A remény hordozói és hidak építői. Iskolai lelkinap Szatmáron

0
81

Iskolai lelkinapot szerveztek a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai számára október 25-én. A lelkinapot két helyszínen (székesegyház, Szent Alajos Konviktus) szentmise zárta.

A székesegyházban részt vettek a külföldi vendégek (az Erasmus projekt tanárai és diákjai) is a szentmisén, aktívan szerepet vállaltak a liturgikus szolgálatban. A tematikus év mottóját alapul véve, amely Ferenc pápától származik: „Legyünk a remény hordozói és hidak építői” — a szervezők igyekeztek felhívni a diákok figyelmét az Istennel és az egymással való kapcsolat fontosságára.

A lelkinapon több meghívott vendég volt, hiszen részt vettek a Megtestesült Bölcsességről nevezett gyulafehérvái szeminárium kispapjai, elöljárójuk, Hurgoi Sándor prefektus vezetésével. A kisapapok különböző helyszíneken aktívan részt vettek a lelkinapon, beszéltek hivatásuk történetéről, kötetlen formában tettek tanúságot hitükről, meghívásukról a szatmári diákok számára.

Az iskolai lelkinapon az előkészítő osztálytól az érettségiző diákokig – beleértve a szakiskolás diákokat is –, részt vettek a négy helyszínen megrendezett programokon. A legkisebbeket Tyukodi Beáta SJC, valamint az ő csapata vezette rá az ima fontosságára kis előadások, tanúságtételek és történetek segítségével.

Az általános iskolai osztályos diákok programjának moderátora Fülöp Zsombor, a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébánia segédlelkésze volt. Felhívta a diákok figyelmét arra, hogy nem mindegy, „mivel van szívünk tele”, a témát a tékozló fiú történetén keresztül közelítette meg. Mindezek után a kispapok által vezetett kiscsoportos beszélgetések révén mélyítették el a diákok, milyen ajándékok fontosak az életükben, mely ajándékok gazdagítják szívüket.

A líceumi diákok számára Laurean Guia Hugó ferences, a csíksomlyói kegytemplom szerzetespapja, házfőnök helyettese tartott előadást és interaktív foglalkozást. Az egyházmegyei tematikus évhez, a remény évéhez kapcsolódóan mutatott rá arra, hogy egymás számára hidak legyünk és osszuk meg egymással azt a reményt, amelyet hordozunk. Elmélkedését a ferences rendtartomány jubileumához és Assisi Szent Ferenc életéhez kapcsolva fejtette ki.

A negyedik helyszínen Hegedűs Gergő, a Máltai Szeretetszolgálat szatmári vezetője szólította meg a szakiskola diákjait, és számukra a gyakorlatias szeretet fontosságát emelte ki. A szakiskolás diákok számára Czier István, a Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) plébánia plébánosa celebrálta a szentmisét, ennek helyszíne a Szent Alajos Konviktus volt.

Az iskolai lelkinap nem csupán egy esemény volt az iskola életében, hanem olyan alkalom, amely lehetővé tette a diákok és tanárok számára, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz és Istenhez.

Mayer Nándor spirituális