,,Hallottad?”, kezdődik sok beszélgetés az ebédlőasztalnál, sorállás közben, a munkahelyi megbeszélés, színházi előadás szünetében. Odasúgva vagy fennhangon.
A ,,nagy szenzáció” lehet az, hogy elköltözött, megműtötték, új autót vett, férjhez ment vagy gyermeke született, de lehet olyasmi is, hogy azt mondták róla… Klasszikus értelemben: pletyka. Igen, pletyka, ez a nagyon mindennapi tevékenység, amit bevallottan vagy magunknak sem beismerve mind gyakorolunk. Életünk része, mert kapcsolatok hálójában élünk és kíváncsiak is vagyunk a körülöttünk élőkre.
Mi a pletyka? Tudományos meghatározás helyett körülírást találtam: az emberi társadalomban, közösségekben előforduló, csak helyi összefüggésekben értelmezhető, kommunikáció útján emberi kapcsolathálózatban terjedő, minden lépése során átalakuló, formálódó, nem publikus információ, amely valamely ismerhető szereplőről szól. Szvetelszky Zsuzsanna kutató szerint pletyka mindig is volt és lesz, ugyanis az emberi közösség együttéléséhez szervesen tartozik hozzá: az ember érdeklődése a társa, társai iránt kiapadhatatlan.
A pletyka önmagában természetes, ártalmatlan jelenség. Vannak azonban nagyon is gonosz rokonai: a rémhírek s a rágalmak. Rémhírekből a pandémia idején bőségesen kaptunk: bizonytalanság, információhiány indítja el őket, egy kommunikációs, információs űrt töltenek ki, és főleg akkor kapnak lábra, ha olyan helyzet adódik, amely kicsúszik a kézből, amelyben az ember tehetetlennek érzi magát. Nem látja, nem hallja a történéseket, tudását meghaladja, ezért lét- vagy egzisztenciális bizonytalanságot él meg. És akkor alkata és gondolkodásmódja szerint elindul a fantáziája…
Olyan társadalomban, közösségben, ahol a demokratikus rendszer jól kiépített és működik, az információk nyílt közlésével, az események magyarázatával a híréhség, hírigény szervezetten kielégíthető. Ha egy intézmény, szervezet el akarja kerülni a pletykát, rendszeresen és nyíltan kell kommunikálnia. Erre van a sajtó, a sajtószóvivő, aki a vezetőség stratégiáját, terveit, döntéseit időben, szakszerűen, az alkalmazottak, az érintett közösség tudomására hozza.
Míg a pletyka jóhiszemű érdeklődést jelez, erősen elkülönül a rágalomtól, aminek kifejezetten lejárató, rosszindulatú a forrása és a szándéka. Míg a pletyka a nyilvánosságra kerülés előtti információ átadása; elindítója jólértesültségét fitogtatja, a rágalom sérült, beteg, gonosz lélekből indul, irigységből, a másik ,,lenyomása” a célja.
Emberi természetünkből kifolyólag tudni akarjuk, mi van a társainkkal. Legyünk férfiak vagy asszonyok, tanultak vagy kevés iskolát végzettek, a másik ,,házatája” többnyire érdekel, tudni akarjuk, mi van, mi lehet ott.
Pletyka volt, van és lesz. De rémhírnek, rágalomnak nem kell, nem szabad lennie. Köztünk, keresztények közt semmiképpen! Erről és ezért mindenki tud tenni: nem indít és nem terjeszt rosszindulatú híreket. Sőt, ilyet meg sem hallgat. Leinti a barátot, kikapcsolja a rádiót, arrébb tekeri az adást, ha ilyet lát-hall. Ilyen egyszerű.
