A Mária a Netflix által forgalmazott legújabb bibliai eposz. A főszerepben Noa Cohen izraeli színésznőt látjuk Jézus anyjaként, Anthony Hopkins játssza az őrült Heródes királyt. A filmet a gyakorló katolikus D. J. Caruso rendezte, és azt állítja, hogy Mária valódi történetét meséli el… annak a nőnek a történetét, aki megváltoztatta a történelmet és az Istennel való kapcsolatunkat. ,,Különleges lehetőség volt az ő történetét úgy életre kelteni, hogy a közönség remélhetőleg mélyen emberi szinten tudjon kapcsolódni hozzá.”
Érdekes lépés a Netflix részéről, hogy egy újabb hitről szóló filmet ad ki egy olyan vallási történetről, amelyet a világ nagy része ismer. Tavaly a Mózes életét dokumentáló Testamentum című sorozat nagy sikert aratott hívők és nem hívők körében. A Mária című filmben az újonc Noa Cohen játssza a címszerepet, és láthatjuk a legendás Sir Anthony Hopkinst a démoni Heródes királyként, Ido Tako jeleníti meg Józsefet. Az Aleteia beszélgetett a film rendezőjével, D. J. Carusóval e legújabb projektjéről, és megtudhatta, milyen gondolkodásmóddal közelítette meg az Istenanya vizuális ábrázolását. Caruso, a rendező nemcsak a Mária iránti személyes szenvedélyét és odaadását osztja meg az interjúban (spoiler: tényleg szereti őt!), hanem elmondja, szerinte a film ,,az egyik legmeggyőzőbb karakterről szól, aki valaha e bolygón járt”.
Daniel John Caruso Jr. (1965. január 17.) amerikai filmrendező, producer és forgatókönyvíró. Munkássága számos műfajt felölel, többek között thrillert (Disturbia, Taking Lives), drámát (Standing Up), horrort (The Disappointments Room) és akciófilmet (I Am Number Four, XXX: Xander Cage visszatér). Emellett számos epizódot rendezett olyan televíziós sorozatokban, mint a The Shield, Over There, Smallville, Dark Angel címűek.
Az elmúlt években a bibliai filmek és tévéműsorok visszatértek a képernyőkre, mégpedig olyan ütemben, amilyenre az 1950-es évek óta nem volt példa. A műfaj akkoriban elérte népszerűségének csúcsát. A filmstúdiók kénytelenek voltak versenyezni az új médiummal, a televízióval. A producerek kétségbeesetten keresték a filmeket, hogy megtöltsék a termeket, olyan nagyszabású történeteket kerestek, amelyek merész színekben, különleges jelmezekben pompázó tablókkal töltik meg a mozivásznat. A bibliai történetek tökéletesen megfeleltek a célnak, ami drága vallási eposzok sorát eredményezte. Ezek közé tartozik a Dávid és Betsabé (1951), a Quo Vadis (1951), A palást (The Robe 1953), a Salamon és Sába királynője (1959) és a Királyok királya (1961). A leghíresebb bibliai film minden bizonnyal Cecille B. DeMille A tízparancsolat (1956) című alkotása Charlton Hestonnal (Mózes) és Yul Brynnerrel (Ramszesz). Ez ugyanezen rendező 1923-as némafilmes sikerének remake-je, látványos speciális effektusokkal és sztárszereplőkkel. A film előtt vetített prológusban DeMille elmagyarázza, hogy ,,a Szentírás kihagy mintegy 30 évet Mózes életéből”. Biztosítja a nézőket, hogy ő és csapata ókori történészek szövegeit tanulmányozta, hogy összeállítsa az események pontos ábrázolását.
,,Nem az volt a szándékunk, hogy megalkossunk egy történetet, hanem hogy méltóak legyünk az isteni ihletésű történethez” — zárja DeMille. Természetesen DeMille valójában arra törekedett, hogy szórakoztató és látványos filmet hozzon létre, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy a bibliai történettel kapcsolatban megengedje magának azt a szabadságot, hogy kitöltse a hiányosságokat. A film középpontjában egy romantikus háromszög áll, amelyben Mózes, Neferteri hercegnő és Ramszesz szerepel. Sajnos nincs szilárd bizonyíték arra, hogy Mózes egy időben élt Ramszesszel és Neferterivel. Az Exodus könyve nem nevezi meg azt a fáraót, akivel Mózes szembeszállt. És kétséges (bár nem lehetetlen), hogy Mózes valaha is szerelmes volt egy egyiptomi hercegnőbe. DeMille azért találta ki a románcot, hogy a film szórakoztatóbb legyen. És ha másért nem is, a film roppant szórakoztató. A kedvenc pillanatom: Yule Brenner mint Ramszesz fáraó gőgösen bámul, amikor megparancsolja a seregének, hogy üldözze Mózest és pusztítsa el a rabszolgákat. ,,Így legyen megírva, így történjen!” A sor nem a Bibliából származik, csak egy remek, kifejező mondat. A közönség nem ellenezte, sőt, a Tízparancsolatot 1956 legnagyobb bevételt hozó filmjévé tette. Úgy tűnik, a Tisztesség Katolikus Légiójának (The Catholic Legion of Decency) sem volt gondja a romantikus cselekménnyel, hiszen ,,A1″ minősítést adtak a filmnek, ami azt jelenti, hogy ,,erkölcsileg mindenki számára kifogástalan”.
A Légió ugyanezt a besorolást adta A palást (The Robe)című filmnek, amely egy Marcellus nevű római katonáról szól, akinek szerepe van Krisztus halálában, és aki Szent Péter missziós tanítványa lesz. A karaktert ne keressük az Apostolok Cselekedeteiben, mert a film készítői kitalálták őt és mártíromságát.
Az akkori katolikusok elfogadták ezeket a szabadságokat, mert megértették, hogy a hollywoodi filmek a szórakoztatás formái, nem pedig katekétikai dokumentumok. Amíg a bibliai filmek viszonylag tisztelettudóak maradtak, addig tolerálták, sőt megtapsolták őket, különösen ha a filmek művésziek vagy szórakoztatóak voltak.
A bibliai filmek reneszánsza
Ma a bibliai filmek reneszánszát éljük, amire az 50-es évek óta nem volt példa. Főleg A kiválasztott (The Chosen) sikerének köszönhetően a film- és tévéstúdiók buzgón próbálják a bibliai alakok és szentek életét a filmvászonra vinni. A Netflix Mária-filmje és a Martin Scorsese Presents: The Saints című sorozat, amely a Fox Nation streaming csatornán fut, a két legújabb példa. Ez a tendencia bíztató. Azt mutatja, hogy az embereket még mindig lenyűgözi a Biblia és a hitről szóló történetek — és a nagy stúdiók hajlandóak dollármilliókat költeni ennek a vágynak a kiszolgálására. Természetesen nem minden produkció mestermű, de az 1962-es Szodoma és Gomorrához hasonlóan a … filmek is hamarosan a feledés homályába merülnek. (És még egy rossz vagy nagyon pontatlan film is felkeltheti a kíváncsiságot, arra inspirálhatja az embereket, hogy kézbe vegyék a Bibliát.)
Amit a Netflix jól csinált és amit rosszul oldott meg az új filmben
Tom Hoopes amerikai katolikus újságíró értékelése alapján olvashatják, teológiailag és filmes szemmel mi jó és mi nincs a helyén a filmben.
Élveztem az új Netflix-filmet, a Máriát, amelyben Anthony Hopkins játssza Heródes királyt. Osztom azonban azt az aggodalmat, amit sokan általában a bibliai filmekkel kapcsolatban éreznek. Rátérek majd néhány fenntartásra a filmmel kapcsolatban, de kezdjük azzal, ami jó. Mindenekelőtt szeretem Mária alakját, akit ez a film bemutat. A film rendezője, D. J. Caruso olyan szívhez szóló interjúkban, mint az Aleteia-ban megjelent nagyszerű írás, azt mondta, azt akarja, hogy az emberek jobban megismerjék Máriát, hogy jobban tudják szeretni Jézust. A rendező terve az volt, hogy ,,humanizálja [Máriát] és minél több ember számára elérhetővé tegye”. Nagyon támogatom ezt a célt. Egyáltalán nem értjük meg Máriát, ha úgy tekintünk rá, mint egy gipszszoborra, amely mozogni és beszélni tud. Jobban megismered őt, ha úgy látod, mint egy szívós zsidó anyát, akinek megnyugtató, fénylő a jelenléte. Megérzed őt Teréz anyából, az albán apácából, aki izzott a szentségtől, de megállíthatatlanul makacs volt.
Ezt egy színésznőnek nem könnyű eljátszania, de Noa Cohen a Netflix-filmben a lehető legjobban teljesít, bár csak a fiatal Máriát alakítja. A film az egyiptomi menekülésnél ér véget.
A film ,,humanizálása” azonban néha túl messzire megy. Az angyali üdvözletnél például ahelyett, hogy ,,Fiat”-jával alávetné magát Isten cselekvésének, a film olyan szavakat ad Máriának a szájába, amelyek által mintha egyfajta státuszt követelne magának. Ez alaposan félreérti a dolgot.
Valahányszor film készül Máriáról, a katolikusokban kérdések sora merülnek fel. Nekem tetszenek ennek a filmnek a válaszai. Lássunk párat.
A film Máriát bűntelennek ábrázolja?
Szerintem igen. A szeplőtelen fogantatást sugallja az a különleges mód, ahogyan belép a szülei életébe, Gábriel angyalhoz kapcsolódva. Energikus és jóindulatú, pajkos gyermek, de nem tesz semmi olyat, ami bűnnek számítana. Ez annak ellenére van így, hogy a film olykor nemtörődöm módon viszonyul a bűnhöz: mind Szent Joachim, mind Szent József hazudik, hogy elkerülje a bajt ebben a filmben, de a legrosszabb dolgok, amiket Mária tesz, olyanok, amiket a túlbuzgó állásinterjún a legnagyobb gyengeségüknek mondunk. Mária bajba kerül, mert ,,túl sokat dolgozik” és mert ,,túl sokat ad”.
Bemutatják-e Máriát a templomban, ahogy a katolikusok minden november 21-én ünneplik Mária bemutatását (latinul: Praesentatio Mariae)?
Igen! Ezt nem ábrázolják az evangéliumok, de Lukácsnál erre lehet következtetni abból, hogy Mária képes volt sietősen eljutni a Templom területére, és hogy ismeri ,,a templomi embereket”: Zakariást, Joachimot és Annát. A katolikus művészet rajongói pedig el lesznek ragadtatva attól, ahogyan Mária a filmben lépcsőn felkapaszkodva lép be a templomba, akárcsak a híres festményeken. Tetszik Mária bemutatása, és nagyon örültem az ábrázolásának.
Mária valóban megfogadta, hogy élethossziglan szűz marad?
Igen! Ezt erőteljesen ábrázolják, a teljes értetlenségén és aggodalmán keresztül, amikor azt mondják neki, hogy férjhez fog menni, és később, hogy anya lesz.
Szenved-e fájdalmat a szüléskor?
Nagyon is. Kétféle nézet létezik ebben a kérdésben: a katolikusok azt kérdezik, hogy vajon Máriát nem kíméli-e meg a fájdalomtól a szüléskor? Valójában az egyházatyák néha csodálatosan vértelenül ábrázolják a Szűz szülését. De van egy olyan hagyomány is a fájdalmas anyáról, amely azt sugallja, hogy Mária nem zárkózott el a fájdalomtól, hanem teljes mértékben belement abba, ahogyan a Fia is tette volna. Ezt az álláspontot követi a film.
Van azonban néhány ábrázolás a filmben, ami sokkal kevésbé tetszik, mint Mária ábrázolása. Fatimában Lucia dos Santos, a pásztor látnok, miután látta Máriát és egy angyalt is, azt mondta, hogy mindkettő ,,a bensőséges boldogság, béke és öröm” érzését hozta. A filmben az angyal olyan félelmet is hozott, amelyet baljós, úgy jellemezhető, hogy ,,megsemmisülés az isteni jelenlétben”. A filmbeli Gábriel angyal minden bizonnyal a nyugtalanságnak ezt az érzését hozza, de sajnos a velejáró boldogság, béke és öröm nélkül.
Viszont nagyra értékeltem a filmben a Sátánt, aki váratlanul megjelenik, hol csalóka módon barátságosnak, de lényegében hátborzongatónak tűnik. Anthony Hopkins is remekül alakítja az életnagyságnál nagyobb szerepet, Nagy Heródest. Az ókori önjelölt ,,zsidók királya” minden bizonnyal egy szörnyeteg volt, és ezt a film az alkalmi erőszakosságán keresztül mutatja be. Heródes interakciói a bölcsekkel és a katonáival mind intenzív, sötét, fáklyafénnyel megvilágított jelenetek, és ez filmszerűen szórakoztató módja annak, hogy megmutassa a leendő zsarnok aljasságát, aki féltékeny hamis becsületének és kicsinyes hatalmának minden kihívására. Sajnos azonban József karaktere a filmben ugyanolyan jártasságot mutat az erőszakkal szemben, mint Heródes, ami zavaros üzenetet közvetít. Beszéljünk tehát róla. Én szerettem Józsefet, a rajongó férjet a film elején — de Józsefet, az akcióhőst a film későbbi részében már nem.
Nagyszerű, hogy Mária Józsefje fiatal, és elfogadja Mária cölibátusi fogadalmát. Az már nem olyan nagyszerű, hogy meg kell kérdeznie Máriát, hogy mi legyen a gyermek neve — a Bibliában Gábriel megmondta neki a nevet, és őt bízta meg Jézus elnevezésével. De a nagy hiba, amit a filmek elkövetnek az emberek ábrázolásánál az, amit én ,,az erőszak megoldás” hibának nevezek. A való életben az erőszakos helyzetek nyomasztóak és traumatikusak. De a Marvel című és hasonló más filmekben a ,,jófiú” karakterek könnyedén válaszolnak erővel az erőre, azt a leckét tanítva a nézőnek, hogy az erőszak jelentős következmények nélkül megoldja a problémákat. Ez pedig hazugság! Amikor erőszakkal szembesülünk, általában a ,,flight or freeze”, menekülés vagy lefagyás reakciókkal válaszolunk. Ha az erőszakra erőszakkal reagálunk, tetteink egy életen át kísértenek minket. József a filmben túlságosan is hajlamos a harc-reakcióra. Amikor a férfiak kigúnyolják Józsefet, mert a felesége gyermeket vár, ő ököllel vág vissza. Később, hogy megvédje a feleségét, egyre durvább erőszakos cselekményeket követ el. Az evangéliumi történetben József nem ütött, hanem áldozatvállalással védte meg — hasonlóan ahhoz, ahogyan egy napon a fia is tesz majd.
A katolikusok számára kérdéseket vet fel az is, ahogy a rózsafüzérből jól ismert misztériumokat a filmben ábrázolják. Íme egy gyors áttekintés erről.
Az annunciáció: ez a jelenet nagy drámaiságot teremt, és szenved is ettől. A szeretetteljes engedelmesség csendes pillanata az önérvényesítés mennydörgő pillanatává válik, és még nehezebb az esemény szépségére koncentrálni, miközben a sötét csuklyás Gábriel ott ólálkodik a vásznon.
A látogatás: édes, kedves ábrázolás, ahogy Erzsébet meghívja Máriát, hogy tapintsa, amint a meg nem született Keresztelő János örömében ugrál.
A születés: a fájdalmas szülési jelenet után a film számos dolgot elront, többek között azt, hogy a bölcsek akkor érkeznek, amikor a gyermek még nincs benn, ahogy Máténál olvassuk.
A bemutatás: azzal kezdődik, hogy Mária és József belép a templomba Heródes fenyegetésétől kísérve, itt Mária olyan, mint Jedi, mintha Obi-Wan Kenobi mondására: ,,ezek nem azok a drónok, akiket keresel” reagálna. Összességében azonban jól sikerült a jelenet, Simeon hűen adja elő Lukács szövegét, miközben Szent Anna sugárzik, amint a gyermeket nézi.
Jézus templomban való megtalálása: a történet sajnos jóval e rejtély előtt véget ér.
Nagyon tetszik, hogy a film a Mary Did You Know? (Tudtad, Mária?) című dal körüli vita kellős közepén került a mozikba. Amikor a katolikusok elítélik a Mary Did You Know? című dalt, mindig a védelmére akarok kelni. A benne felvetett kérdések sora arra hivatott, hogy imádságos elmélkedésre késztessen, nem végleges válaszoknak szánja, amiről a dal szól — szerintem ez nagyon is megfelel Mária alakjának, aki ,,ezeket a dolgokat mérlegelte a szívében”. Néhányan, akik elítélik a dalt, talán úgy gondolnak Máriára,cmint aki mint Aquinói Szent Tamást megelőzően a teológia minden doktrinális részletével tisztában volt. Mária nem az volt — ő sokkal nagyobb: egy nő, aki bízott Istenben, és akinek meg kellett tanulnia, mit várnak tőle, amint az valós időben történt. A Mária forgatókönyvírói jó munkát végeztek abban, hogy Máriát olyasvalakiként pozicionálják, aki sokat tudott arról, ami történt, de megmaradt a megértést kereső elfogadás útján. Egy ponton például azt mondja: ,,Nem tudom, miért, de erre lettem kiválasztva”. A film utolsó szavai gyönyörűek. Mária kapja az utolsó szót a történetben, azt mondja Józsefnek, és nekünk, nézőknek: ,,A szeretet sokba kerül. Átszúrja a szívet. De a végén a szeretet megmenti a világot.”
A film értékelője, Tom Hoopes a The Rosary of Saint John Paul II és a The Fatima Family Handbook szerzője, a kansasi Benedictine College rezidens írója és a Krisztus életéről szóló The Extraordinary Story podcast házigazdája. A What Pope Francis Really Said (Amit Ferenc pápa valóban mondott) című könyve elérhető az Audible-on. Hoopes korábban Washington DC körzetében dolgozott riporterként, az amerikai képviselőház Ways & Means bizottságának elnökének sajtótitkáraként, és 10 évet töltött a National Catholic Register újság és a Faith & Family magazin ügyvezető szerkesztőjeként. Munkái gyakran jelennek meg olyan katolikus kiadványokban, mint az Aleteia.org és a Register. Feleségével, Aprillel, kilenc gyermekükkel a kansasi Atchisonban élnek.
Angolból fordította és összeállította Bodó Márta
