem mellesleg portálunk sem pusztán a saját honlapja szabta keretek között kommunikál, hiszen közösségi médiás felületeken is megosztjuk a tartalmainkra vezető linkeket egy-egy kis figyelemfelhívó szöveggel egyetemben.
Talán a legnépszerűbb felületnek is mondható a Facebook, amelynek a 2000-es évek második felében történt hazai megjelenése óta számtalan „korszaka” volt – a felhasználók szempontjából nézvést legalábbis biztosan. Ami eleinte csak a fiatalok hóbortjának tűnt, az fokozatosan szippantott be minden korosztályt, eleinte még feltűnő volt egy-egy idősebb arc a Facebookon, ma már megszokottá vált, sőt a fiatalok „elköltöztek” más platformokra, ha van is felhasználójuk az említett oldalon, nem annyira aktívak. Ugyanakkor nem elhanyagolható az a tapasztalás, hogy a digitális világban nem mindenki boldogul megfelelően, nem tudják az oldal egyes funkcióit, például a beépített keresőt használni, sőt, néha csak az applikáció megnyitása és az abban való görgetés az, ami megy.
Az említettnél sokkal nagyobb gondnak tekinthető viszont, hogy sokak kritikai érzéke nem elég fejlett, legalábbis ami a digitális tartalmakat illeti – nem tudják megkülönböztetni, hogy mely felületek azok, amelyek valóban híreket közölnek, és melyek azok, amelyeket legfennebb véleménynek fogadhatnának el, már ha egyáltalán. Sokszor hallott érv, hogy „olvastam a neten”, és amit megírtak valakik, az csakis igaz lehet, csak „egyesek elhallgatják”. Gondoljunk azokra a bejegyzésekre, amelyek hetente felfedezik a rák újabb és újabb ellenszerét, amely „csak” lehetetlen étrenddel vagy valamilyen élelmiszer túlfogyasztásával jár. Innen pedig már csupán féllépésnyire van a számtalan összeesküvés-elmélet, amely szerint az oltásokkal, a repülőgépek kondenzcsíkjaival vagy éppenséggel a rádióhullámokkal akarnak megszabadulni az emberiség javától. Ilyen kontextusban pedig nincs az az észérv, tanulmány vagy cikk, amellyel lehetne cáfolni az elhangzottakat, mert pont ezeket tekintik falsnak, és a közösségi médiában X. Y. által leírtakat helyénvalónak. A források megkülönböztetése és az utánajárás tehát hiányzik, miközben a Facebook-algoritmus pedig könnyen tanul, és a fogyasztott tartalmakhoz hasonlóakkal bombázza a felhasználót, aki tehát igazolva látja magát, hiszen több helyről is olvasott erről vagy arról a témáról.
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/01/katolikus-atveres2.jpg)
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/01/katolikus-atveres.jpg)
Nem beszélhetünk a média világában sem abszolút igazságról, tapasztaljuk, hogy az éremnek legfennebb az egyik oldalát ismerhetjük meg egyszerre, még a tényfeltáró anyagok maguk is billegnek helyenként. Ugyanakkor az egyértelműen fals forrásokat és információkat, a maximum véleménynek tekinthető bejegyzéseket meg kellene tudni különböztetni a híroldalaktól, amelyek ázsiója valóban csökkenőben van, de mégis, érzékelni kellene az egyes keretek súlyát, arról nem is beszélve, hogy még a híroldalak között is felállítható egy ún. megbízhatósági rangsor, a pletykáktól a hírekig.
Átlátszó hazugságok, „keresztény” átverések
Ilyen körülmények között nem csoda tehát, hogy a már messziről is egyértelműen átverésnek látszó tartalmak is népszerűek, igaznak elfogadottak. Gondoljunk csak az irreálisan nagy méretű terményekre, a gyanúsan tökéletes homokból épült szobrokra, vagy az egymáshoz megszólalásig hasonló testvérekre, nem beszélve a régen és most típusú fotókra, és hab a tortán: a sérült, többnyire végtaghiányos fotó mellé odaszúrt érzelmi zsarolós szövegre (tipikusan: ma van a születésnapom, de senki nem köszönt fel). Hogy pontosan mi az, ami miatt csont nélkül hihetőek ezek a képek… Talán az erős érzelmekre hatásuk? Részint az emberek elhagyatottságérzését aktiválják (hiszen élete folyamán ki ne érezte volna magát így), részint pedig az ártatlansághoz társított kliséinket mozgatják a „lájkreflexeinket” (gondoljunk a beteg kisgyerekek, szenvedő kisállatok képével operáló bejegyzésekre és az alattuk lévő kommentáradatokra).
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/01/katolikus-atveres-8.jpg)
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/01/katolikus-atveres-shrimp-jesus.png)
De mi motiválhat akkor, amikor Jézus az egymásra megszólalásig hasonlító ázsiai stewardesek körében pozoló képhez írunk tömegesen áment? Mi mozgathat akkor, amikor egy rossz helyesírású, szintén érzelmi zsarolással dolgozó („ha te is hiszel, megosztod / írj áment”) képet osztunk meg ész nélkül? Hol van a józen eszünk ilyenkor? Vagy tényleg annyira meseszerű, sci-fi, amit hitünkről gondolunk, hogy egyébként teljesen belefér egy ilyen deepfake (szó szerint: mély átverés) képen szereplő látvány igaznak elfogadása? Miért gondoljuk jónak, ha egy emocionálisan szorongató felütéssel osztjuk meg a Miatyánkot vagy egyéb imát? Ezek szerint ez a normális kommunikáció, otthon is így beszélünk egymással? Ha pedig a válaszunk erre nemleges, akkor miért tartjuk rendben lévőnek azt, hogy a közösségi médiában így viszonyuljunk másokhoz?
Számtalan olyan csoport van, ami nevében keresztény, és talán valamikor, indulásakor tényleg rózsafüzércsoport volt, vagy imát lehetett kérni, de az éles váltás akkor is megfigyelhető – lenne. Sokak számára azonban a csoportnév úgy működik, mint valamiféle garancia: ha a nevében ott van, hogy katolikus, akkor az úgy is van – mi baj lehet egy-egy tartalommal?
Ferenc pápa folyamatosan int arra, hogy növeljük a társadalom internetes műveltségét, segítsünk az idősebbeknek és/vagy járatlanoknak megérteni, hogy „nem mind arany, ami fénylik”. Bár valóban jó lenne elhinni, hogy akkora diók potyognak a fáról Amerikában, vagy a hit (?) jeleként tengeri élőlények Jézus-formába rendeződnek, vagy hogy egy családban öt szép egyforma gyermek született, vagy hogy egy szelíd arcú apáca áment kunyerál az interneten – nem szabad bedőlni.
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/01/katolikus-atveres-6a.jpg)
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/01/katolikus-atveres-6.jpg)
De mi baj lehet, ha megosztom?
Talán semmi baj nem lesz. Ártatlan bejegyzés, semmi sem történik, ha alá kommentelünk egy áment, vagy megosztjuk hitünk jeleként. De mégis milyen hit jele lehet a rákokból formált Jézus vagy az esőerdőben légi katasztrófát szenvedett, de a vidám egyforma ázsiai légiutas-kísérőket ölelgető Jézus megosztása?
Ezen túlmenően természetesen felmerülhet a kérdés, ha ennyire nem jók ezek a tartalmak, miért vannak, és főleg, mire jók. Létezik valahol valaki, aki szándékosan gyártja ezeket, mert unatkozik, és ráér? Többféle eszmefuttatás is létezik ezekről, az egyszerű megtévesztéstől kezdődően – pl. a nagy forgalmú oldalak vezetői mint feltörekvő tartalomkészítők, jelentős támogatásokat kapnak –, folytatva a szektás elmélettel – a hasonló oldalak mögött tulajdonképpen egy újfajta hívő közösség van, és próbálnak toborozni –, befejezve az adatlopással és a pénzbeli lenyúlással – az ilyen körökben gyakran megjelennek a szintén nem ember irányította profilok, amelyek a kommentelőknek válaszolva, ismerkedést ajánlanak fel, esetleg örökségüket akarják odaadni épp annak az illetőnek stb.
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/01/katolikus-atveres5.png)
lepkeszárnyú Mária-alakról.
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2025/01/katolikus-atveres-10-639x1024.jpeg)
A Facebook algoritmusa pedig úgy működik, hogy a nagy forgalmú bejegyzéseket előnyben részesíti, ezért bedobja érdeklődési kör alapján a felhasználóinak. Míg tehát akár a valódi vallásos tartalmak, akár a tényleges híroldalak forgalma, hozzászólási és kedvelési átlaga relatív alacsony, viszonylag szűk körhöz jutnak el, a csaló képeké gyakran tízezres vagy nemzetközi szinten akár százezres, milliós is lehet.
Mit tehetünk?
Hogy pontosan mi motivál valakit e folyamatok elindításakor, vélhetőleg sosem fogjuk megtudni. Viszont saját és szeretteink adatainak védelmében legyünk elővigyázatosak, kételkedőek. Fokozottan érdemes betartani, hogy ne osszunk meg érzékeny információt oldalainkon, a gyerekek-unokák fotói, életükre vonatkozó adatok sem tartoznak másra.
Ugyanakkor a Facebookot elárasztó hamis „vallási” képek és tartalmak ellen úgy védekezhetünk a legjobban, ha leporoljuk hittanórai ismereteinket, gondolkodunk, de legfőképpen: nem írunk áment és nem osztjuk meg a fura, helytelenül írt, áment vagy lájkot kunyeráló, vagy a mi egónkat legyezgető, „aki igazán hisz, megosztja” jellegű posztokat. Beszélgessünk erről a családban, főleg az idősebbekkel, de nem csak.
Sajnos az említett magatartás kialakulását nagyban gátolja az utóbbi néhány évben elharapózott rossz szokás, hogy minden vallásinak tűnő tartalom alá előírásszerűen áment vagy összetett kezet mímelő, villogó gifeket „kell” kommentálni.