Örömteli, izgatott és bátorító mosolyokkal fogadták a résztvevőket a Teljes szívvel vezetőképzés 2025-ös évfolyamának első hétvégéjén, amelynek a Boldog Özséb Ifjúsági Ház adott otthont január 24–26. között. A képzésre számos fiatal érkezett a gyulafehérvári főegyházmegye különböző plébániáiról. Ők azok a fiatalok, akik vágynak és akarnak a keresztény életükben növekedni és szolgálni , hogy a képzés után hazatérve majd világítótoronyként adjanak fényt ott, ahová éppen szolgálni hívja őket a jó Isten.
A pénteki megérkezést követően Balás Norbert Dániel, a Teljes szívvel képzés főszervezője és Simon Imre ifjúsági főlelkész köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően fény derült a mentorok kilétére is, akik végigkísérik majd a fiatalokat az előttük álló úton. Vidám játék után kiscsoportos beszélgetésekkel folytatódott a nap, ahol a résztvevők és mentoraik megismerhették egymást. A nap közös imával zárult, amelyben mindannyian letehették a szerető Isten kezébe mindazt a hálát, vágyat, félelmet, amelyet a nap folyamán a szívükben hordoztak.
A szombati reggel a tájat hótakaró fedte, amely vidámságot varázsolt az arcokra, s a reggeli torna bizony egy izgalmas hógolyócsatával zárult. Ezután a reggeli imában a fiatalok lélekben is megérkezhettek az előttük álló napba.
Mit jelent számomra, hogy szeretve vagyok? Hogyan szeret engem Isten? – ezekre és ehhez hasonló kérdésekre is keresték a választ Dezső Renátával az Atya szeretetéről szóló tanítás során. Ezt követően Simon Imre vezetésével a bűn és megváltás témakörében mélyülhettek el a résztvevők. A nap mentorcsoportos beszélgetéssel folytatódótt, ahol mély megosztásokkal, elfogadással és szerető érzékenységgel ajándékozták meg egymást. Ezt követően egy közös játékban a fiatalok felismerhették a komfortzónájukból való kilépés fontosságát, és arról tanulhattak, hogy hogyan nyithatnak ajtót önmaguk számára a növekedésre, és hogyan tudnak ebben segíteni másokat is.
A nap további részében Simon Imre következő tanításában a közösség témakörében kalauzolta a fiatalokat, majd Dezső Renáta vezetésével a Szentlélek került figyelmük középpontjába. A nap szentségimádással zárult, ahol mind együtt imádkozhattak és énekelhettek a résztvevők. Csodálatos megtapasztalása volt ez annak, ahogyan a jó Isten megérinti a szívünket, ahogyan mindenki szívéhez külön-külön , személyesen megtalálja az utat és elkezd munkálkodni.
Vasárnap a reggeli kiscsoportos tevékenységek után szentmisében ünnepeltük az Úr napját, amelyet egy utolsó mentorcsoportos beszélgetés követett. Ezután, nyitott szívvel hallgatva néhány résztvevő tanuságtételét, rácsodálkozhattak arra, hogy bizony, Isten csodálatosan munkálkodik az életünkben. Rengeteg élménnyel, tapasztalattal, tudással, új barátságokkal a batyujukban vettek búcsút egymástól a résztvevők. A kaland azonban itt nem ér véget, ellenkezőleg, csak most kezdődik, hiszen hosszú út áll még előttük, és hisszük, hogy aki elhívta őket erre a gyönyörű útra, alkalmassá is teszi midannyiukat a szolgálatra.
„Boldogok, akik kutatják parancsolatait, és teljes szívvel keresik őt!” (Zsolt 119, 2)
Ferencz Mónika
Fotó: Csíszér-Szokol Anna, Szász Rita, Orosz-Pál Tamás, Csíki Amanda