Mi a szépség? Külsőség? Netán belülről kifelé áradó kedvesség? Magabiztosság? Jóság? Siker? Mit teszi az embert széppé? Ruha? Smink? Mosoly? Megannyi kérdés megannyi válasszal. Ki-ki maga tudja és döntheti el, mit talál szépnek önmagában, a másikban, a világ apróbb és nagyobb csodáiban. A külső szépség mulandó, a belső azonban örök. Mondom én, és mondják sokan. Klisé? Lehet, de igaz. Bizonyára sokan találkoztunk már külsőleg nagyon szép nőkkel és férfiakkal, amikor pedig beszélgetni kezdtünk velük, rájöttünk: nem is olyan szép, mint amilyennek mutatja magát.
Hogy valójában mi a szépség? Ezt sokan megfogalmazták már, de legegyszerűbben talán így hangzik: amikor levegő után kapkodunk, amikor nem találjuk a megfelelő szavakat, amikor hevesen kezd verni a szívünk. Ez a pillanat a szépség. Bármikor, bárhol, bármiben fellelhetjük a szépet, ha képesek vagyunk meglátni, észrevenni. Nekem egy naplemente, a virágok színpompája, az őszi falevelek, egy mosolygós gyermekarc, egy idős ember ráncos keze, a hajléktalan koszos ruhája, egy kedves szó vagy egy szeretetteljes gesztus jelenti a szépet.
Az ember önmagában szép, egyedinek születik. Ez tény. Az, hogy sokan rútnak, aránytalannak, kövérnek és soványnak látják magukat, a világhoz való alkalmazkodás, a másoknak való megfelelési kényszer szüleménye. Az, hogy a szépséget nagyrészt emberekhez kötjük, és nem a minket körülvevő számtalan csodával hozzuk összefüggésbe, a mi szűk látókörünkről árulkodik. Minden szépség egyedi. Abban rejlik, ami a látott dolgok között van, túl azon az egyszerű ábrázoláson, amely tekintetünket első pillantásra megragadja. Abban a fuvallatban, amely a lények és a dolgok között leng, a festő által útjára bocsátott megszólításban, hogy egy gazdagabb látványt, egy költőibb gondolatot ébresszen bennünk.
A szépség önmagában nem objektív fogalom, hiszen mindenki saját értékrendje, tapasztalatai és érzékelése alapján dönti el, hogy mi számít neki szépnek. Azonban egy dologban egyetérthetünk: a szépség mindig pozitív érzést vált ki belőlünk. Legyen az csodálat, öröm, meghatottság vagy bármilyen más pozitív érzelem, a szépség mindig boldogságot és nyugalmat hoz az életünkbe. Nincs olyan ajtó a világban, amit a szépség ne tudna kinyitni. Számtalan megjelenési formája van. Nézőpont kérdése, hogy mire állítjuk be a szemünket, a tudatunkat. Ha valaki a világból csak a borzalmakat akarja látni, megtalálhatja, mert sok van belőle. De ha az irgalomra fókuszálunk, a valódi értelemben vett szépre, akkor be kell állítani az optikánkat, hogy találkozhassunk is vele. A szépség ugyanis a szemlélő szemében van. Valahogy úgy, ahogy Fodor Ákos fogalmaz: „Van, ki gyönyörű. Van, kin észre kell venni. S van, aki attól szép, hogy hasonlít egy csúfra, akit szeretek.”
Néhány héttel ezelőtt egy 94 éves néninél jártam, aki ünnepet varázsolt a látogatásból és a hétköznapból. Felvette a számára legkedvesebb és legszebb ruhát, ékszert választott hozzá, kisminkelte magát, az ünnepi kávéskészletét és terítőjét készítette elő. Mind ő, mind a pillanat maga volt a szépség számomra. Nem volt giccses, nem volt túlöltözve, sem túlsminkelve, önmaga volt. Talán életemben először, ebben a közösen megélt hétköznapi ünnepben fedeztem fel a valódi szépséget. Az egyszerű és számára sokat jelentő gesztusban, a smink mögött rejtőző, de elbújni nem akaró ráncokban, a valamikor általa elkészített terítőben, a kávéscsészében, a szerető és mosolygó tekintetben.
Jó lenne, ha mindannyian be-be tudnánk csempészni az ünnepet a hétköznapokba, hogy megláthassuk és megtapasztalhassuk a szépség meganyi megmutatkozását. Jó lenne, ha nem a mások által szépnek tartott ideál határozna meg bennünket, hanem az, amit mi magunkban és a körülöttünk levő világban szépnek látunk. Jó lenne, ha kevesebb lenne az önbizalom-hiányos tinédzser, és annál több az önmagát szépnek, egyedinek látó fiú és lány. Jó lenne, ha a szépséget nem reklámok, tévéműsorok, sztárok és modellek alapján határoznánk meg, hanem mindenben és mindenkiben meglátnánk a valódi szépséget. Ha a csúfban is felfedeznénk a belső szépséget. Legyél és maradj mindig szép! Nem külsőleg, belsőleg.
Ha önmagadat szépnek látod, másokat, sőt az egész világot is annak fogod látni. A kulcs: szemüvegváltás!
Ferencz Emese
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/40-es számának Életmód rovatában.
