A háláról írni hálátlan feladat. Számomra. Hiszen annyira magától érthetődő, és ugyanakkor annyira elvont is. Van, akinek könnyebb hálásnak lenni, akinek ez a vonás része a személyiségének. Neki könnyebb. De nekem sem lehetetlen. Tanulható és tanítható.
A hála, az a pozitív, meleg érzés, amely akkor jelenik meg, amikor valaki egy hideg napon egy forró csésze kávét nyom a kezünkbe. A hála az az érzés, amikor valaki segít cipekedni. Hálát érezhetünk a csendben is, amikor maradhatunk csak úgy némán, szépítgetések és magyarázkodások nélkül egymás mellett üldögélve, akár órákon át. A hála egy érzés és egy állapot. A hála olyan, mint egy ajándék, amit akkor kapunk meg, amikor nem is számítunk rá, és amelyet mi magunknak adunk. Megjelenik akkor, amikor valaki ránk figyel, segít nekünk, mellénk áll, meglep, felkarol, tartja a lelkünket. Meglát engem, a belsőmet, akár egy villanásnyi időre is. És ebben a folyamatban megérzem, hogy a másik időt, figyelmet, segítséget szentel nekem, erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy nekem jobb, szebb, elviselhetőbb legyen a ma, az élet, a világ és mindaz, amivel dolgom van.
Ahhoz, hogy a hála meg tudjon bennünk születni, létre kell jönnie egy találkozásnak, amelyben adok/kapok valamit, ami számomra értékes és amit a másik önként adott, magától, magából, az ő erőforrásaiból, és tette mindezt önzetlenül. Sokszor adunk abból, ami mérhető és véges (pénz, idő) és nagyon sokszor adunk abból, ami végtelen (a mosolyból, a szép, bátorító szavakból). Ebben a találkozásban nekem is jelen kell lennem, tudatosan, hogy észre tudjam venni a folyamatot, ami történik, hogy értékelni tudjam, amit kapok és át tudjam adni magam annak az örömnek, amelyet akkor érzek, ha megkapom azt, amire vágytam, amire szükségem volt, ami életet menthet.
Van, akinek könnyebb hálásnak lenni, akinek ez a vonás része a személyiségének. Neki könnyebb. De nekem sem lehetetlen. Tanulható és tanítható, ki tudom fejleszteni magamban, és tudok másnak is segíteni ebben a tanulási folyamatban. Vannak titkos összetevői: egy csipetnyi nyitottság, egy csipetnyi szeretet, kétcsipetnyi tudatos jelenlét, csipetnyi felelősségvállalás azért, aki most vagyok és aki lenni szeretnék. És mint minden divatosan egészséges termék, ez is sok mindentől mentes: mentes a magamat másokkal összehasonlítgatásoktól, mentes az előítéletektől (neki ez meg se kottyan), mentes a félelemtől (valami hátsó szándéka van), mentes a nekem ez kijár attitűdtől, és mentes a soha semmi sem fog változni az én életemben felfogástól. Mert ahhoz, hogy ezt át tudjam élni, szükség van arra, hogy megéljem, hogy mindez az itt és most –ban történik. Hogy most van szükségem segítségre, mert az erőm most nem elég, most van szükségem a támogatásra, a jelenlétre. És elfogadjam mindazt, amit kapok. Elkötelezettnek, de ne adósnak érezzem magam.
Jómagam sokat tanultam a háláról. Tanultam olyan emberektől, akiknek a világ mércéjével könnyű lehetett hálásnak lenni, hiszen anyagi erőforrásokban bővelkedtek, rendezett családi körülményeik voltak. Sokat tanultam olyanoktól is, akik nehézségekben, gyászban voltak. És olyanoktól is, akiknek talán külső szemmel semmi okuk sem lehetett volna hálásnak lenni, mégis azok voltak. A betegektől, akik megtanítottak arra, milyen fontos az egészség, hogy a betegséggel szemben mindannyian egyedül vagyunk, még ha támogatnak is. Hiszen a hála megszületéséhez nem kell pénz, boldog család vagy boldog párkapcsolat, kell viszont a tudatos látás, hogy életemet számon tartva figyelek arra, ami lehetőség a találkozásra önmagammal és másokkal is. Kell az, hogy belépek ebbe a találkozásba, segítek a létrehozásában, elejébe megyek és én magam kezdeményezem.
Hálásnak lenni döntés és életszemlélet is. Hálásnak lenni azt jelenti, hogy az életmódomat a hála köré építem, és keresem, hogy minél több mindenben meglássam a hálára való lehetőséget, és talán majd én magam is hálahozó emberré válhassak a mások életében. Ebben a szemléletben ott van a folyamatos gyarapodás, gazdagodás veszélye. Hiszen, ha hálás leszek, rádöbbenhetek arra, hogy sokkal több mindenem van, mint ahogy azt eddig gondoltam, felbátorodok arra, hogy változtassak azon, ami nem jó, ugyanakkor fizikailag, mentálisan és lelkileg is egészségesebb legyek. Hálás lehetek a nappalokért és az éjszakákért, azért, hogy van tető a fejem fölött, hogy teljesen/részben egészséges vagyok, hogy lehullt az első hó, hogy a sarki árus jelezte, hogy rég nem látott, a finom süteményért, amit ajándékba kaptam, a színvonalas színházi előadásért, a megható és szívet melengető miséért/istentiszteletért. Az életemért. A mások életéért.
A hála már rég nemcsak a vallás és filozófia kincse, hanem a pszichológiáé is. Mérhető, tanulmányozható és ami a legfontosabb: használható az egyének lelki gyógyításában és a kapcsolatok helyreállításában. Erősen hathat az egészségre, és nem károsan!
Kasza Izabella pszichológus
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/51–52-es számában.
