A ferences püspök, aki nem szeretne bíboros lenni

0
290

Ferenc pápa elfogadta az indonéziai Bogor egyházmegye püspökének, Paskalis Bruno Syukurnak a kérését, aki azt kérte, hogy a közelgő, 2024. december 7-i konzisztóriumon ne nevezzék ki bíborossá.

A 62 éves Paskalis Bruno Syukur indonéz ferences püspök, akit Ferenc pápa 2013. november 21-én nevezett ki, miután 2001 és 2009 között a kisebb testvérek rendjének indonéziai tartományfőnöke volt, azt kérte, hogy a közelgő konzisztóriumon ne nevezzék ki bíborossá. A Szentszéki Sajtóiroda igazgatója október 22-én, kedd este elmondta, hogy Syukur püspök kifejezte azon óhaját, hogy folytatni kívánja személyes fejlődését ,,az egyház és Isten népe szolgálatában”, és ez a döntés — Matteo Bruni szerint — abból a vágyból fakad, hogy tovább mélyítse papi életét. Ennek következtében a szentatyától a bíborosi kalapot átvevők száma 21 helyett 20 lesz.

Paskalis Bruno Syukur 1962. május 17-én született Ranggu-ban, az indonéziai Ruteng egyházmegyében, Flores szigetén. Az általános iskola elvégzése után Kisolban a X. Piusz kisszemináriumba járt, majd filozófiai tanulmányokat folytatott a dzsakartai Driyakara Filozófiai Karon, később pedig teológiai tanulmányokat a yogyakartai teológiai karon. 1989. január 22-én tette le ünnepélyes fogadalmát a ferenceseknél, és 1991. február 2-án szentelték pappá. P. Syukur számos lelkipásztori és vezetői szerepet töltött be szolgálata során.

1991 és 1993 között a Jayapura (Nyugat-Pápua) egyházmegye Moanemani plébániáján szolgált papként. 1993 és 1996 között a római Antonianumban lelkiségi licenciátust szerzett. Tanulmányait követően 1996 és 2001 között novíciusmester lett Depokban, 1998 és 2001 között pedig a depoki ferences közösség őrzője és a tartományi tanács tagja is volt. 2001 és 2009 között a rend indonéziai tartományfőnöke volt, 2009-ben pedig Rómában kinevezték Ázsia és Óceánia általános definitorává. Ferenc pápa 2013. november 21-én kinevezte őt a bogori egyházmegye püspökévé.

Forrás: Vatican News (angol)

MEGOSZTÁS