Kezdődik az advent

0
117

„Készítsétek az Úrnak útját, egyengessétek az ösvényeit.” Advent első vasárnapjának előestéjén, november 30-án meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorún a püspöki székhelyeken.

Az adventi időszak idén december 1-jén kezdődik. A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház előtti téren az érsekség munkatársai együtt készítették el a hagyományos adventi koszorút, a várakozás, a hit és a remény szimbólumát. Ezt áldotta meg dr. Kerekes László segédpüspök a hívek és az érsekség munkatársai jelenlétében november 30-án, szombaton este 7 órakor, majd ünnepélyes keretek közt meggyújtotta rajta az első gyertyát.


A nagyváradi püspöki hivatal munkatársai Böcskei László megyéspüspökkel az élen november 29-én, pénteken délután megfonták az adventi koszorút a nagyváradi székesegyház előtti téren.

Advent első vasárnapjának előestéjén, november 30-án du. 6 órakor a nagyváradi római katolikus székesegyház előtt felállított adventi koszorún is fellobbant az első gyertya lángja az ökumenikus ifjúsági lelkinapon résztvevő fiatalok közreműködésével. Böcskei László püspök elmélkedésében a pusztába kiáltó szóról mint jelről beszélt, az adventi első gyertyaláng ilyen jel: rámutat, hogy van folytatás, nem járunk tévutakon, ha a jelet követjük, a fényességet magunkba fogadjuk és megosztjuk egymással.

Advent első heteiben, az Úr születésének ünnepére való felkészülés idején 2024. december 2-16. között a temesvári római katolikus Szent György-székesegyházban hétfőtől szombatig minden reggel 6.30 órakor roráté szentmisét mutatnak be.

Az adventi készületi idő egészen karácsonyig, Krisztus születésének ünnepéig tart, a híveket várakozásra, tisztulásra és lelki felkészülésre hívja. Legyen meghitt és áldott ez az időszak mindenkinek!