A három sarkalatos erényt idéző Hit, remény és rajzfilm címmel nyílt meg január 16-án csütörtökön este Róma központjában a Kancellária impozáns reneszánsz palotájában a Jankovics Marcell (1941-2021) máig ható művészetének emléket állító multimediális kiállítás – „a szentév első nagy római magyar eseménye” –, melynek művészeti vezetője a rajzfilmrendező özvegye, Rubovszky Éva.
A fides, spes, caritas isteni erény-hármasból az utolsót helyettesíti nemcsak szójáték formájában a cartoni – kartonrajz kifejezés, mely Jankovics Marcell művészi világára, leginkább rajzfilmjeire utal, ami méltán szerzett neki még az „Óperenciás tengeren túl” is elismerést és szakmai megbecsülést. Jankovics üzenete „oly korban született”, amikor a legalapvetőbb emberi értékekről, az ember önmagát meglépő transzcendenciájáról csak áttételesen és rejtjelezve lehetett beszélni. Ezt a küldetést a művészet töltötte be, karöltve az éppen csak megtűrt egyházi szolgálattal.
Az értékmentés küldetésében
A keresztény, polgári, értelmiségi családból eredő Jankovics Marcell 1941-es születése mindannak „átmentésre ítélte őt”, amiről így közvetlenül nem lehetett beszélni. Az ötvenes évek közepén az ezeréves Pannonhalmán végzett gimnáziumi tanulmányai érzékeny iránytűt adtak kezébe, mely magától fölbukkanó tehetségéhez „orientációt” társított: hozd fel néped ősi kincseit a mélyből és emeld magasba! Rajzolj színes kartonokat és kinematikusan mozgasd őket! Az eredmény – többek között – a Teremtés-történet, az Ember tragédiája, a János vitéz és a Fehérlófia alkotások…
A Biblia szabadító „fogságában”
A Kancellária palota első emeleti dísztermét megtöltő vendégek jelenlétében a házigazda Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki magyar nagykövet nyitotta meg a kiállítást, amely „a szentév első nagy római magyar eseménye. A kiállítás a kiváló magyar művész alkotásaiból nyílik és szép összhangot teremt a 2025-ös szentév témájával, a reménnyel”.
Rubovszky Éva, Jankovics Marcell özvegye, a kiállítás művészeti vezetője meghatódottan „jeles napnak” nevezte a római szentévi kiállítás megnyitóját. „A Biblia, a Könyvek Könyve határozza meg és tagolja az ember napjait. Így volt ez a Jankovics család életében is, és Marcellnek lehetősége volt elmélyíteni ezen ismereteit a pannonhalmi bencés gimnáziumban végzett tanulmányai során. A nyolcvanas évek elején fogott hozzá a Biblia rajzfilmes megjelenítéséhez és egy kanadai magyar mecénás segítségével sikerült is annak első részét, a Teremtést egy 26 perces film keretében megvalósítani, és jóllehet elkészültek további öt rész kartonrajzai, sajnálatos módon a Biblia további lapjai nem keltek életre”.
A Szentírás azonban mindvégig Marcell figyelme középpontjában állt, ezt mutatja a Jelképek és jelentések a Bibliában című könyve is, valamint az a sorozat, mely a felvidéki templomok gótikus szárnyasoltárait elemzi.
Szentszéki elismerés: a szépség híd lehet a transzcendencia és a remény felé vezető úton
A Szentszék képviseletében Jan Maria Chun Yean Choong prelátus méltatta a kiállítást, mely tökéletesen illeszkedik a 2025-ös szentév kontextusába, lehetőséget kínálva arra, hogy Jankovics Marcell művészetén keresztül felfedezzük a hit, a kultúra és a kreativitás közötti párbeszédet. Művészete arra hív minket, hogy elgondolkodjunk a bennünket összekötő spirituális és kulturális gyökereken azáltal, hogy a remény üzenetévé alakít minden egyes képet. E kiváló művész alkotásai, melyek életre keltik a szakrális történeteket és szimbólumokat, kézzelfogható példái annak, hogy szépség híd lehet a transzcendencia és a remény felé vezető úton.”
Halljuk meg az ihletett dalnok hangját
Szász Jenő miniszteri biztos, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke ünnepi beszédében szintén a szentév keretében értelmezte a kiállítást: „Kezdetben az Úrnak szentelt évet egy kürt hangjával hirdették meg. A kürtöt pedig csak a remény dalnokai fújhatják meg. A magyar nemzet művésze, Jankovics Marcell a magyarok reménységének dalnoka. Csodálatos művészetével ő képes megszólaltatni azt a bizonyos hangszert, nekünk, földi halandóknak pedig csak annyi dolgunk van, hogy halljuk meg a dallamát, fogadjuk meg a szavát és hirdessük az üzenetét. Emeljük tehát szívünket Krisztushoz, hogy mi is remény-dalnokok lehessünk ebben a kétségbeeséstől szenvedő világban, hogy tetteinkkel, szavainkkal, mindennapi döntéseinkkel, a szépség és a kedvesség magjainak türelmes szórásával az emberi természet isteni húrjait pendítsük, és ne a bánatot, hanem az örömöt ébresszük a szívekben.”
Egy életre hozzászokva a mindenkori árral szembe-úszáshoz
Végül a művészbarát, Szemadán György, festő és író emlékezett ihletett és személyes hangon Jankovics Marcellre: „Ő ahhoz a nagy generációhoz tartozott, amelynek egy jelentős része már gyermekkorában elveszítette az élet élhető lehetőségeit, ám mégis kivívta méltó helyét még a mi huzatos hazánkban is. Mondhatnám, hátrányos helyzetű gyerek volt, ha ez a kifejezés nem lenne manapság félreérthető, hisz ő nem azért volt hátrányos helyzetű, mert szülei szegények, munkanélküliek vagy éppen írástudatlanok lettek volna, hanem azért, mert neki is – mint oly sok másnak – bűnhődnie kellett felmenői soha el nem követett bűneiért. Ezért kellett gyermekként átélnie a kitelepítésnek eufemizált rabszolgasorsba taszítottságot és a börtönbe zárt apa hiányát.
Gimnáziumi éveit a pannonhalmi bencéseknél töltötte, ahol egy életre megalapozta tudását és szellemiségét, de a börtönviselt apával, kitelepített anyával és nővérrel, meg a pannonhalmi érettségivel megáldott-megvert fiatalember esetében továbbtanulásról szó sem lehetett. Eljátszom a gondolattal, hogy miként alakult volna élete, ha mondjuk építész-, történész-, művészet-, vagy kultúrtörténész diplomával a zsebében indul az élete, mert ezek közül bármelyik egyetemet elvégezhette volna, de ma már azt gondolom, hogy jóval kevesebbre vitte volna, mint így: hozzászokva a mindenkori árral szembe úszáshoz. Mert lehet, hogy éppen a dac, a minden áron való bizonyítani akarás és az egyetlen kitörési pontot kínáló művész-pálya választása volt az, ami mára Jankovics Marcellt azzá az emberré tette, akivé ő vált.”
Zárszó
S hogy hová jutott? Egy római szentév küszöbére, ahol a magyar nemzet fölemeli jeles fiának alkotásait és a reménység zászlajaként lobog egész életműve, immár a világ előtt.
Vértesaljai László SJ
Forrás: Vatican News
