Egyházmegyéinkben a plébániai alkalmazottak közül a kántori szolgálatot vállalók nagy számban jelen vannak, ellátva sok olyan feladatot, mely sokszor nem egyszemélyes munka. Sorozatunkban kántorokkal olvashatnak beszélgetést, akik különböző települések különböző nagyságú közösségeiben élik hivatásukat. E heti Emberközelben rovatunkban BLEGYA-EIBEN GELLÉRT máramarosszigeti kántorral készített beszélgetésemet olvashatják.
Milyen szerepet töltött be gyerekkorodban a vallás, a templomba járás? A kántori szolgálat mennyire volt gyerekként ismerős?
Gyerekkoromban a vallás és a templomba járás eleinte nem töltött be különleges szerepet, részt vettem a hittanórákon és a vasárnapi szentmisén, viszont mély nyomott hagyott bennem a nagybocskói templom és vasárnapi szentmise, ahol nagyszüleimnél a nyarakat töltöttem. Az ottani plébános, néhai Kiss Ernő hanglejtése mai napig a fülemben cseng, a hívek elbocsátását pedig mindig a XI. mise (Orbis Factor) dallamán énekelte, ami ma is nosztalgiát ébreszt bennem. Nagyapám ugyan valamikor a nagybocskói egyházközség kántora volt, de amikor születtem, már nem végzett kántori szolgálatot, így az egyházzenével semmiféle kapcsolatom nem volt. Később a szigetkamarai templomban kezdtem ministrálni vasárnaponként, majd a máramarosszigeti plébániatemplomban is, ahol néhai Anderco Ottó akkori segédlelkész formálta a fiatalokat közösséggé, és ennek hatására elkezdtem minden nap részt venni a szentmisén.
A gyerekkor, a család mennyire befolyásolt abban, hogy a zenei pályát válaszd? Hogyan kezdődött a kántori pályád?
A zenével nyolcéves koromtól kezdtem ismerkedni, amikortól Székely János tanár úrnál klarinétot tanultam a szigeti zeneiskolában, zongorát pedig néhai Sztupár Erzsébet tanárnőnél. Líceumi éveim alatt vasárnap és ünnepnapokon, az akkor még Máramarosszigethez tartozó két filiában, Hosszúmezőn és Köveslázon kezdődött a kántori szolgálatom, ezalatt elvégeztem az egyházmegye akkor indult kántorképzőjét, ezt követően pedig 2007 óta vagyok a máramarosszigeti plébániatemplom kántora. Főiskolai tanulmányaimat a Győri Brenner János Hittudományi Főiskolán végeztem, római katolikus kántor szakon.
Mi egy kántor hitvallása, legfontosabb feladata?
Véleményem szerint a kántor legfontosabb feladata a szentmiséken és szertartásokon való zenei szolgálaton túl az, hogy a híveket igényes zenei szolgálatával közelebb vigye az Istenhez.
Hogyan telnek egy kántor mindennapjai? Melyek a megszokott vagy kevésbé szokványos feladatok?
A megszokott feladatok közé tartozik a szentmiséken, temetéseken, házasságkötéseken való zenei szolgálat. Talán, sajnos, kevésbé megszokott az imaórák liturgiája. De emellett mindig akad munka a plébánián is, valamint fel kell készülni a kórus énekpróbáira és időt kell szakítani az orgonán való gyakorlásra. Az egyházzenei kiadványok böngészése sem elhanyagolandó feladat, és amikor csak tehetem, részt veszek mind a szatmári, mind a gyulafehérvári egyházmegye által szervezett továbbképzőkön is.
A szatmári egyházmegyében hogyan lesz valakiből kántor? Létezik kántorképzés, és ha igen, milyen formában?
Az egyházmegyében a kántorhiány miatt úgy tapasztaltam, hogy bármelyik hívőből lehet kántor, aki rendelkezik ének- és minimális orgonatudással. A hiány érződik Máramarosszigeten is, hiszen állandó helyettesem nincs, és ha szabadnapra, szabadságra megyek, a szentmisék általában zenei szolgálat nélkül maradnak. Kántorképzés volt az egyházmegyében, majd kis szünet után az idén újból felvetődött a képzés újraindítása, de elegendő jelentkező hiányában jövőre lesz újra meghirdetve.
A kántor figyelme több mindenre kell kiterjedjen a szentmise alatt. Mennyire tudsz figyelni az igeliturgiára, a prédikációra?
Egy bizonyos idő után a kántori szolgálat még a különlegesebb szertartásokon is rutinossá válik. Emiatt az igeliturgiára vagy a prédikációra való figyelés nem okoz nehézséget. Igaz, vasárnap az öt szentmisére nem biztos, hogy mindig teljesen oda tudok figyelni.
Az egyházi év mely időszakának énekeit énekled a legszívesebben?
Énekek szempontjából nehéz rangsorolni, de az egyházi évben a kedvenc időszakom a nagyböjt-húsvéti idő. Emellett különleges töltete van számomra vízkeresztnek és gyertyaszentelő boldogasszony ünnepének is. Kedvenc egyházi énekeim között meg kell hogy említsek négy szekvenciát: Mittit ad Virginem – Küldé az Úristen (advent), Lauda Sion Salvatorem– Dicsérd, Sion, Megváltódat (úrnapja), Stabat Mater dolorosa – Áll a gyötrött Istenanyja (Fájdalmas Szűz), valamint Dies irae – Ítéletnek végső napja (halottak napja). Szövegeik olyan mély tartalmat hordoznak számomra, amelyek önmagukban képesek megadni az adott ünnep hangulatát, tanítását, jelentőségét.
Van-e valamilyen mottó, bibliai rész, énekszöveg, ami erőt adott, utat mutatott az elmúlt évek során?
A mottó, ami utat mutatott az elmúlt évek során, a 115. zsoltár első verse: Non nobis, Domine, non nobis, sed nomini tuo da gloriam (Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem nevednek szerezz dicsőséget).
Milyen tapasztalatokat szereztél az elmúlt évek során kántorként?
Az elmúlt évek rengeteg tapasztalatot hoztak. Kezdve az alapoktól az egyházmegye kántorképzőjében, majd folytatva a győri főiskolán, valamint a továbbképzőkön, mindenhonnan kicsit gazdagabban érkeztem haza, új tudással, melyet próbáltam minél hamarabb alkalmazni a liturgiában is. Ezúton szeretném megemlíteni Horváthné dr. Csomó Orsolya tanárnőt, aki a Győri Brenner János Hittudományi Főiskolán letette az alapjait a gregoriánének-tudásomnak, majd szakdolgozatom írása közben ugyanott megismerhettem a népénekek kialakulásának és fejlődésének történetét. Negatív tapasztalataim közül feltétlenül meg szeretném említeni a kórus megszervezésének nehézségeit. Máramarosszigeti szolgálatom megkezdése után nem sokkal megszűnt a templom régi kórusa, hiszen nem akartak befogadni maguk közé új tagokat, de azt illetően is ellenállásba ütköztem, hogy általuk nem ismert énekeket tanítsak meg nekik, főleg, ha azok latin nyelvűek voltak. A kórus újraszervezése sem volt zökkenőmentes, hiszen a kitartás nehéz feladat. Sokan jöttek és távoztak különböző, sokszor nem is reális okokra hivatkozva, és többször megtörtént, hogy kétes volt, tudunk-e énekelni kórusművet egy adott ünnepen. Az idők folyamán szerencsére kialakult egy stabil magja a kórusnak. A templomba járó hívek között viszont még mindig akadnak olyan személyek, akik potenciális kórustagok lehetnének, de a kényelem vagy valamely múltbeli sérelem miatt lehetetlen vállalkozás őket meggyőzni.
Nemcsak a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly-templomban teljesítettél kántori szolgálatot, hanem a közelben levő Köveslázon is. Milyen a szórványban kántornak lenni? Milyen kihívásokkal kell szembenézni?
A szórványban kántornak lenni nem nehezebb, mint máshol, abban az esetben, ha a szolgálat csak annyiból áll, hogy néhány misét „le kell orgonálni”. Viszont ha szolgálatunkat komolyan vesszük, ennél többre van szükség. A köveslázi közösségben eddig sehol sem tapasztalt lelkesedést fedeztem fel. Ott senki se mondja, hogy ezt nem énekelem, mert nem tetszik, vagy mi ez az ének, miért nem énekeljük azokat a régi szép énekeket, mit gondol ez a kántor stb. Amit nekik megtanítok, azt megtanulják és lelkesen éneklik. Olyannyira, hogy vigyáznom kell a számukra ismeretlen énekekkel, hiszen ha éneklapot adok a kezükbe, de nem volt idő szentmise előtt elpróbálni, azt is énekelni fogják, ahogy épp sikerül. Mivel karzat nincs, sose alakult kórus, így a jelen levő 25-30 ember lesz a templom kórusa. Ez az egyszerűség és lelkesedés ösztönöz minden vasárnap, hogy a szigeti négy szentmise között megtegyem azt a 70 km-t is.
A templom kórusát is te vezeted. Milyen ez a feladat? Mesélj róla!
A templom kórusának a vezetése talán a legenergiaigényesebb feladat. Hiszen egy kórust nem csak vezetni kell, hanem meg is kell tanítani az adott énekre. Az erre való felkészülésen túl azzal is tisztában kell lenni, hogy a kórus mit tud megtanulni és mennyire szorít az idő. A kórusművek kiválasztása számomra egy liturgikus időtől független feladat, hiszen például ha karácsonykor találok rá egy megtanulásra alkalmas húsvéti darabra, azt akkor készítem elő, hogy majd az alkalmas időben megtanulhassuk, és ne akkor gondolkozzunk, hogy mi legyen. És ne felejtsük el, hogy emberekkel dolgozni mindig megerőltető feladat, hiszen a lelkesedést és a közösséget fenn kell tartani, és van, amikor akár konfliktust is kell tudni kezelni. Ezen kívül nem szabad engedni kiöregedni a kórust, folyamatosan szükség van a fiatal tagokra, ellenkező esetben egy adott ponton megszűnik vagy már nem tudja ellátni a feladatát, főleg egy olyan településen, ahol a hívek száma fogyatkozik és a fiatalok jelentős része máshol telepedik le.
Mit üzennél a pályakezdő kántoroknak, miért válasszák ezt a pályát?
A pályakezdő kántoroknak elsősorban azt üzenem, hogy alaposan gondolják át, mire is vállalkoznak, hiszen „aki az eke szarvára teszi a kezét és hátrafele néz, nem alkalmas az Isten országára” (Lk 9,62). Ha pedig ezt a hivatást érzik és engedik magukat „rászedni”, mint Jeremiás próféta, ne felejtsék, hogy talentumaikat folyamatosan kamatoztatniuk kell, mindig Isten nagyobb dicsőségére.
Az interjú megjelent a Vasárnap hetilap 2024/49. számában
