Itt az év vége, nyakunkon a karácsony. De miért a nyakunkon van, mikor a szívünben lenne a helye?
Változik a világ és vele mi is változunk. De a világnak mi is részesei vagyunk. Miért sodródunk az árral ahelyett, hogy megállnánk és elgondolkondolkodnánk, hogy jó-e az irány. Nekünk kell eldönteni, hogy a karácsony a nyakunkon vagy a szívünkben van.
A közösségi médiában azt tapasztalom, hogy rengeteg ember már hetekkel karácsony előtt feldíszíti a fát, mert az milyen szép. Tényleg szép, de mire itt a karácsony, annak már milyen varázsa lesz? Az igazi karácsony sok helyen már csak nosztalgia. Ha régen jó volt, miért nem visszük ezt tovább? A karácsonyhoz hozzátartozik a várakozás. Ha valamit bármikor megkaphatunk, talán már nem is tudunk igazán örülni. A várkozásnak is megvan a szépsége és értelme.
A mi kislányunk még kicsi, ez lesz az első karácsonya. Nekünk ő a legértékesebb ajándék, nem is veszünk egymásnak semmilyen ajándékot. Azt, hogy mi hárman egy család lehetünk, nem múlja felül semmilyen ajándék. Ha nagyobb lesz, ő is kap majd egy jelképes ajándékot, de azt szeretnénk neki megtanítani, hogy a karácsony a kis Jézus születéséről szól. Most is sok karácsonyi éneket énekelünk neki, és ha nagyobb lesz, szeretnénk vele énekelni, elmenni rokonokhoz, ismerősőkhöz kántálni és persze részt venni az ünnepi szentmisén. Szeretnénk a hagyományt továbbvinni, miszerint a fát december 24-én díszítjük fel, közben kántálva, a kis Jézust várva. Ez az ő születésnapja, ő legyen a főszerepelő. Erre szeretnék biztatni minden keresztény szülőt. Ha mi nem tanítjuk meg ezt a gyermekeinknek, akkor ez az ünnep lassan értelmét veszíti.
Ne a fát, ne a díszeket, ne az ajándékot ünnepeljük. Karácsonykor legyen vendégünk a kis Jézus, aki értünk született.
Józsa Zita