Ha az okosságra gondolunk, bizonyára mindenkinek az ész, értelem, éleselméjűség jut eszébe először, míg a bölcsesség esetében a megszerzett tapasztalat, amit gyakran az életkorhoz is kötünk, mint azt teszi Jób is: „Bölcsesség lakik a megőszült emberben, és okosság rejlik a hosszú életben” (Jób 12,12). Rácz Emőke írása az okosság, bölcsesség bibliai gyökereit járja körül.
Az okosságot a Biblia is az értelem és a belátás elsődleges formájának tekinti, ami képessé teszi birtokosát, hogy a kínálkozó vagy éppen rendelkezésre álló lehetőségek közül a helyeset, azaz a jó célra vezetőt tudja választani. Az arcátlan hiába keres, nem lel bölcsességet, az okosnak könnyű a belátás, írja a Példabeszédek 14,6. A bölcsességirodalom gyakran szerepelteti e két fogalmat együtt, a legfőbb különbséget talán a helyzetek általánosságában vagy konkrétumában látva. Bár az okosság egy veleszületett érték, mindig az adott helyzetben történő belátásban mutatkozik meg, ellentéte pedig a balgaság, esztelenség. A bölcsesség (sophia) ezzel szemben sokkal átfogóbb, általánosabb. A bölcsességirodalom könyvei gyakran személyesítik meg női alakként, aki megépíti házát, hét oszlopot emelve, és asztalt terít, hogy lakomára hívjon. A világ kormányzásához is kötődik, mint isteni tulajdonság, hiszen ahogy azt a Példabeszédek 8,14–20 is kijelenti, a bölcsesség által kormányoznak a királyok. Magába foglalja az igazságosságot is, dicsőséget hozva birtokosának.
„Általam kormányoznak a királyok, és tesznek igazságot a tisztségviselők. Általam uralkodnak a fejedelmek, és ítélkeznek a főemberek az egész föld fölött. Nálam van a gazdagság, s nálam a dicsőség, a tekintélyes vagyon és az igazságosság. Gyümölcseim jobbak, mint az arany s a színarany, hasznom többet ér, mint a válogatott ezüst. Az igazságosság útjain járok, annak ösvényén, ami jogos” (Péld 8,14–20).
A miért és a hogyan olyan kérdések, amelyek az emberi kíváncsiságból fakadnak, s éppen úgy irányulnak életünk történéseire, mint a körülöttünk lévő világmindenség megértésére. Tulajdonképpen a mítoszok is így születnek, ezekre a kérdésekre adva választ egy adott idő és tér rendelkezésre álló információira alapozva, ennek a tudásnak a kereteibe igyekezve beleilleszteni többé-kevésbé az újat. A mítoszok éppen ezért bepillantást engednek letűnt korok kultúráiba, gondolkodásmódjába és a világról alkotott elképzeléseibe. Az embernek a történelem minden időszakában megvolt az igénye arra, hogy megértse a körülötte zajló történéseket, eseményeket, közben lerombolva a mítoszok korábban megfogalmazott elképzeléseit. A mítoszokhoz elkerülhetetlenül hozzátartozik a mítoszrombolás. Ahogy kitárul előttünk a világ, úgy kérdőjeleződnek meg és íródnak felül addigi elképzeléseink, s ez elől nem lehet kitérni. Néha kifejezetten hidegzuhanyhoz hasonlatos az élmény, hiszen ki gondolná, amikor beül élete első bibliai szövegelemzés órájára, hogy nem minden könyvnek az a szerzője, akinek éppen tulajdonítjuk azt, nem minden mondás származik attól, akihez kötjük, vagy éppen nem minden jövendölés vonatkozott mindig arra, amire éppen gondoljuk. Az talán nem akkora meglepetés, hogy Mózes öt könyvét aligha írta Mózes, ellenben a páli levelek szerves részévé vált széljegyzetekkel vagy a Jeromos próféta kilétével kapcsolatos kérdésekkel. A jézusi mondások kérdése is rendkívül érdekes téma, kifejezetten mítoszromboló beszélgetések nyitóakkordjának tökéletes opció.
Minél jobban elmélyül az ember a tudományos elméletek, felfedezések és tények világában, annál több mítosz dől romba, s sejlik fel mögöttük egy másik valóság, nehezen vitatható tényekkel. Izgalmas tapasztalat lehet mindezzel szembesülni, ugyanakkor sokkoló is, ahogyan a valóság egy olyan szegmensével találkozunk, amire talán a legkevésbé sem számítottunk. Tudomány és hit azonban éppen annyira nem zárja ki egymást, mint a héberül írott izaiási jövendölésben szereplő hajadon kifejezés (álmá) és a Szeptuagintában megjelenő szűz megnevezés (parthenosz), amely aztán a Vulgatából később az összes keresztény bibliai fordításba is átkerült. Objektíven közelítve megtanulhatjuk a kettőt a maga helyén kezelni, nem kell szükségszerűen hitet is rombolnia a tudományos megközelítésnek, hiába számolja fel a mítosz titokzatos és majdhogynem varázslatos voltát. Ez leginkább időt igényel, de ugyanakkor munkát is, hogy el tudjuk fogadni, a lényeg nem változik. Szent Pál mondanivalója nem lesz kevesebb attól, hogy bizonyítani lehet, hogy a szöveg némely része később került bele némelyik levélbe, s a Tórából sem vesz el semmit az, hogy minden könyv szerzője mégsem lehet Mózes, hanem sokkal inkább egy évszázadokon át gyűjtögetett nagy egészről beszélhetünk. Türelem kell ehhez az úthoz és alázat, s nem különben annak a megértése, hogy a lényeg nem a mítoszon múlik, de ugyanakkor a tudományos tények sem teszik kevesebbé, pusztán csak addig elmaszatolódott kirakóselemek kerülnek utóbbival is a helyére, s a dolgok mélyebb megértéséhez vezet az egész. Albert Einsteint, a relativitáselmélet atyját idézve egyébként is elmondhatjuk, hogy a tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak.
Rácz Emőke
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/03-as számában.
