„Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit” (Mk 1,3). A pusztában kiáltónak, azaz Keresztelő Jánosnak szájába adják az evangélisták Izajás prófétai szavait. Adventi ember volt ő, a Megváltó eljövetelére várt, és készítette fel azokat, akik meghallották üzenetét. Bűnbánatot hirdetett, nem véletlenül nevezték az adventet kisböjtnek is az egyházban.
Kell-e ez nekünk ma, jó-e ez, lehetséges-e egyáltalán? Így készüljünk az ünnepre, vagy másképp? Hetek óta elkezdte a média minden formája ontani magából a karácsonyi előkészületekre hívást. Leginkább persze arról, mit vegyünk meg. Díszeket, adventi naptárakat, kis mütyüröket, receptek hozzávalóit, karácsonyi mintás ruhákat, játékokat, könyveket, utalványokat, mindenféle neves, színes-szagos ajándékokat, különlegeseket és klasszikusakat. Olykor még a jótékonyságra is felhívják a figyelmünket ilyenkor, a szeretet gyakorlása jegyében. Karácsonyi fényekben pompázik minden, adventi vásárok fahéjillata vidámítja ezt az amúgy év végére megfáradt, sötét, hideg időszakot. Ne feledkezzünk meg viszont arról, hogy a katolikus egyházi évnek az advent éppenséggel az eleje, nem a vége! Mindig valami újnak a kezdete.
Akárhányszor tekintünk magunkba, mindig van mit tisztítani, javítani, újítani, kezdeni. Hiába mennek az évek, amelyekre úgy is tekinthetünk, hogy újabb és újabb lehetőséget kapunk az egyházi ünnepek által Jézus életének szemlélésére, és az ő élete által magunkban nagyobb és kisebb felismerésekre. Minden évben mások vagyunk, életeseményeink, aktuális környezetünk, kedvünk, egészségi állapotunk minden esztendőben más fókuszba helyezik a hétköznapokat és az ünnepeket is.
De mi is az advent? Hétköznapok vagy sok kis ünnep? Kell-e minden nap újabb kis csokikockát tömnünk a gyerekek szájába? Mire készítjük fel őket? Túl hangos, túl sok kb. egy hónapon keresztül az adventi vásárok folyamatos karácsonyi zenéit hallgatnunk? Mi van, ha fáradtak vagyunk a zsongástól? Mi van, ha szándékosan kikerüljük a kirakodóvásárt? Mi van, ha nem bírunk felkelni rorátéra? Mi van, ha épp dolgozunk, utazunk, gyereket keltegetünk, mamát reggeliztetünk, állatokat látunk el roráté idejében? Mi van, ha tettünk valami felajánlást, de már három nap alatt elfelejtkeztünk róla? Mi van, ha rendetlen a ház megint / még mindig / mint mindig / mint még sosem? Mi van, ha rendetlen a lelkünk még mindig / mint mindig / mint még sosem?
A neten sokszor olvasni, látni kedves kis történeteket arról, hogy ne búsuljunk, karácsony akkor is eljön, ha teli a szennyeskosár, és fut a lakás. Megnyugtató, hogy tényleg így van. Jézus nem válogat. Meg akar születni akkor is a szívünkben, ha nem sikerült felkészülnünk rá úgy, amint mi akartunk, vagy úgy, amint mások elvárták volna. Ugyanakkor az sem baj, ha ez nem megnyugtat, hanem idegesít, mert mi igenis ünneppé kívánjuk tenni az ünnepet. Ki-ki a maga lehetőségei szerint.
Arról azonban ne feledkezzünk meg, hogy Keresztelő János kér, sőt felszólít: készítsük az Úr útját, egyengessük ösvényét. Bölcs ember. Ha nincs előkészítve egy út, csak kínkeservvel és nagy késésekkel lehet végigmenni rajta, ha egyáltalán. A magunk érdeke megfogadni. Egyengessük? Az egyenes egyszerű. Oly sok minden hívja fel a figyelmünket az utóbbi években az egyszerűség fontosságára. Szinte már közhellyé koptatott, ámde igaz szófordulat, hogy Isten nem palotába akart születni, nem gazdagok közé. Tudatosan az egyszerűséget, a csendet választotta. Szólhattak volna kürtök születése pillanatában egy palota tróntermében. Csak akkor talán nem lett volna, aki meghallja az angyalok énekét. A pásztorok egyszerű emberek voltak. Ők hallották. Talán érdemes megfogadnunk Keresztelő János szavait. Csendesedjünk. Egyszerűsödjünk. Szeressünk. Egyszerűen. Legyünk hálásak. Istennek, egymásnak. Fejezzük ki köszönetünket. Egyszerűen. Akár röviden, de rendszeresen. Egyenesítsünk. Egyenesedjünk. Vidámodjunk, világosodjunk! Takarítsuk le útjainkról mindazt, ami Isten bejutását megakadályozhatja. Legyen az advent, adventus számunkra valódi úrjövet!
Bodnár Judit
Megjelent a Vasárnap hetilap 2024. december 1-jei számában.
