Szentatyánk, Ferenc pápa megnyitotta a jubileumi szentévet Jézus Krisztus születésének 2025 évfordulóján, hogy a remény zarándokaiként egy egész éven keresztül adjunk hálát Istennek és ünnepeljük a világtörténelem legnagyobb eseményét, Isten Fiának test szerinti születését.
Ebben az elmélkedésben szeretnék párhuzamot vonni az ünnep evangéliuma és a karácsonyi események között.
Szent János evangéliumának bevezetőjében, amikor arra hivatkozik, hogy „látták dicsőségét, az Atya egyszülött Fiának dicsőségét”, akkor nem Jézus betlehemi születésére gondolt, hanem a feltámadt Krisztussal való találkozásokra. Viszont evangéliumának kezdetét értelmezhetjük karácsonyi híradásként is, hiszen csak az támadhatott fel, aki meghalt, és csak az halhatott meg, aki egyszer meg is született.
Nem véletlen az, hogy ha új dologgal áll elő valaki, mindjárt az mondjuk: „Na, hadd lássam”! A választott nép is így volt Istennel kapcsolatosan. Bár elérhetetlennek tűnt számukra, mégis örök vágyakozással remélték, hogy egyszer meglátják, érinthetik, találkozhatnak vele; Emmánuel, velük lakó, értük jelen lévő Istenük lesz.
Nemeshegyi Péter jezsuita írja: „Jelen lenni és találkozni a személyes létezők világához tartozó fogalom. Ha két kő fekszik egymás mellett, nem mondjuk, hogy jelen vannak egymás számára, vagy hogy találkoznak. Olyan létezők találkoznak, akik egymásért, egymás számára vannak jelen. (…) A találkozás mindig a másik felé való tudatos, kölcsönös egymás felé fordulás.”
Isten minden képzeletüket felülmúló módon teljesítette a népe vágyát. A megtestesülésben egyértelműen az ember felé fordult, felkínálta a vele való kapcsolat lehetőségét.
Szent János írja: „Az Ige testé lett és közöttünk lakott”, a karácsonyi angyal pedig így közölte a pásztorokkal a jó hírt: „Ma megszületett a Megváltótok!” Ez még nem találkozás. Ez csupán megállapítás. De az utána következők, hogy: „Láttuk dicsőségét”, a pásztoroknál pedig: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket”, ezek a szavak már a találkozás felé mutatnak. Az apostolok látták a feltámadt Urat, a pásztorok pedig sietve elmentek, hogy megnézzék a Kisdedet.
Megszületett és feltámadt! Mindkét örömhír régi ígéretek beteljesítése. Itt Isten cselekedett és cselekvésre késztet: nem hagyja nyugodni a pásztorokat, de az apostolokat sem: erről meg kell bizonyosodni! Ha igaz ez az örömhír, akkor ez mindent megváltoztat az életükben, de a mienkben is! Ha igaz, hogy megszületett az Isten Szentje, ha igaz, hogy helyettünk halt meg a véres Golgotán, ha igaz, hogy a halála után dicsőségben feltámadt, ha igaz, hogy egy teljesen új, Istennel közös életet nyerhetünk tőle, akkor nem alhatunk tovább az éjszakában, akkor semmi nem lehet fontosabb annál, hogy hálásan fogadjuk el a legnagyobb karácsonyi ajándékot.
„Övéi nem fogadták be” – írja Szent János evangélista. Mária és József „nem kaptak helyet a szálláson” – jegyzi meg szent Lukács. Ez bűn volt a betlehemiek részéről, bűn Mária, a gyermeket váró anya és József ellen, bűn a születendő gyermek ellen, de – és ez a megdöbbentő – Jézus nem azért jött, hogy őt oda fogadjuk be csupán, ahova be tudunk fogadni egy gyermeket váró édesanyát, egy házaspárt, hanem azért jött, hogy oda fogadjuk be, ahova senkit sem tudunk beengedni, a „barlangistállóba”. Azt mondja Jung, ez a nagy pszichológus, hogy egy barlang van bennünk. És azt mondja Avilai Szent Teréz, hogy ott vadállatok vannak, ösztönök. Ez Isten helye bennünk. Ha oda befogadjuk, akkor minden megszelídül. Jézus istenségét bizonyítja, hogy ő meg is valósította annak lehetőségét, hogy „énünk barlangjában” megszülethessék. Köztünk maradt az Oltáriszentségben, és ide lép be minden szentáldozással. Ennél nagyobbat, szebbet, örökkévalóbbat senkitől nem kaphatok!
Az első karácsony után el kell érkeznie a második karácsonynak is. Annak a karácsonynak, amikor már nem egy betlehemi jászolban, hanem a mi szívünkben születhet meg a Kisded, és a mi szívünkben nő fel Úrrá és Királlyá. Akkor nemcsak a karácsonyunk, hanem az egész életünk más lesz. Az ilyen emberek közelében jó lenni, mert ott békességet, szeretetet, örömet találni. Bárcsak ilyenekké válhatnánk, bár ilyenekké tehetne bennünket ez a karácsony, és ennek a karácsonynak legnagyobb ajándéka az Úr Jézus Krisztus! Nyissuk meg az utat szívünk barlangja felé, és legyünk a remény hordozói a szentévben!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek reményteljes, örömteli és boldog karácsonyi ünnepeket és Istentől áldott, békés új esztendőt!
Schönberger Jenő szatmári megyés püspök
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/51–52. számában.
