Vízkereszt és a napkeleti bölcsek, avagy a bölcsesség a Szentírásban

0
130
El Greco festménye a napkeleti bölcsekről. Fotó: Wikipédia

Vízkereszt ünnepe több jelentéssel is bír napjainkban, így ekkor emlékezünk a napkeleti bölcsek hódolatára is. Ennek alkalmából a bölcsesség fogalmát igyekszünk elmélyíteni, tisztázni. Jakubinyi György ny. érsek a bölcsesség szentírási értelmezését tárja elénk.

Január 6-án van vízkereszt ünnepe, másik hivatalos neve a misekönyvben: Urunk megjelenése (görögül–latinul: epifánia). A keresztények azért tették erre a napra Urunk megkeresztelkedésének ünnepét, mert az evangélium szerint (Lk 3,1) Keresztelő Szent János Tiberius császár (sz. Kr. e. 42, ur. Kr. u. 14–†37) 15. évében lépett fel a nyilvánosság előtt és kezdett keresztelni.

A keresztények négy evangéliumi eseményt kötöttek az ünnepnaphoz: 1. az Úr Jézus születésekor a második isteni személy, a Fiú istenemberi alakban jelent meg (megjelenés = epifánia). Néhány kis keleti keresztény egyház, például az örmény, ma is január 6-án ünnepli a karácsonyt. 2. Vízkereszt annak az ünnepe, hogy az Úr Jézust a Jordán vizében Keresztelő Szent János megkereszteli. A Szentlélek galamb képében feje fölött száll, és a mennyei Atya hangja hallatszik: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,17). Ez tehát a teljes Szentháromság megnyilatkozása (epifánia). Idővel a római rítusban külön ünnepet szenteltünk január 13-án Urunk megkeresztelkedésének. 3. Vízkereszt az Úr Jézus első csodájának is emléknapja: a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta (Jn 2,1–11). Figyeljünk fel arra, hogy az Úr Jézus az első csodáját a Szűzanya közbenjárására teszi, amint ez napjainkban is sokszor előfordul. 4. Vízkereszthez csatolták a napkeleti bölcsek hódolatának az emlékezetét (Mt 2,1–12). A 4. századtól már vízkereszt egyházi ünnepe mind a négy megemlékezést magában foglalja. Mai liturgiánkban a vízkereszti (Urunk megjelenése) zsolozsma (imaórák liturgiája) II. esti dicséretében a Magnificat-antifóna foglalja össze vízkereszt titkait: „Három csodát ünneplünk ezen a szent napon: ma a csillag elvezette a bölcseket a jászolhoz, ma borrá lett a víz a menyegzőn, ma a Jordánban Krisztus felvette János keresztségét, hogy üdvözítsen minket, alleluja.”

Mivel témánk a bölcsesség a Szentírásban, a mai evangéliumból csak a bölcsekre vonatkozó részt idézem: „Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: »Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte«” (Mt 2,1–2). Az evangélista a kor szokása szerint bölcseknek nevezi a keleti csillagászokat, akik tudományok alapján kiolvasták a csillagok állásából, hogy Palesztinában megszületett a zsidók megígért királya. Ne feledjük, hogy a csillagászat (asztronómia, tudomány) és a csillagjóslás (asztrológia, babona, amelyet még ma is egyesek tudománynak tekintenek és horoszkóp formában gyakorolják: a csillagok állásából vélik kiolvasni a jövőt) két külön dolog, az egyik a józan ész világánál, a másik babonás magyarázatok alapján kutatja a csillagok állását, járását.

Mielőtt megvizsgálnánk a Szentírásban szereplő bölcsességet, jó skolasztikus módszer szerint előbb tisztázzuk a bölcselet (filozófia) és a bölcsesség (görög: szófia, latin: sapientia) fogalmát.

A filozófia, bölcselet (a görög filein, „kedvel” és szofosz, „bölcs” szavakból) a dolgok végső okait kutató tudomány, amelynek révén az ember bölcsességre tesz szert. A filozófia legősibb fölosztása Platónra vezethető vissza: logika, fizika, etika. A logika a gondolkodás lényegét határozza meg. A fizika azt mutatja be, hogyan származik minden véges és mozgó létező abból az Egyből, aki/ami mindennek a forrása. Az etika az ember létmódját határozza meg. Aquinói Szent Tamás a görög arisztotelészi filozófiát „megkeresztelte”, vagyis a hittudomány (teológia) kiinduló pontjává tette: mit lehet felismerni a józan ész világánál Istenről és teremtett világáról. Ez a „skolasztikus filozófia”. Ezért Szent Tamás a hittudományban minden hittételt hármas érvvel bizonyít: 1. ex Scriptura = a Szentírásból, ami Isten kinyilatkoztatása, 2. ex Traditione = a Szent Hagyományból, elsősorban a szentatyákból, és 3. ex Ratione = a józan észből, vagyis a filozófiából. És ezért hatéves a papképzés is a szemináriumban: két év filozófia és négy év teológia.

A bölcsesség az erkölcstanban az értelmet és a tudományt is magába foglaló értelmi, szerzett erény, amely arra képesít, hogy a lélek mindent végső okával és céljával összefüggésben szemléljen, s ennek megfelelően cselekedjen. Az emberiség történetében több bölcsességtan fejlődött ki. Egy közösség hosszú idők alatt letisztult szellemi hagyománya; az adott kultúra élettapasztalatainak, a végső dolgokkal kapcsolatos elgondolásainak, értékrendjének, önértékelésének és öntudatának foglalata. Az emberiség nagy vallásai (buddhizmus, konfucianizmus, az ókori Egyiptom vallásossága stb.) a bölcsességtanok különféle formáit tartalmazzák.

A bölcsesség szó a Szentírásban 309-szer fordul elő: 255-ször az Ó- és 54-szer az Újszövetségben. A bölcsesség fogalma a Szentírásban nem a filozófia/bölcselet tudományát jelenti, hanem az ember gyakorlati ismereteit és képességét az élet feladatait bölcsen teljesíteni. Szavakba foglalja az élet tapasztalatait, törekvéseit, élményeit és azokat utódainak továbbadja, hogy a világot rendbe rakja. Tulajdonképpen a Szentírás szerint a Teremtő Isten már ezt a feladatot tűzte ki az első ember, Ádám elé: „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog (Ter 1,26). 

A zsidó szentírási kánon (a szentírási könyvek hivatalos listája) három részre osztja a héber Szentírást (keresztény Ószövetség): Tóra = Tanítás (Mózes öt könyve); próféták (történelmi és prófétai könyvek) és írások (Zsoltárok és a „bölcsességi” könyvek). A „bölcsességi könyvek”: Jób, Példabeszédek, Prédikátor, Jézus Sirák fia, Bölcsesség könyve. Tartalma szerint ide szokták sorolni még az Énekek énekét és a Zsoltárokat. A bölcsességi könyvek megszemélyesítik és a Törvénnyel (Tóra = Mózes 5 könyve = 1–5Móz) azonosítják (Péld 8,14; Sir 1,1; 9,1–5: a bölcsesség megépítette házát, hét oszlopot állított, asztalt terített és lakomára hív; 24,11–13). A bölcsesség az ószövetségi Szentírásban Isten tulajdonsága, mely a világ teremtésében és kormányzásában nyilvánul meg.

A bölcsesség az újszövetségi Szentírásban Isten megtestesült Igéje (Jn 1,1; 1Kor 1,24.30). Amikor a tridenti zsinat 1563-ban elrendelte (23. ülés, 18. fejezet) az egyházmegyei szemináriumok felállítását, Erdélyben még püspök sem lehetett (1559–1713). Ezért a gyulafehérvári papneveldét/főiskolát csak 1753. október 18-án alapította Szalai báró Sztojka Zsigmond Antal erdélyi püspök és a „Testté lett Bölcsességről nevezett Szeminárium”-nak nevezte el (Seminarium Incarnatae Sapientiae = SIS). A „megtestesült Bölcsesség” pedig az Úr Jézus.

Már a gyermek Jézusról is azt mondja az evangélista, hogy „Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt” (Lk 2,52).

A liturgiában a loretói litániában szerepel a Szűzanya egyik megszólítása: „Bölcsességnek széke”. Világos, hogy ebben a megszólításban a bölcsesség nem a Szűzanyára vonatkozik, hanem az Úr Jézusra. Ő a megtestesült Bölcsesség, aki a Szűzanya méhében lett emberré, vagyis megtestesült = igaz Isten és igaz ember, két természet egy személyben. Ezért a Szűzanya Szent Fiának, a Megtestesült Bölcsességnek a széke/trónusa. Ahogy a királynak méltóságához illő helye a trónus, úgy volt méltó helye Mária az isteni Igének, a Megtestesült Bölcsességnek.

A konkordancia (a Szentírásban előforduló szavak szótárszerű lexikona, amelyben megjelöli az egyes szó szentírási előfordulási helyeit; a legjobb magyar katolikus konkordancia: A Biblia lelkipásztori konkordánciája. Előkészítette és szerkesztette Keresztes Szilárd püspök, SZIT Budapest 2023, 1350 oldal) bőségesen felsorolja a bölcsesség szó/fogalom bibliai jelentéseit. Akár kötetet is kitenne feldolgozása. Éppen ezért csak egy idézettel zárom, amely az egész Szentírásban a bölcsesség legrövidebb és legfontosabb meghatározása: „Az Úr félelme a bölcsesség kezdete.” (Zsolt 110/109,10; Sir 1,14) Erre buzdít a Prédikátor is könyve végén, és én is ezzel búcsúzom az olvasótól: „Vége a beszédnek. Mindent hallottál. Féld az Istent, és tartsd meg a parancsait! Mert ez minden embernek a kötelessége. Mivelhogy Isten minden tettet ítélőszéke elé visz, és lát minden rejtett dolgot, akár jó volt, akár rossz.” (Préd 12,13–14)

Jakubinyi György ny. érsek

Az írás megjelent a Vasárnap 2025/1–2. számában a Fókusz rovat összeállítása részeként. (Összeállította: Bodó Márta, Szász István Szilárd)