Tucatjával kapom az újévi köszöntőket. Csupa jót és szépet, kellemest és pozitívat kívánnak nekem: erőt és egészséget, örömet és boldogságot, békességet és áldást. Sehol egy utalás arra, hogy az életnek árnyoldalai is vannak. Mintha azokat (ezen a napon tudom, hogy illemből) semmilyen összefüggésben nem lenne szabad emlegetni!
Amikor a köszöntők egyikének aztán az ilyenkor otthon szokásos versikét mondtam („Boldog új évet kívánok, és ha meghaltok, jussatok a mennyországba!”), annyira megijedt, hogy minden rábeszélő tudásomra szükség volt, nehogy megnehezteljen rám ezért a szerinte ,,rossz viccért”! Ilyet kívánni! A végén annyiban kiegyeztünk, hogy én egy szóval sem akarom a halálát, csak azt kívánom, hogy ha netalántán, véletlenül, esetleg, történetesen kimúlna ebből a világból (természetesen Isten mentsen tőle!), akkor Isten fogadja be őt magához a mennyországba, és ölelje keblére…
Azt hiszem, a következő mondással se lett volna sikerem: „Az öröm és a fájdalom Isten jobb és bal keze, mindegy lesz, hogy melyikkel ölel magához, csak átöleljen”. Így hát nem is mondtam senkinek. Most azonban ide leírtam.
Pedig – bármilyen ünneprontónak is hangozzék – életünkhöz a kevésbé jó dolgok is hozzátartoznak. Sőt, egyenesen szükségesek! Egyébként csak FÉL ÉLET lenne! Ugyanis soha nem tapasztalnánk meg pozitív dolgokat, ha nem volnának benne negatívak is. Soha nem tapasztalnánk meg, milyen a szabadság, ha nem ismernénk a (fizikai, még inkább a szellemi és lelki) rabságot. Soha nem élnénk át a boldogságot, ha nem lennének életünkben boldogtalan órák!
A csillag csak sötét háttéren át világít.
Az áradó tenger csak azért nyűgöz le bennünket, mert ismerjük az apályt is.
Az életünk csak azért olyan értékes számunkra, mert érezzük (öregebb korunkban pedig biztosan tudjuk), hogy egyszer nekünk is meg kell halnunk.
Minden, ami az életben ellentétes, függ egymástól, kiegészíti egymást, szorosan összetartozik és lényegében egy egységet alkot: öröm és szomorúság, jó és rossz, harc és béke, egészség és betegség, fény és sötét, éjjel és nappal, forróság és hideg, születés és halál, férfi és nő, és folytathatnám napestig.
Furcsa és megmagyarázhatatlan, hogy mi mégsem akarjuk a negatívat, nem akarjuk a rabságot, nem akarjuk a szenvedést, nem akarjuk a szomorúságot, a harcot, a betegséget, a sötétséget. Mindent, ami a „negatív” fogalommal csak érintőleg is kapcsolatba hozható, szeretnénk nagy ívben elkerülni, életünkből kizárni. Azt hisszük, hogy az rossz nekünk.
Ha viszont így teszünk, akkor megszakítjuk az ellentétek belső egységét – és ezzel elveszítjük emberi identitásunkat, önmagunkat.
Továbbá figyelmen kívül hagyjuk azt, amit egyúttal tragikusnak is nevezhetnék, hogy pontosan ezek a „negatív” dolgok az előfeltételei annak, hogy a pozitívakat: az örömöt, a békét, az egészséget, a fényt, a szabadságot, a boldogságot és minden más „értelmes” dolgot átéljünk.
Istennél nincsenek negatív dolgok! Nála minden pozitív! Ezért a számunkra negatív dolgokat is – előbb-utóbb – pozitívvá alakítja! Isten terveiben a negatív dolgoknak is van értelmük. Hogy mi ez?
Ez az utolsó pont megvilágítja. Ugyanis a polaritás törvényéből kiindulva a negatív alapérzések nem sorscsapások, nem is Isten „büntetései”, hanem kihívások, amelyek – ha szembenézünk velük és legyőzzük őket – segítenek abban, hogy az életnek egyre jobban felfedezzük a mélyebb és teljesebb értelmét.
Az EGÉSZ ÉLETET!
Az élet sok problémája éppen ebből az élet alapvető titkának nem ismeréséből fakad!
Annyi ,,nehéz” órát egészen másképp érthetnénk meg és élhetnénk át, ha világos lenne előttünk, hogy csak akkor NINCS TELJES ÉLETÜNK, ha csupa jót és szépet, kellemest és pozitívat keresnénk, illetve kívánnánk magunknak és másoknak: erőt és egészséget, örömet és boldogságot, békességet és áldást. Ehelyett inkább folyton ezt kellene mondanunk: „Mindegy, mi ér az új évben, fő, hogy Isten velem legyen!”
Én az EGÉSZ ÉLETET akarom! Ne kívánjátok hát nekem csak a FÉL ÉLETET. Lehet, hogy az idei esztendő majd nehéz lesz, talán nehezebb, mint a tavalyi volt, de EGÉSZ lesz, TELJES lesz – ha Isten velem lesz!
Ilyen értelemben kívánom minden kedves olvasónak is: „Az öröm és a fájdalom Isten jobb és bal keze, mindegy lesz, hogy melyikkel ölel magához, csak átöleljen – az új esztendőben is!”
Tempfli Imre
Fotók: pixabay
