Pénteken a lateráni bazilikában került sor Szalézi Szent Ferenc liturgikus emléknapjának szentmiséjére, aki az újságírók védőszentje. Baldo Reina bíboros, a pápa vikáriusa megnyitotta a kommunikáció világának jubileumát, Jézus példáját állítva középpontba, aki szelíd kommunikációval és az igazsággal való együttműködéssel mutatott utat. Az eseményt egy bűnbánati liturgia előzte meg, melyet Giulio Albanese, a római egyházmegye Társadalmi Kommunikációs Irodájának igazgatója vezette, míg az emléknapi szentmisét Reina bíboros celebrálta.
A kommunikáció lefegyverzése, ahogyan Jézus tette
A jubileum az irgalmasság ideje mindenki számára. Ez egy olyan időszak, amikor nem annyira bűneink fényében vizsgáljuk meg életünket, hanem Isten irgalmának erejével, hangsúlyozta Reina bíboros, aki megismételte Ferenc pápa felhívását, hogy a remény kommunikátorai legyünk és fegyverezzük le a kommunikációt, azaz ne háborúskodásra használjuk. Jézus ezt az elvet alkalmazta, amikor elé vezették a házasságtörésen kapott asszonyt.
Van egy hír: egy asszony házasságtörést követett el. Jézus azonban, hogy lefegyverezze az információt, és hogy a remény első kommunikátora legyen, szelíd kommunikációt kínál, nem agresszívat, de az igazsággal együttműködőt – mondta a bíboros. Jézus nem a hírre összpontosít, hanem arra kérdez rá, hol található a remény az adott helyzetben: egy asszony, aki hibázott. Nem tagadja a valóságot, hanem azok szívéhez szól, akik elé hozták az ügyet.
Aki közületek bűntelen, az vesse rá az első követ – idézte Krisztust Reina bíboros. Ahhoz, hogy lefegyverezzük a kommunikációt, először saját büszkeségünket kell lefegyvereznünk, anélkül, hogy másoknál jobbnak, felsőbbrendűnek tartanánk magunkat, vagy hogy ítélkeznénk felettük, mert az Írás világosan kijelenti: egyedül Isten a bíró.
A remény horizontja
A remény Jézus utolsó szavaiban is megmutatkozik, amelyeket a házasságtörő asszonynak mondott: Menj, és többé ne vétkezz. Ez a többé, a jövő felé, a remény felé irányít. A remény horizontja tárul a házasságtörő asszony elé, ez volt az ő jubileuma, mondta Reina bíboros.
Így ha mi is szeretnénk megünnepelni a kommunikáció világának jubileumát, fogadjuk el ezt a stílust, ezt a paradigmát, amelyet Jézus kínál nekünk – tette hozzá a bíboros, utalva a pápa üzenetére, amely a kommunikáció világának szól, és amely arra buzdít, hogy a kommunikáció segítsen felismerni minden emberi lény méltóságát, és közösen gondoskodjunk közös otthonunkról.
Meghívás a változásra
A szentmisét megelőző bűnbánati liturgián felolvasták Ferenc pápa jubileumi bullájának, a Spes non confundit részleteit: Minden ember szívében ott van a remény, mint a jó iránti vágy és várakozás, még akkor is, ha nem tudjuk, mit hoz a holnap. A jubileum mindannyiunk számára alkalom legyen a remény újjáélesztésére.
Giulio Albanese atya elmélkedésében hangsúlyozta, hogy mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy a keresztény bizonyossággal lépjünk át a Szent Kapun a remény jubileumában, hisz az a kapu Jézus Krisztus. Ez az átlépés változást, pontosabban megtérést jelent, amely során hátrahagyjuk a régi embert, hogy új teremtményekké váljunk. A szívhez és a szeretethez visszatérve Albanese atya emlékeztetett arra, hogy Jézus arra kér bennünket, hogy úgy szeressünk, ahogyan Ő szeretett, és arra hív, hogy tegyük fel a kérdést: kommunikációs módunk kifejezi-e Isten szeretetét, amelyről a Mester beszél, vagy inkább a világias, sértő logikát követi? Mert amit Ferenc pápa ebben a jubileumban kér tőlünk, az az, hogy a remény hordozói legyünk.
Forrás: Vatican News / E. Asmarandei
Fordította: Cziple Hanna-Gerda