Életének 76. évében, rövid betegség után elhunyt Puskás Bálint szenátor, alkotmánybíró, a Máltai Lovagrend tagja, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat alapítója, tiszteletbeli elnöke, az RMDSZ alapító tagja, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány tagja.
Puskás Bálint Zoltán 1949-ben született Szovátán. Alapító tagja volt az RMDSZ-nek, megyei elnöke, 1996‒2007 között az RMDSZ Kovászna megyei szenátora, ez idő alatt tagja volt több szakbizottságnak, időszakosan a szenátus titkári és alelnöki pozícióját is betöltötte, 2007‒2016 között alkotmánybíró volt. A Romániai Máltai Szeretetszolgálat alapítója, majd tiszteletbeli elnöke volt, tagja lett a Máltai Lovagrendnek. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának egyik élharcosa volt, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány tagja.
Több díjat és kitüntetést kapott pályafutása során, többek között a Románia Csillaga érdemrendet 2012-ben és a Magyar Érdemrend Középkeresztjét 2016-ban.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a közösségi hálón azt írta róla: ,,Örökmozgó embere volt a romániai magyarságnak […] a rendszerváltáskor nemcsak vágyta az új világot, de egész életében tevékenyen részt vett annak építésében. Puskás Bálint nem csak a jog embere volt, a romániai Máltai Szeretetszolgálat alapító tagjaként mindvégig azért küzdött, hogy felemelje azokat a rászorulókat, akikről más megfeledkezik.” A Szeretetszolgálat munkatársai így emlékeznek rá: ,,Munkásságával, emberségével és határtalan önzetlenségével mindannyiunk szívében kitörölhetetlen nyomot hagyott. Őszinte mosolya, bölcsessége és jósága örökre velünk marad.”
Isten nyugtassa, az örök világosság fényeskedjék neki!