A belülről fakadó ünnep értéke

Székelyudvarhelyen tartották a ferences ifjúság adventi lelki hétvégéjét

0
46

A ferences ifjúsági adventi lelki hétvégén, amely december 13. és 15. közt zajlott Székelyudvarhelyen, több mint ötven fiatal vett részt, akik lehetőséget kaptak arra, hogy új módon szemléljék a karácsonyra való készületüket, valamint magának az ünnepnek az értelmét. Az Istennel való találkozás lehetőségével együtt teret kapott a játék, az örömben és jókedvben megélt beszélgetéseknek, találkozásoknak a lehetősége.

Az eseményt közös szentmise megünneplése nyitotta meg, majd játékos formában ismerkedtek egymással a fiatalok. A napot közös zsolozsma zárta, amely után ki-ki megkaphatta a lehetőséget az elcsendesülésre, kötetlen beszélgetésekre, valamint önfeledt társasjátékpartira is.

A szombati nap hangulatos rorate szentmisével kezdődött, sötétben, csupán a gyertyák fénye mellett, ahol a lelkinap résztvevői a helyi hívekkel közösen vettek részt.

A hétvége egyik kiemelkedő mozzanata egy elmélkedés volt, amelyet Erik testvér, az erdélyi ferences rendtartomány főnöke tartott. Központi témája a lélekben történő karácsonyi készület volt. Amint az elmélkedés rávilágított, azért igazán fontos, mert ez az, ami alapjaiban meghatározza az ünnepünknek a minőségét. A bevezetésben Szent Ferencet hozta például, aki maga is a stigmatizációját megelőzően  – melynek idén ünnepelte  a ferences nagycsalád a 800. évfordulóját  – nagy kísértéseket élt át. Ugyanígy minket is nagyon sok dolog gátolhat abban, hogy képesek legyünk befogadni Istennek a szeretetét és azt az örömhírt, amelyet az ünnepen keresztül akar eljuttatni hozzánk.

Éppen ezért lényeges, hogy az ünnepünk ne csak kívül, hanem belül is igazi ünnep legyen. Ehhez elengedhetetlen, hogy képesek legyünk kilapátolni a szívünkből a havat, vagyis a félelmet, keserűséget, az ünnepek kapcsán állított elvárásokat, a rendezetlen életállapotunkat, amely érzelmi hullámvasúthoz vezet, és szakadékot alakít ki köztünk és Isten, valamint az emberek között, ezzel lehetetlenné téve az ünnepen a Szenttel való találkozást. Ahhoz hogy ez megvalósuljon, meg kell találnuk a körülöttünk lévő zajos, pezsgő környezetben, feltétlen időt kell szakítanunk az elcsendesedésre és imádságra.

Zárógondolatában arról beszélt, hogy az ünnep értékét nem a fényűzés, a hivalkodás, a mértéktelenség hordozza. Az ünnep akkor igazán gazdag, amikor békében és örömmel azokkal töltjük, akik között a szeretet jelen van. Az elmélkedést követően foglalkozásokra került sor, ahol egyénileg és csoportosan is mélyebben feldolgozták a hallottakat.

A szombati nap egy másik fénypontja, a mallersdorfi ferences nővéreknél tett látogatás volt, ahol a nővérekkel közösen imádkozva készülhettek a közelgő ünnepre a résztvevők, megtapasztalva Krisztus folyamatos közeledését az adventi időszakban.

A lelki program utolsó napján a hívekkel közösen részt vettek a vasárnapi szentmisén a fiatalok, majd közösen visszatekintettek a mögöttük álló hétvégére.

Erdély-Tankó Boglárka

Fotó: Pantea Tibor OFM